Pilát Gábor: A kivagyiság mögöttes jelentése

Forrás: Shutterstock -
Pilát Gábor ego gorilla Tabuk nélkül a párkapcsolatról
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismerős a jelenet, amikor a hímgorilla áll a hegytetőn és két öklével veri a mellét? Veszély esetén teszi ezt. Az állat két lábra állva, mellét döngetve próbálja elijeszteni a betolakodót.

Mindazon túl, hogy az embereknél is megfigyelhető ez a jelenség, időnként itt „kilóg a lóláb”. Gyakran az ilyen jellegű megnyilvánulás a dicsekvésről, az egó sajátságos építéséről és táplálásáról árulkodik. Mint a hegymászó, aki ugyan az edzettségéről és kitartásáról tanúbizonyságot téve felmászik a Kilimandzsáró csúcsára. Döngeti a mellét, mert kell a dicsőség, de ha bajba jut, akkor mentőhelikopterrel kell érte menni.

A melldöngető kivagyiság mindazon túl, hogy felsőbbrendűséget próbál érzékeltetni, a félelem jelzése Forrás: Shutterstock

A gorilla tehát akkor veri a mellét, ha fél. Az embernél is hasonló ez a működés: a melldöngető kivagyiság mindazon túl, hogy felsőbbrendűséget próbál érzékeltetni, a félelem jelzése. Félelem attól, hogy elveszti a tekintélyét, hogy nem fogják annyira értékelni, és félelem attól, hogy kevésbé tudja majd kontrollálni a környezetét.

De ettől még a tény nem változik. Ha egy majomra szmokingot adnak, attól még majom marad.

Ez történik veled, ha nem szexelsz elegethttp://www.life.hu/intim/20190408-mi-tortenik-a-testeddel-ha-nem-szexelsz-nem-elsz-nemi-eletet.htmlHa nem élsz rendszeresen nemi életet, az akár merevedési zavarhoz vagy éppen a libidó teljes elvesztéséhez is vezethet. IntimOrigoPilát Gábor: mit nevezünk perverziónak?http://www.life.hu/intim/20190408-pilat-gabor-a-perverziorol.htmlA perverzió az a fogalom, amely első hallásra nehezen tud pozitív értelemben feltűnni. Az értelmező kéziszótár szerint is: „elfajulás, elferdülés, nemi eltévelyedés”. IntimOrigoPilát Gábor: „A boldogság iránti kényszeres vágy a boldogtalanság csírája”http://www.life.hu/intim/20190328-pilat-gabor-a-boldogtalansag-csirajarol.htmlAz ember gyakran azt gondolja, hogy nem lehet boldog biztonságérzet nélkül. Éppen ezért mindent meg is tesz, hogy az élete legkülönbözőbb területeit biztonságban tudhassa. IntimOrigoPilát Gábor: „A kiégéshez vezető legbiztosabb út”http://www.life.hu/intim/20190328-pilat-gabor-az-orgazmus-utani-kiteljesedesrol-vagy-uressegrol.htmlAz orgazmus a materiális világban megélt egyik legintenzívebb élmény. IntimOrigoPilát Gábor: "A fizikai világ nehezen tolerálja a boldogságot"http://www.life.hu/intim/20190325-pilat-gabor-a-boldogsagrol-a-halarol.htmlFurcsa világban élünk. Az ember leginkább akkor gyakorolja a hálát, amikor valami fantasztikusan nagy és jó dolog történik vele az életben, és akkor fohászkodik, amikor bajban van. Ilyenkor a környezete is megértő vele, hogy Isten segítségét kéri. IntimOrigoPilát Gábor: A boldogságrólhttp://www.life.hu/intim/20190312-pilat-gabor-a-boldogsagrol.htmlA bolond csak azzal tud foglalkozni, ami az ő bolondságához tartozik: a kalapácsembernek szögből van a világ, a boldog ember pedig mindenhol boldogságot lát maga körül. Igazából mindenkinek ez a célja, csak van, aki kényszeresen, esetleg rossz helyen keresi... IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.