Damu Roland erőszak börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Damu Roland édesanyja úgy érzi, fiával nincsenek súlyos gondok, pusztán csak nem lenne szabad őt ingerelni.

A színész édesanyja kiáll a fia mellett: a nyírábrányi asszony a televízióból értesült arról, hogy a Jóban Rosszban sztárját lecsukták. Ő azonban kétkedve fogadja a vádakat - a nemi erőszakot képtelenségnek tartja, hiszen szerinte fiának minden ujjára két nő is akad.

http://press.tv2.hu
http://press.tv2.hu

"Földbe gyökerezett a lábam, amikor azt láttam és hallottam, hogy a kisfiam börtönbe került és nemi erőszakkal gyanúsítják" - mesélte könnyeivel küszködve Ica néni a Borsnak. "Nagyon messze, háromszáz kilométerre lakom Pesttől, és csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. Nem beszéltem vele napok óta, semmit sem tudtam az egészről" - tette hozzá.

"Mondtam Roland barátnőinek, hogy ne dühítsék fel a fiamat, de sosem hallgattak rám!"

Damuék öten vannak testvérek, édesanyja pedig a család zaklatott életével magyarázza a színésszel kapcsolatos vádakat. "A fiamnak nehéz gyermekkora volt. Rossz házasságban éltünk az apjával, sokat hallott minket veszekedni. Akkor váltunk el, amikor ő még csak tizenegy éves volt. Az apjával akart maradni, bár mondogatta, hogy nagyon szeret engem, az igazi biztonságot azonban mégis onnan remélte. De rosszul választott, mert a nevelőanyjával nem jöttek ki. Panaszkodott, hogy elzárják előle az ételt, és még télvíz idején is lyukas cipőben járatták. Nem sokáig bírta, hazaszökött hozzám. Elképzelhető, hogy a sok rossz dolog miatt, ami vele történt... szóval amiatt lett olyan hirtelen haragú?" - kérdezte a kétségbeesett asszony, immár saját magától. "Roli nagyon jólelkű gyerek, segítőkész. De nagyon hirtelen haragú is. Hiába mondtam minden barátnőjének, hogy ne dühítsék fel a fiamat, sosem hallgattak rám. Ismertem egyébként az összes barátnőjét, Somogyi Dóri riportert is, de ezt a Tímeát nem mutatta be nekem. A fiam jóképű férfi, minden ujjára jut két nő. Miért kéne erőszakoskodnia?" - tette hozzá bizakodóan az édesanya.

Hiába veszi védelmébe fiát az édesanya, a volt barátnő, Tímea retteg a rács mögött lévő férfitól. Korábban a pár gyakran megfordult a kiskunlacházi Halászkert vendéglátóhelyen - ott így emlékeznek rájuk: "Timi és Roland szinte az egész napját itt töltötte. Megdöbbentünk, amikor megtudtuk, mi történt. Itt mindenki szereti Rolandot, szórakoztató, segítőkész embernek ismerjük, de tény, ha iszik, akkor nem önmaga. Nem fogja bírni a börtönt, félő, hogy öngyilkos lesz, reméljük, ez nem következik be" - vallotta a Borsnak Novák Péter, a Halászkert üzemeltetője.


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.