Erre figyelj, ha nyilvános helyen jön rád a pisilhetnék!

Forrás: Shutterstock -
nyilvános vécé vitagyn2019 pisilés fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A folyó ügyeit mindenki a legszívesebben otthon végzi el, de mivel az emberek többsége a napja nagy részét máshol tölti, kellemetlen vagy sem, igénybe kell venni a nyilvános toaletteket is. A munkahelyi mosdók általában nem okoznak gondot, azokat rendszeresen tisztán tartják, és leginkább csak a kollégáid használják. Az utcai nyilvános vécék, a szórakozóhelyek és fesztiválok illemhelyei azonban már problémásabbak. Előfordul, hogy a legnagyobb odafigyelés ellenére sem sikerül elkerülni valamilyen típusú intim fertőzést, de kellő elővigyázatossággal a kockázat minimalizálható.

Nagyon sokan ameddig csak lehet, kerülik a nyilvános vécé használatát: vannak, akik a fertőzésektől félnek, mások pedig egyszerűen csak undorodnak a még ma is sok helyen uralkodó áldatlan állapotoktól. Ám előfordulhat, hogy végképp nincs más megoldás, mint meglátogatni egy közös használatú illemhelyet. Összeszedtük, mit tegyél és mit ne tegyél, ha nyilvános mosdóban végzed a dolgod!

1. Sose tartsd vissza hosszú órákig a pisilést!

Ha tudjuk, hogy nemsokára hazaérünk, nem okozunk nagy kárt magunknak, ha 10-20 percig még nem könnyítünk magunkon, de ennél hosszabb ideig, pláne órákon keresztül semmiképp sem szabad tartogatni a vizeletet. A sokáig visszatartott vizelet elősegítheti a hólyaghurut kialakulását, ugyanis a hólyagban pangó folyadékban a nemkívánatos mikroorganizmusok elszaporodhatnak, ami fertőzéshez, gyulladáshoz vezethet.

A sokáig visszatartott vizelet elősegítheti a hólyaghurut kialakulását Forrás: Shutterstock

2. Ne csak utána, előtte is moss kezet

Az talán minden nő számára egyértelmű, hogy meg kell mosnia a kezét mielőtt tampont cserél, és azt is alaposan belénk verték, hogy vécéhasználat után mindig mossunk kezet. Nos, ennek alapszabálynak kell lennie pisilés előtt is. A kezünknek már akkor tisztának kell lennie, amikor egyáltalán hozzáérünk az intim területeinkhez: mossuk meg azt szappannal, meleg vízzel. Ha mindenre fel akarsz készülni, mindig legyen nálad kézfertőtlenítő kendő vagy gél.

3. A kilincset csak zsebkendővel fogd meg!

Ha már megmostad a kezedet, miért szednél össze a kilincsről újabb baktériumokat? Használj erre a célra papírzsebkendőt.

4. Szabad-e ráülni a deszkára vagy sem?

Ülni, fertőtleníteni, lepapírozni fölé guggolni... Nos, ebben a kérdésben a szokások, sőt még a szakértői vélemények is eltérőek. Vannak, akik egyszerűen a deszka fölé guggolnak, ami a leghigiénikusabb megoldásnak tűnik, mások szerint azonban ez egészségtelen. Hogy miért? Pisilés közben a medence izomzata megfeszül, a nyomás miatt pedig nehezebbé válik a vizeletürítés, és néha kis préselésre is szükség lehet ahhoz, hogy a hólyagot kiürítsük. Ha ez gyakran megtörténik, az hozzájárulhat ahhoz, hogy a medence szervei megsüllyedjenek, előreessenek. Ráadásul ez a módszer húgyúti fertőzésekhez is vezethet, mivel az ember a kényelmetlen pozíciónak köszönhetően igyekszik sietni, és így a pisi nem ürül ki teljesen a húgyhólyagból, ami vizeletpangást eredményez.

Szakértők szerint nem túl nagy az esély arra, hogy az ülőkéről kapsz el bármilyen fertőzést Forrás: Shutterstock

A guggolós megoldás ellenzői szerint a szerencsésebb, ha inkább a deszkát töröljük át egy fertőtlenítőkendővel. A szakértők szerint ugyanis nem túl nagy az esély arra, hogy az ülőkéről kapsz el bármilyen fertőzést, hiszen ahhoz a baktériumoknak a húgycsőbe vagy hüvelybe kellene kerülniük, ami gyakrabban történik meg a vizelet felfröccsenésével, mint a combunkon keresztül a deszkáról.

Jó, ha tudod!

