Koronavírus: legfeljebb nyolcan vehetnek részt a szilveszteri összejöveteleken Svédországban

szilveszter koronavírus Svédország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stefan Löfven svéd miniszterelnök kedden nyomatékosan felszólította országának lakosságát, hogy a koronavírus-járvány miatt legfeljebb nyolcan vegyenek részt az év végi ünnepi összejöveteleken.

"Kisebb körben ünnepeljétek a karácsonyt és az újévet!" - kérte a kormányfő Stockholmban tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a nyolcfős korlát általánosan érvényes előírás minden társasági érintkezésre. Úgy fogalmazott, hogy Svédországban mindenki felelősséggel tartozik azért, hogy az ország ne lépjen magas fertőzöttségi mutatókkal az új évbe. Löfven kiemelte, hogy a karácsony hagyományosan az együttlét és közelség ünnepe, de az idén a világjárvány miatt nem olyan lesz, mint szokott. Hozzátette: Télapó idén karácsonykor is jöhet, de járványügyi szempontból biztonságos módon.

Svédország viszonylag lazább korlátozásokkal és lakossági felhívásokkal különutas, vitatott megoldást választott a járvány elleni küzdelemben. Az ország vezetése a tilalmak helyett mindvégig inkább az ajánlásokra és az egyéni felelősségre helyezte a hangsúlyt. A járvány gyorsulásával Svédország november óta azonban szigorítani kényszerült a korlátozásokon, egyebek mellett megtiltotta alkohol árusítását este tíz óra után, valamint a 8 főnél nagyobb nyilvános rendezvényeket. December 7-től január 6-ig távoktatást vezettek be. Karantén és kötelező maszkviselet viszont nincsen.

A mintegy tízmillió lakosú országban már csaknem 300 ezer az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 7200-an el is hunytak a kórban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.