100 kilós harcsát fogtak a nemesnádudvari Tőzeges-tóból

Forrás: Shutterstock -
harcsa Tőzeges-tó Nemesnádudvar horgászat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hazai top 5-ös listára is felkerült az a 100 kilós harcsa, amit Kovács Zoltán és horgásztársa, Horváth Zsolt húsvét alatt fogott ki Nemesnádudvaron a Tőzegtóból. A férfiak egy órán keresztül küzdöttek a hallal.

"Sokkot kaptam, és még mindig bennem is van" – mondta a Pecaverzumnak Kovács Zoltán. "Bevágás után éreztem, hogy elég komoly példányról van szó. Felkelt egyből a társam is. A harcsa egyből a nyílt víz felé tört ki, mi pedig csónakba ültünk" - tette hozzá.

Elmondták azt is, amire a hatalmas harcsa partra került, komoly nézőközönségük lett, a jelenlévő horgászok is egybegyűltek, mert ekkora halat bizony még ők sem láttak. A harcsa teljes hossza 258 centi volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.