Szerelem első vérig, Moszkva tér, RLSM: ezek minden idők legjobb magyar tinifilmjei

film tinédzser tini mozi szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már mozikban a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című új magyar film, ami az internetes zaklatás és a tinédzserkori szívzűrök témájából kanyarít egy egészen emlékezetes és különleges mozit – és amelynek kapcsán listára gyűjtöttük a legnevesebb hazai elődöket.

Sípoló macskakő (1971)

Egy letűnt kor letűnt szocialista társadalmában a kamaszkori kalandok egyik jelentős állomását jelentették az úgynevezett építőtáborok, ahol a keleti blokk országainak fiataljai találkozhattak egymással – hivatalosan dolgozni, gyakorlatban inkább egymással, a szexualitással és az élet egyéb nagy kérdéseivel ismerkedni. Egy ilyen tábor eseményei közé visz el minket Gazdag Gyula filmje, a letűnt korok elmúltával is emlékezetes módon.

Megáll az idő (1981)

Listánk szereplői persze nem mind virtigli tinifilmek a szó hollywoodi értelmében, hisz Magyarországon ez a zsáner sokáig ismeretlen volt – de ettől függetlenül készültek szép számmal olyan filmek, amelyek tinédszer főszereplőkkel, jellegzetes kamaszkori helyszíneken, jellegzetes életkori problémák körül forogtak. A Megáll az időben például úgy, hogy abból egy korszak hazai történelme is kikerekedett, a legnagyobb moziklasszikusaink közé emelkedve.

Szerelem első vérig (1985)

Az első klasszikus magyar tinifilm talán a Szerelem első vérig volt, ami az ország első tinibálványát is adta Beri Ary személyében, és egy ország dúdolja a Demjén-féle betétdalát a ma napig. És hogy miről szólt? Természetesen az első szerelemről, aminél semmi sem tud jobban fájni, és nagyobb boldogságot adni.

Moszkva tér (2001)

Török Ferenc a listánkon már említett Megáll az időhöz hasonlóan úgy mutatta be a magyar történelem egyik fontos korszakát, hogy az azt átélő kamaszok élményeit sűrítette egy mozifilmbe: a rendszerváltás környéki házibulik, nyugati vonatutak, újgazdag apukák, érettségiparák, szerelmek és csalódások vonultak fel benne, és lettek egy igazi kultfilm alkotóelemei. „Különben is, ki a csöcs az a Nagy Imre?”

Papírrepülők (2009)

Az iménti idézet annak a Szabó Simonnak a szájából hangzott el, aki a Moszkva tér talán legemlékezetesebb szereplője volt, és aki néhány évvel később rendezőként is villantott egy generációs látleletet. Több, párhuzamosan futó történettel, néhol kissé sután, de mindvégig nagyon őszintén, személyesen és érzékletesen.

Made in Hungária (2009)

Szűk tíz évvel ezelőtt egy magyar filmnek sikerült az, amivel azóta hiába próbálkoztak többször is: egy szórakoztató, profi, működőképes „jukebox” musicalt kínálni a nézőknek. Ami Fenyő Miklós tinikori élményei nyomán és a Hungára legnagyobb slágereivel megérdemelt sikert is aratott.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018)

Schwechtje Mihály filmje kapcsán nem csodálkoznánk, ha rövid időn belül elkészülne belőle a hollywoodi remake is, világhírű tinisztárokkal: a története annyira aktuális, a cselekményvezetése annyira gördülékeny, a fordulatai annyira hatásosak és meglepőek, hogy ezt tényleg minden magyar tininek (és szülőnek!) látnia kéne. Ráadásul mindezt még a magyar filmekhez képest is szerény költségvetésből hozták össze az alkotók, elképesztően tehetséges tizenéves színészek közreműködésével.

A történelem leghíresebb esküvői – Viktória királynő és az első fehér menyasszonyi ruhahttp://www.life.hu/kult/20181003-viktoria-kiralyno-albert-herceg-es-az-elso-feher-menyasszonyi-ruha.htmlSorozatunkban felelevenítjük minden idők legnevezetesebb, legkülönlegesebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó esküvőinek történetét — a régmúlttól egészen napjainkig. A mostani részben egy angol királynő és az ő szokatlan, divatteremtő menyasszonyi ruhája játssza a főszerepet. KultOrigoNincs édesebb, mint a női bosszú: amikor a gyengébb nem visszavághttp://www.life.hu/kult/20181001-noi-bosszu-filmek.htmlMár látható a hazai mozikban a Peppermint: A bosszú angyala című film, amiben a családja megölése után Jennifer Garner képezi ki magát egyszemélyes igazságosztó kommandóvá, hogy így álljon bosszút. Listára gyűjtöttük a legemlékezetesebb elődeit a mozivászonról. KultOrigoWill Smith 50 éves: Hollywood sikergyárosának legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20180924-will-smith-50-eves.htmlMa ünnepli jubileumi, félszázadik születésnapját Hollywood egyik első számú férfisztárja, aki zenészként, szórakoztató sikerfilmek főszereplőjeként és komoly alakítások révén is az élvonalban töltötte az egész karrierjét. A jeles alkalomból felelevenítettük ennek a pályának a legfőbb állomásait. Kult--23 érdekesség Mr. Beanről, azaz Rowan Atkinsonról http://www.life.hu/kult/20180924-erdekessegek-rowan-atkinson-mr-bean-szerepeirol-a-johnny-english-film-kapcsan.htmlMár látható a hazai mozikban a Johnny English újra lecsap, amiben az egyik leghíresebb brit komikus ismét egy parodisztikus szuperkém szmokingjába bújik - ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk egy csokornyi érdekességet Rowan „Mr. Bean" Atkinsonról. KultOrigoJeremy Irons 70 éves — Egy páratlan karrier legfontosabb állomásaihttp://www.life.hu/kult/20180919-jeremy-irons-70-eves-karriere.htmlMa ünnepli jubileumi, hetvenedik születésnapját az angol és hollywoodi filmtörténet egyik legkiemelkedőbb tudású és legbársonyosabb hangú színésze, aki a legtöbbször fanyar humorú és elegáns férfiakat formált meg a vásznon — ám sosem okozott gondot neki az sem, ha esetleg teljesen más karakter bőrébe kellett bújnia. Jeremy Ironst a legemlékezetesebb szerepeinek felelevenítésével köszöntjük. Kult--A történelem legnagyobb szexbotrányai: Bill Clinton és az a bizonyos szaxihttp://www.life.hu/kult/20180910-bill-clinton-es-monica-lewinsky-a-tortenelem-legnagyobb-szexbotranyai-kozott.htmlÚj cikksorozatunkban régi koroktól kalandozunk egészen a közelmúltig, és olyan pikáns, pajzán és polgárpukkasztó eseteket gyűjtünk össze, amelyek a maguk idejében világraszóló skandalumot okoztak. Az ötödik részben bekukkantunk az Ovális Irodába, ahol a 20. század tán legnevezetesebb orális együttléte esett meg, komoly következményekkel. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.