cikatridina2019 hüvely szex szülés után szülés fájdalmas szex hüvelyszárazság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szülés után a nők egyik legnagyobb feladata visszatérni saját nőiségükhöz. Ez természetesen nem egyszerű, sem testileg, sem lelkileg, de a kisbabájuk, párjuk és elsősorban saját maguk miatt rendkívül fontos, hiszen csak így válhatnak kiegyensúlyozottá. A nőiséghez hozzátartozik az is, hogy kívánatosnak érezzék magukat és újból együtt tudjanak lenni kedvesükkel félelem, fájdalom nélkül.

Miután letelt a kötelező 6 hét

Szülés után a minimum „pihenőidő" másfél hónap. Ennek leteltéig nem szabad visszatérni az aktív szexuális élethez, engedd, hogy szervezeted regenerálódhasson. Nem érdemes azonban egyből fejest ugrani az érzékek tengerébe, miután az orvos is zöld utat adott, inkább fokozatosan mártózz meg benne!

Kezeld a zavaró körülményeket

A legtöbb nő testének nem elegendő pár hét ahhoz, hogy visszanyerje eredeti állapotát – főként gát- vagy császármetszés után –, ami a nők többségét rendkívül zavarja, míg a párjukat már kevésbé. Ne az Instagram-anyák legyenek előtted példaként! Amennyiben mégis zavarban lennél meztelenül, esetleg vegyél fel egy babydollt, ami segíthet, hogy szeretkezés közben (is) szexisnek érezd magad!

Ha zavarban lennél meztelenül, vegyél fel egy babydollt vagy egy kombinét Forrás: Shutterstock

Igen, tudjuk, hogy hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára együtt voltatok, de a szülést követő pár alkalommal mégis érdemes időt szánnotok egymásra. Mivel nem elég csak a vágy, a testednek is biztosítania kell a megfelelő válaszreakciókat, hogy élvezetes lehessen a szex.

A hosszabb előjáték ilyenkor sokat segíthet, hiszen legbelül most az anyai szereped a legerősebb, kell némi idő és oldottság, hogy nőként élhesd meg azt az egy órát a pároddal.

Nem sikerült? Ne add fel!

A szülést a tested egyfajta traumaként éli meg: kitágul a medencéd, a hüvelyed, a méhed azon dolgozik, hogy visszanyerje eredeti méretét, a melled tejet termel, a hormonháztartásod felborul. Hiába gyógyult be a gátadon/hasadon ejtett vágás, a heg még jó ideig érzékeny maradhat.

A hosszabb előjáték sokat segíthet, hiszen legbelül most az anyai szereped a legerősebb Forrás: Shutterstock

Ezek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy időszakos hüvelyszárazságot tapasztalj. Sok nő küzd ezzel: kívánja párjával a szexet, de úgy érzi, a teste nemet mond. A síkosítók használata manapság már egyáltalán nem szégyellni való dolog, ám szülés után érdemesebb olyan készítményt választani, amely nem csupán a szexuális együttlét alatt tapasztalt kellemetlen, akadályozó érzésen segít, hanem helyreállítja a hüvely természetes nedvességtartalmát is. Ezzel előremozdítja a hüvely falán keletkezett mikrosérülések gyógyulását, valamint a szövetek regenerálódását. A szülés utáni hüvelyszárazság ugyanis nem csupán szex közben okozhat kellemetlenséget, a folytonos égő, viszkető érzés a mindennapi tevékenységek során is megkeserítheti a nők életét.

Ne törődj bele a hüvelyszárazságba, hiszen jogod van épp úgy élvezni az élet nyújtotta örömeket, mint gyermeked világrahozatala előtt!

Fájdalommal jár a szex? Ezek az okok állhatnak a háttérbenhttp://www.life.hu/intim/20190804-a-fajdalmas-szex-oka-ferfiaknal-a-prosztatagyulladas.htmlBár a fájdalommal járó szexről az esetek nagy százalékában inkább nők számolnak be, nem ritka a férfiak esetében sem. A férfiak többsége nem szívesen fordul azzal orvoshoz, hogy gondja adódott az ágyban, pedig ezt a problémát nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Érdemes tudni, hogy a kellemetlen érzéssel járó ejakuláció, a fájdalmas erekció és a potenciagondok mögött állhat prosztataprobléma is, amelynek kezelésével a felsorolt nehézségek akár orvosolhatók is lehetnek. IntimOrigoEgészséges a gyakori szex és maszturbálás? Eláruljuk! http://www.life.hu/intim/20190815-egeszseges-a-gyakori-szex-es-maszturbalas-prosztata.htmlHa a férfi azt tapasztalja, magömlése vagy erekciója kellemetlen érzéssel, esetleg fájdalommal jár együtt, az nem igazán hozza meg a kedvet a szexuális együttléthez. A probléma oka sokszor a prosztata megbetegedése, ám paradox módon éppen az ilyenkor elkerült tevékenység, a szex, esetleg maszturbáció segíthet hozzá a gyógyuláshoz. A prosztatafájdalommal küzdő férfiak számára az orvos gyakran javasolja a szexuális aktivitás fokozásását, ugyanis a rendszeres ejakuláció hiánya nyomásérzetet, fájdalmat okozhat és fenntarthatja a gyulladást a szervben. IntimOrigo5 kínos ok, amiért kudarcba fullad a szex (18+)http://www.life.hu/intim/20190810-5-kinos-ok-amiert-kudarcba-fullad-a-szex.htmlEláruljuk, melyek azok a kínos dolgok, amelyek szinte biztosan tönkreteszik a szexuális együttlétet. IntimOrigoNem csak a nőknek lehet veszélyes az egyéjszakás kaland!http://www.life.hu/intim/20190806-nem-csak-a-noknek-lehet-veszelyes-az-egyejszakas-kaland.htmlAmilyen izgalmas az alkalmi szex, annyi veszélyt is tartogat, és nem csak a nőkre nézve. A férfiak is komoly problémákkal nézhetnek szembe egy meggondolatlan együttlét után, aminek akár súlyos szövődményei is lehetnek. Egy ilyen, kevésbé ismert következmény lehet a prosztatagyulladás kialakulása. IntimOrigoA diófélék jótékonyan hatnak a szexuális életre (18+)http://www.life.hu/intim/20190725-a-diofelek-jotekony-hatast-fejtenek-ki-a-szexualis-eletre.htmlDióféléket fogyasztva javítható a férfiak szexuális teljesítménye – derült ki egy friss kutatásból. IntimOrigoA legkínosabb kérdések diákoktól a felvilágosító órán (18+)http://www.life.hu/intim/20190722-a-legkinosabb-kerdesek-diakoktol-a-felvilagosito-orarol.htmlTanárok árulták el, melyek voltak a legkínosabb kérdések, amelyeket a diákoktól kaptak a felvilágosító órán. IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.