Csúnyán átverték és kihasználták VV Gigit

kölcsön átverés VV Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Gigi nemrég rájött, hogy legjobb barátnője már évek óta csúnyán kihasználja.

Tipp! Gyönyörű nő lett Kurt Cobain lánya! Kattints a képekért!






Most a Zsidó Nyári Fesztiválra nyerhetsz jegyeket a Facebook oldalunkon!




Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


"A műsor óta valami szembetűnően megváltozott. Szüleim már érezték a műsor alatt, hogy nincsenek rendben a dolgok, mert a barátnőm nem járt fel hozzánk, pedig rengetegszer hívták, és a párbajra sem volt hajlandó eljönni, nem vette fel anyukáméknak a telefont. Amikor kikerültem a villából, rögtön felhívott, hogy mennyire hiányoztam neki, még sírt is a telefonba, de nem tudtam ezt összeegyeztetni a szüleim által elmondottakkal. Találkoztam vele, és azt mondta, hogy nem szeretne addig az életemben részt venni, amíg a média középpontjában vagyok, mert nem akar szerepelni. Nem akarja, hogy ujjal mutogassanak rá, hogy ő az én barátnőm. Ezt elég gyenge kifogásnak tartottam, mert meg lehetett volna beszélni velem azt, hogy nem nyilatkozom róla a médiumoknak" - folytatta a ValóVilág4 csinos táncoslánya.

Gigi nemcsak a barátság elmúlása miatt szomorú - anyagi ügyekben is volt konfliktusa a barátnőjével: ,"Azt tudni kell, hogy még a ValóVilág castingja alatt, amikor még senki sem ismert engem, kölcsön adtam neki több százezer forintot. Nekem ez nagyon sok pénz volt. Ez már egy éve történt, és még mindig nem adta vissza. Állandóan halogatja, szinte szóba sem kerül. Most már bánom, hogy pénzt adtam neki, mert utólag kellett rájönnöm, hogy évek óta hazugságra épült a kapcsolatunk. Én nem érdeklem, csak a pénzem, az értékes kapcsolataim, ismeretségeim, és minden, amiből hasznot remélhet" - nyilatkozta a csalódott szépség.

Tipp! VV Anikó erotikus hobbija képgalériánkban! Katt ide!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.