Isten éltesse Máthé Erzsit: 90 éves lett!

Forrás: filmkultura.hu, nemzetiszinahz.hu -
színésznő Máthé Erzsi születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres színésznp 1927.május 16-án született. Ma ünnepli a 90. születésnapját. 

Máthé Erzsi, aki Mertz Erzsébet néven született, már fiatal korában is tudta, hogy színésznő szeretne lenni. 1945 és 1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájába járt, ahol olyan nevektől tanulhatott, mint Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán vagy Rátkai Márton.

Máthé Erzsit az Országos Színészegyesület színiiskolájába is járt Forrás: filmkultura.hu

Pályája a Vígszínházban kezdődött, ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház tagjaként tevékenykedett, ezután pedig a budapesti Nemzeti Színházban dolgozott. Utoljára a Katona József Színházban állt színpadra, melynek alapító tagja is.

Pályája a Vígszínházban kezdődött, majd a Nemzeti Színházban dolgozott Forrás: nemzetiszinhaz.hu

A 90 éves színésznő élete nem volt egy leányálom: nagyon nehéz gyermekkora volt, ezt követően pedig óriási traumaként érte, mikor a gyermeke életét vesztette.

A 90 éves színésznőnek nagyon nehéz gyermekkora volt Forrás: filmkultura.hu

"Gyerekként otthon is rengeteg lelki és fizikai bántás ért, sok verést kaptam a szüleimtől. A gyermekem sajnos mindössze egy évet élt, kapott egy agyhártyagyulladást, és elment. A pécsi temetőben van a sírja. Ez akkora ütés, hogy halálomig kell ezzel együtt élnem" - vallotta be korábban a színművész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.