A WC-deszkán négyzetcentiméterenként 500-3000 baktérium található, ami rosszul hangzik, pedig nem is olyan nagyon sok. Néhány hétköznapi használati tárgyon, mint a telefonon vagy a klaviatúrán, villanykapcsolón vagy a távirányítón sokkal több baktérium is tenyészhet.

5. Sose használd a kihelyezett vécépapírt!

A nyilvános vécében ki tudja mióta kint lévő toalettpapíron számos kórokozó megtapadhatott, így a legjobb, ha saját törlőkendőt vagy papírzsebkendőt használsz. Ha a mosdóban zárt rendszerű adagoló van, attól nem kell félni, de ott is érdemes az első darabot kihúzás után eldobni és csak a másodikat használni.

Újabb két halálos áldozatot szedett az Egyesült Államokban az elektromos cigarettahttp://www.life.hu/drlife/20190907-ujabb-ket-halalos-aldozatot-szedett-az-egyesult-allamokban-elektromos-cigaretta.htmlÚjabb két halálos áldozatot szedett az Egyesült Államokban az elektromos cigaretta - közölték pénteken Indianában és Minnesotában az egészségügyi hatóságok. Ezzel négyre nőtt az e-cigaretta szívása miatt történt halálos esetek száma. Az indianai áldozat kilétét nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit közöltek, hogy 18 éven felüli férfiról van szó. Minnesotában pedig egy 65 éves férfi halt meg, aki régóta küzdött tüdőproblémákkal, éppen az e-cigaretta rendszeres szívása miatt.Dr. Life--Jobban van Boros Lajos: sikerült néhány kilót felszedniehttp://www.life.hu/drlife/20190906-jobban-van-boros-lajos-sikerult-nehany-kilot-felszednie.htmlMivel Boros Lajos nagyon lefogyott, orvosai a májusi prosztataműtétjét őszre halasztották. Egy ideig azonban a tápszereknek köszönhetően sem gyarapodott a rádiós súlya, de most úgy tűnik, kezdi összeszedni magát. Dr. LifeOrigoA mentális betegeket az előítéletektől is védeni kell http://www.life.hu/drlife/20190831-a-mentalis-betegeket-az-eloiteletektol-is-vedeni-kell-allitja-a-szakember.html A mentális betegségekhez sok előítélet kapcsolódik, a szakembereknek ezek ellen is küzdeniük kell a gyógyítás mellett - mondta a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Dr. LifeOrigoPokoli fájdalmakkal küzd balesete után Delhusa Gjonhttp://www.life.hu/drlife/20190828-pokoli-fajdalmakkal-kuzd-balesete-utan-delhusa-gjon-enekes.htmlDelhusa Gjon egy jachton szenvedett komoly sérülést: több bordáját is eltörte. Az énekes azóta sincs jól, komoly fájdalmai vannak. Dr. LifeOrigoAggódnak az orvosok a szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár egyik tagjáért, Rukiáért http://www.life.hu/drlife/20190814--aggodnak-az-orvosok-a-szetvalasztott-bangladesi-sziamiikerpar-egyik-tagjaert-rukiaert.htmlA magyar orvoscsoport által szétválasztott bangladesi sziámi ikrek egyike, Rabia már mozgatja a végtagjait. Gyorsabban fejlődik, mint testvérie, Rukia, érte még aggódnak az orvosok. Dr. LifeOrigoHasználd az eszed, ha alkoholt iszol!http://www.life.hu/drlife/20190808-alkoholfogyasztasi-anacsok-egy-egeszsegfejlesztesi-es-prevencios-szakembertol-a-javaban-tarto.htmlBár a legutóbbi WHO jelentés alapján elmondhatjuk, hogy kevesebb alkoholt isznak a magyarok, mint néhány évvel korábban, még mindig problémát jelent a túlzott alkoholfogyasztás, különösen a nyári melegben. Ráadásul a számok azt mutatják, hogy a 15-24 éves fiatalok sokkal többször számolnak be az ún. rohamivásról, tehát alkalmanként akár 4-6 ital elfogyasztásáról, mint a náluk idősebb, felnőtt korosztály. Ha ennyire általános a rendszeres alkoholfogyasztás, akkor viszont érdemes legalább ésszel inni, hiszen nem mindegy, hogy egy-egy alkalommal mennyire sokkoljuk a májunkat, és hogyan éljük túl a másnapot. Hogyan fogyasszunk felelősen alkoholt? Dr. Simich Rita egészségfejlesztési és prevenciós szakember segítségével adunk tanácsokat. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.