Gyilkosság történt a Muskotály utcában

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság Kiemelt ügyek Kovács Noémivel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brutális fejszés gyilkosság történt egy budai kis utcában 85 évvel ezelőtt. Egy jó nevű család egyik tagját ölték meg, aki egy neves, Kossuth-díjas vegyész professzor első felesége volt. Hamar kiderült, ki tette, de az a mai napig nem világos, miért támadt rá asszonyra, aki nagyon szerette őt.

1933. november 16-án, csütörtökön délután jelentették be a rendőrségen, hogy gyilkosság történt a Muskotály utcában. Az áldozat az ország egyik legnevesebb, Kossuth-díjjal is kitüntetett vegyész professzorának első felesége, akitől évekkel korábban elvált, és aki utolsó éveiben egy szerény, régi bútorokkal berendezett házban lakott. Z. Gézáné, Heinrich Johanna maga is híres család leszármazottja volt. Rokona Heinrich Gusztáv irodalomtörténész egyetemi tanárnak, akinek a könyveit is megörökölte. Johannára a hatalmas könyvespolc előtt álló kanapén találtak vérbe fagyva, egyértelmű volt, hogy fejszével verték agyon.

- olvasható az Est 1933. november 18-ai számában.

A tetthely, Z. Gézáné otthona Forrás: Az Est

A gyilkosság után a tettes ledobta a véres fejszét, amit a detektívek megtaláltak a szobában, majd kinyitotta az ablakot és a kerten keresztül elmenekült.

Ki tehetett ilyet?

Amikor a rendőrök ellepték a házat, hatalmas rendetlenséget találtak. A szomszédoktól megtudták, hogy a háromból két szobában húzta meg magát az áldozat, egy másikban pedig egy villanyszerelő lakott. Először arra gondoltak, hogy rablógyilkosság történt, mert minden fiókot kihúztak a házban és minden szekrénynek kinyitották az ajtaját. Úgy tűnt, mintha egy ismeretlen betörő kifosztotta volna a házat és megölte volna a lakóját, de mivel nem tűntek el értékek, ezt elvetették. Aztán egy rejtélyes vallomás mindent megváltoztatott. Nem sokáig maradt kérdéses, ki tehetett ilyet egy lecsúszott méltóságos asszonnyal.

A lélek kifürkészhetetlen titkai

Z. Gézának és Johannának három gyereke született. Egyetlen lányuk apáca lett Kalocsán, középső fiuk katonatisztnek készült a Ludovika Akadémián, legkisebb fiuk, Dénes pedig középiskolába járt. A 15 éves gyerek 1933 márciusáig az anyjával lakott és a Szent Imre herceg úti gimnázium diákja volt. Ezen a tavaszon a fiút egy bírói ítélettel elvették az anyjától, ami után az apjához költözött, de itt sem maradt sokáig, mert a neves egyetemi tanár elküldte egy mezőtúri református gimnázium internátusába. A nyomozók kiderítették, hogy amíg együtt laktak, az apja állandóan hergelte a fiút az anyja ellen, akit dögnek nevezett új feleségével együtt. Amikor az anyjával lakott, akkor meg az anyja mondta házasságszédelgőnek a híres vegyészt. Eközben a fiút idegesítette az anyja közelében élő, hozzá közelálló villanyszerelő, akit nem tartott méltónak Johannához. Az is kiderült, hogy a gyerek sokszor lyukas ruhában járt és a lelki fejlődésével sem törődtek.

Törzsök Károly szobrászművész Z néről mintázott Szenvedés című szobra Forrás: Az Est

- idézi a gyerek gyámjának, apja jogi képviselőjének, dr. Greguss Andor ügyvédnek a szavait Szabó László: Bűnügyi Múzeum című könyve.

Mégis komolyan kellett volna venni, ugyanis Dénes volt az, aki megölte a saját édesanyját, amit egy levélben meg is írt az apjának. Egész csütörtökön keresték a gyilkos kamaszt, végül előkerült. Az osztrák határig jutott. Meggondolta magát, nem menekült el. Dénes vállalta a felelősséget. De vajon miért tett ilyet?

Forrás: Az Est

Kiss Józsefné, az egyetemi tanár házvezetőnője és a gyerek régi dajkája arról beszélt a detektíveknek, hogy amikor a kamasz fiú az apjánál lakott, gyakran panaszkodott anyja nyers modorára.

– olvasható a Bűnügyi Múzeumban.

Ez lenne az indíték és valóban nyers lett volna vele Johanna? A szomszédok és a villanyszerelő is másnak ismerték meg az asszonyt. Az áldozat környezetében mindenki azt állította, hogy az asszony mindig kedvesen viselkedett a fiával, sőt, nagyon várta haza. Élete utolsó napján sem lehetett ez másképp.

A gyilkosságig vezető út

Azt, hogyan fogadta az anyja Dénest, csak a 15 éves kamasz elmondásából tudhatjuk. A gyerek azt állította, hogy Johanna küldött neki pénzt Mezőtúrra, hogy szálljon fel a budapesti vonatra, mert beszélni akar vele. Kedden este érkezett meg a fővárosba, de nem akart rögtön hazamenni, ezért beült egy moziba. Éjjel dörömbölt az ajtón. Az anyja először nem akarta beengedni, csak akkor nyitott ajtót, amikor bekiabált, hogy ő az.

– olvasható a gyilkos bírósági vallomásában Szabó László könyvében.

