Időjárás: viharos szél miatt adtak ki figyelmeztetést

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker -
időjárás Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az időjárás nem kedvez, sajnos a borús idő mellett még kemény és viharos széllökésekre is kell számítanunk. Figyelmeztetést is adtak ki a szél miatt.

Nem kecsegtet sok jóval bennünket az időjárás, sajnos a borús, napsütéstől mentes órák mellett még lesznek olyan természeti elemek, amivel meg kell küzdenünk, például a széllel, ami miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést is adott ki. Ma elsősorban a Dunántúlon, valamint az ország középső részén fokozódik nagy területen viharossá az északnyugati szél, estétől pedig mérséklődik.

Erős szélre kell számítanunk Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker

Pénteken az erős északnyugati szelet a Dunántúl északi részén még viharos lökések is kísérhetik, ráadásul felhős, borult égre számíthatunk. 11 fok körül lesz a hőmérséklet. Szombaton már csökken a felhőzet, és néhány órára a nap is előbújik, de ettől még zápor előfordulhat. Vasárnapra már nem ígérnek csapadékot, ragyogó napsütésre lesz kilátás, bár izzadni nem fogunk: 12 és 15 fok között alakul majd a hőmérséklet - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.