A Dirty Slippers elnyerte a Magyar Rekord-díjat

dirty slippers, dijatado, siker, fiatalok
Sivák Zsófi -
fiatalok zene siker díjátadó
Szerda délután Budapesten, az N28 Étterem dísztermében vehette át a Magyar Rekord-díjat a Dirty Slippers zenekar tagsága: Lobó-Szalóky Lázár, Ferenczi Bebi, Vikukel Dániel, Felleg Dominik és Bodrogközy Rita. A Suliturné program részesült elismerésben.

A díjátadón Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta, a Dirty Slippers zenekar a nemzetközi - és hazai viszonylatban is egyedülálló Suliturné programjáért részesült a díjban. A jegyzőkönyv szerint minden kétséget kizáróan legalább 141 könnyűzenei koncerttel egybekötött drog, alkohol, és HPV elleni prevenciós előadása valósult meg a zenekarnak a Kárpát-medencében, ez a szám pedig folyamatosan nő, hiszen a zenekar az idei évben is nagy erőkkel heti rendszerességgel folytatja a programot. 

dirty slippers, dijatado, siker, fiatalok
A Dirty Slippers elnyerte a Magyar Rekord-díjat  
Forrás: Dirty Slippers

Lábnyomot szeretne hagyni a zenekar

 –Nincs tudomásunk arról, hogy valaki Magyarországon, de akár megkockáztatom, hogy akár Európában is ennyi alkalommal egy ilyen típusú, nagyon izgalmas és kombinált előadássorozatot véghez vitt volna – emelte ki Sebestyén István. 

Lobó-Szalóky Lázár, a Suliturné alapítója, a zenekar énekes-gitárosa elmondta, a Suliturné létrehozásával egy olyan unikális, hasznos ifjúságvédelmi projektet kívánt megvalósítani, amely egy "lábnyom", örökség lehet majd hosszú évtizedek múlva a Dirty Slippers neve mellett. Hozzátette, megtiszteltetés átvenni a díjat, hiszen ezek a visszajelzések, valamint a diákok - és a tanárok folyamatos megkeresései, üzeneti jelzik számukra, hogy jó úton járnak.  

Olyan dolgot szeretnénk átadni a fiataloknak, amire talán azt ki lehet jelenteni, hogy így most több, mint egy évtized távlatában vagy majd később egy utókornak egy olyan lábnyomot hagy vagy egy karcolatot a fában, ami talán az életüknek azért ad egy olyan jelentőséget főleg közszereplőként, ami bízom benne, hogy nagyon sok embernek hasznára válik

 – fejtette ki Lázár. 

 Az üzenet

– Fontos küldetése a programnak, hogy teljesen máshogy állunk a prevencióhoz, mint a legtöbben egyébként nemzetközi vagy hazai szinten. Bízom benne, hogy a zene erejét felhasználva, az élő koncertnek a fesztivál hangulatát felhasználva át tudjuk adni sokkal hitelesebben azokat a gondolatokat, amiket mi szeretnénk – folytatta. 

Megérdemelt siker

A díjátadón számos hazai híresség is jelen volt, mint Kollányi Zsuzsi énekesnő, valamint Tóth Zoltán, az eredeti Republic zenekar (1990-2013) gitárosa, aki az elhangzottakat kiegészítette. 

 

Lázár a Dirty Slippers-el régi ismeretség. Pályájuk indulásának bizonyos értelemben résztvevő tanúi és támogatói voltunk. Öröm, hogy ennyi év után sikeres emberként látom, erős példája annak, amikor a tehetség mellé az ambíció, a munkabíró akarat társul. Gratulálok az eddigi úthoz, a megérdemelt sikerhez!  

 

Lobó-Szalóky Lázár elárulta, a zenekar október 4-én 15. éves jubileumi nagykoncertet ad az Akváriumban, Budapesten, valamint az angliai sikereik után tovább folytatják együttműködésüket Sárvár városával. 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.