Az anyagyilkos az ablakon keresztül menekült el a helyszínről Forrás: Az Est

Ahogy a villanyszerelő elment, a fiú szemrehányóan fordult az anyjához. Azt kérdezte, miért találkozik ilyen alakokkal, amikor ő méltóságos asszony. Erre az anyja legyintett mondván, semmit sem tud az életről, ő a népkonyhán kénytelen enni, mert a volt férje nem gondoskodik róla. Vitatkozni kezdtek.

Késő estig vitatkoztak, mikor végre lekapcsolták a villanyt. Dénes a harmadik szobában feküdt le, anyja a másodikban. A fiú szemére nem jött álom. Felkapcsolta a villanyt, hogy könyvet olvasson, de annyira ideges volt, hogy inkább becsukta a kötetet. Vallomása szerint nem sokat aludt ezen az éjszakán.

A gyilkos kamasz számtalanszor lecsapott az anyjára, akinek esélye sem volt arra, hogy kivédje a támadást. Amikor kimászott az ablakon, már nagyon bánta, amit tett. Tárgyalása, amely 1933 decemberében kezdődött gyorsan lezárult. A bíróság három év három hónap fogházbüntetésre ítélete a gyilkos kamaszt.

A soproni gyilkos kamaszok

A 15 éves anyagyilkos ügye kiemelt ügy volt a Horthy-korszakban, ami sokáig foglalkoztatta a közvéleményt. Különösen amiatt, mert egy gyerek volt a tettes. Akárcsak Sopronban, az Anger-réti lőtéren, ahol 2012. április 17-én két holttestet találtak, a nyomozás szálai pedig három középiskoláshoz vezettek. Az ő történetük viszont más, mint Dénesé. Ők mind kiegyensúlyozott, teljes családban nevelkedtek. De akkor miért döntöttek úgy, hogy gyilkolnak? És pontosan hogyan sikerült őket elkapni? A soproni lőtér gyilkosság részleteit mutatta be november 16-án 22.10-kor a Life TV Kiemelt ügyek Kovács Noémivel című műsora.

Bestiális gyerekgyilkosság: kegyetlenül megkínozta kisfiát egy nevelőapahttp://www.life.hu/kult/20181108-konyicsak-sandor-megkinozta-es-megolte-nevelt-fiat.html81 évvel ezelőtt, 1937 októberében brutális gyerekgyilkosság kavarta fel az indulatokat Magyarországon. Egy 26 éves alsódabasi gazda agyonverte 3 éves beteg unokaöccsét, de előtte meg is kínozta a kisfiút. A történetet kiemelt ügyként kezelték a sajtóban. Nem volt olyan országos napilap, amelyik ne cikkezett volna róla hónapokon keresztül. A kor sztár bűnügyi tudósítói igyekeztek részletesen feltárni a gyilkosság éjszakájának eseményeit, aztán a tárgyalásról is írtak, ahol kiderült, hogy a férfi nem vállalja a tettét, a feleségére mutogat. KultOrigoRichter Anna-gyilkosság: Elvágták a kislány torkát a Czuczor utcábanhttp://www.life.hu/kult/20181018-richter-annagyilkossag.html1913. február 17-én meggyilkoltak egy gyereket a mai Fővám térhez közel. A gyilkos elvágta a nyakát és kirabolta a lakást. Amikor kiderült ki tette, a tömeg puszta kézzel akart végezni vele, de a nyomozók megmentették a lincselőktől és bíróság elé állították. Mindenki arra számított, hogy felakasztják. A 100 évvel ezelőtti hírekben olvasható kiemelt ügy, a Richter Anna-gyilkosság az egész országot megrázta. KultOrigoVan recept a testi elhidegülés visszafordítására?http://www.life.hu/kult/20181018-nyitva-cimu-film-kapcsan-a-testi-elhidegelesrol-beszelgettunk-a-szereplokkel.htmlÓhatatlan, hogy még a legjobb házasságban is kihűl a hitvesi ágy? Elkerülhetetlen, hogy két ember, akik szeretik egymást, a hosszú évek alatt elhidegüljenek egymástól? A megcsalás előbb-utóbb felüti a fejét egy kapcsolatban? KultOrigoSzerelem első vérig, Moszkva tér, RLSM: ezek minden idők legjobb magyar tinifilmjeihttp://www.life.hu/kult/20181010-minden-idok-legjobb-magyar-tinifilmjei.htmlMár mozikban a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című új magyar film, ami az internetes zaklatás és a tinédzserkori szívzűrök témájából kanyarít egy egészen emlékezetes és különleges mozit – és amelynek kapcsán listára gyűjtöttük a legnevesebb hazai elődöket. KultOrigo50 éves lett a hollywoodi sármőr: Hugh Jackman legemlékezetesebb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20181012-hugh-jackman-otven-eves.htmlAngolok a szülei, de ő már Ausztráliában született, és onnan indulva futott be Hollywoodban, ahol már közel két évtizede kirobbanthatatlan az élvonalból, akár macsó akciókról, akár énekes-táncos-romantikus szerepekről van szó. Hugh Jackman ma ünnepli a félszázadik születésnapját, ez alkalomból pedig összegyűjtöttük a leghíresebb alakításait. KultOrigo5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod októberbenhttp://www.life.hu/kult/20181009-oktoberi-filmajanlo.htmlRovatunkban minden hónapban összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amelyek a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket szerintünk mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek hát október ajánlott filmjei és sorozatai! KultOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.