A legszörnyűbb tettek gyerekek ellen - 7+1 film a pedofíliáról

Forrás: -
film pedofil mozi A fogoly összeállítás pedofília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Művésznek lenni annyi, mint soha félre nem fordítani a tekintetünket" - szól a jeles japán filmrendező, Akira Kuroszava híres mondása. Ez pedig akkor is igaz, ha az egyik legszörnyűbb dologról van szó, amelyet ember elkövethet: a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről. 

A fogoly című friss film kapcsán összegyűjtöttük azokat az alkotásokat, amelyek szerintünk emlékezetes módon, és nem csupán a megbotránkoztatás szintjén foglalkoztak a pedofíliával.

Forrás:

Lolita (1962, 1997)

Nabokov híres és hírhedt regényének főhőse határeset, már ami a pedofíliát illeti: ő nem a kisgyerekekre, hanem az épp serdülésnek indult „nimfácskákra” bukik, ami persze még mindig bőven kívül esik a törvényes és megengedhető kereteken. A vágya megvalósítása érdekében pedig még arra is hajlandó, hogy feleségül vegye Lolita anyját, csak hogy az imádott lény közelében lehessen. A regényből két filmváltozat is készült, mindkettő esetében a könyvbelihez képest „öregebb” lányszereplővel.

Születésnap (1998)

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseknél csak egy szörnyűbb bűn van: ha a saját gyerekével szemben követ el valaki ilyesmit. Pont ez derül ki évtizedek után a köztiszteletben álló családfőről a hatvanadik születésnapjára szervezett óriási ünnepségen, amikor a hazatérő fia kiborítja a bilit mindenki előtt. A reakciók filmre kívánkoztak.

Cukorfalat (2005)

Létezik olyan, hogy megsajnáljunk egy pedofilt? Nehezen elképzelhető, de a Cukorfalat a határon táncol ennek elérésében, miután megfordul benne a hatalmi helyzet: az interneten megismert és lakásra felcsalogatott kislány ugyanis csapdát állít a felnőtt férfinak, és módszeres kínzásába kezd, a legvégső módszerektől sem visszariadva. Hol a határ?

Polisse (2011)

Nemcsak pedofilügyek kerülnek elő ebben a kőkemény, de ugyanakkor rendkívül érzékeny és hiteles zsarufilmben, de mivel a párizsi rendőrség ifjúságvédelmi osztályának mindennapjaiba visz el minket, így az ilyes esetek sem maradnak ki. Kevés hátborzongatóbb jelenet létezhet annál, mint egy gyerek kikérdezése arról, miket művel vele az apukája...

Michael (2011)

Milyen egy osztrák pedofil élete a hétköznapokban? Szürke, unalmas: mindennap elmegy az irodába dolgozni, nincsenek barátai és hobbijai, csak a kisgyerek a pincéjében, akit bezárva tart és időnként meglátogat. Más filmek a drámaiságukkal, ez a szenvtelenségével vált ki felkavaró érzelmeket.

Vadászat (2012)

És ha a pedofil nem is pedofil? A Vadászat azt mutatja be, milyen visszafordíthatatlan károkat tud okozni egy ember életében az, ha ilyen gyanúba keveredik. A bélyeg lemoshatatlan, még ha tisztázza is magát az érintett, mint a filmbeli óvó bácsi.

Csúnya gonosz bácsik (2013)

Szintén egy morális határhelyzet ennek a sokszor abszurd humorú izraeli bosszúfilmnek a témája: a feltételezett pedofillal nem tud mit kezdeni a rendőrség, noha egy áldozata még mindig fogságban lehet valahol. Egy önbíráskodó nyomozó és egy gyászoló apa viszont saját kezébe veszi az ügyet, és kínzással próbálják meg szóra bírni. Csak az a kérdés, a megfelelő embert-e.

A fogoly (2014)

Nyolc évvel a kislányuk eltűnése és a házasságuk tönkremenetele után egy pár reményt kap: a gyerekük még életben van valahol. Kétségbeesett nyomozásba kezdenek, miközben a gonosz játékot játszó pedofil végig figyeli őket.

Rózsaszín Bőrönd Expedíció: a budapesti reptéren lekövérezett az expasimhttp://www.life.hu/kult/20141204-rozsaszin-borond-expedicio-talalkozas-egy-regi-szerelemmel.htmlOlivia vagyok, 29 éves, és sohasem vágytam kényelmes turistautakra. Azt akarom látni, hogyan élnek, szeretnek, sírnak az emberek. És minél távolabb utazom, annál messzebb vágyom. KultOrigoÍgy játszunk mi a Társasjátékok Ünnepénhttp://www.life.hu/kult/20141202-helyszini-riport-igy-jatszunk-mi-a-tarsasjatekok-unnepen.htmlJátszani jó, és mint riportunkból kiderül, fontos is. A harmadszor megrendezett Társasjátékok Ünnepén jártunk.Kult--5 dolog, amit tudnod kell Kóti Árpádrólhttp://www.life.hu/kult/20141203-5-dolog-amit-tudnod-kell-koti-arpadrol-a-nemzet-szineszerol.htmlKóti Árpádot december 1-jén választották meg a novemberben elhunyt Gera Zoltán helyére a Nemzet Színészévé. Ezt a címet egyszerre csak tizenkét színész mondhatja magának. Aki egyszer megkapja, élete végéig a Nemzet Színésze marad.KultMTI/Koszticsák Szilárd

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.