Megszólalt a Tolna-Mözsön eltűnt autista kisfiú édesanyja: "Továbbra is érezhető rajta a félelem"

Tolna-Mözs autista kisfiú eltűnt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Március 27-én tűnt el Tolna város Mözs részéből a 6 éves Gergő, akit nagy erőkkel kerestek. Az édesanyja éppen kihallgatáson volt, amikor megtalálták.

A hatéves kisfiú, Gergő március 27-én, délután 5 órakor tűnt el Tolna-Mözs Temető utcai otthonukból. A gyereket 1200 ember kereste; összesen 19 órát és 35 percet töltött egyedül a hidegben, mire megtalálták.

"A férjem alig fordult el, és a gyerek már el is tűnt" - mondta Gergő édesanyja Forrás: Tények

Gergő édesanyja, Nyári Gáborné az RTL Híradónak nyilatkozott. Elmondta, hogy a kisfiú nem beszélő autista, így nem tudja elmesélni, mi történt vele. Gergő kihűlt, de nem került életveszélyes állapotba, pedig csak egy vékony melegítőnadrág és egy polárpulcsi volt rajta.

"Minimum életveszélyes állapotba kellett volna kerüljön, ha szabadon van, ha kint van. Mert azon az éjszakán iszonyúan hideg volt, iszonyúan fújt a szél" - mondta Nyári Gáborné, aki úgy gondolja, a kisfiú valahova behúzódott éjszakára. Gergő pár horzsolással megúszta a kalandot, ám édesanyja szerint továbbra is érezhető rajta a félelem.

Az anyuka a kórházban láthatta újra gyermekét, éppen kihallgatáson volt, amikor megtalálták. Azt mondja, kicsit zavart volt, de mást nem vett észre rajta. Úgy tudja, a fiút két paksi, kutyás kereső találta meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.