Régi idők szexszimbólumai: az 1920-as évek és Clara Bow

Miután a cikksorozatunkban kitárgyaltuk már az őskor, az ókor, a középkor, a reneszánsz, a 18. század, a 19. század és a 20. század első éveinek egy-egy szépségideálját-szexszimbólumát, most következzék a zajos 1920-as évek — legalábbis jobb híján ezzel a kifejezéssel lehetne lefordítani a „roaring twenties” szóösszetételt, ami szinte állandó jelzőjévé vált nemzetközileg a korszaknak.

A modernizáció ekkor kapott erőre annyira, hogy már a hétköznapi életet is befolyásolta: autók, rádió, mozi elterjedése, egyáltalán a modern nagyvárosi lét igazi létrejötte. Ezzel párhuzamosan pedig mulatók, újfajta zenék (jazz), újfajta táncok (például a charleston) születtek, először lehetett nyílt téma a szexualitás (például erotikus regényekben, filmekben), kialakult az éjszakai élet, nem függetlenül a korszak bűnözési hullámától sem: a szesztilalom idején született meg például az igazi szervezett alvilág. Közben a társadalmi szerepek is változtak:

Ezt a jelenséget pedig szépen megtámogatta a korabeli mozi, hisz ekkor született meg a femme fatale elődje, azaz a vamp. A vamp eredetileg női vámpír volt (Theda Bara színésznő egyik híres szerepe nyomán), de idővel általános kifejezéssé vált a filmvászon olyan nőire, akik elveszejtik a férfiakat a rájuk gyakorolt szexuális hatalmuknál fogva. Hiszen ezek a nők már szexuálisan aktívak, öntudatosak, és sohasem birtokolhatók teljesen, kiismerhetetlenek, és épp ezért izgalmasak, gyakran félvilági foglalkozásúak, és nagyon nem jó ötlet velük kezdeni — mégsem tudnak nekik ellenállni a férfiak. Úgy is mondhatjuk, hogy a vampok személyében először lett szexideál a „rosszlány", akinek a korszak emancipációs folyamatait tükrözve immár rövid is lehetett a haja (és ha valami először volt lehetséges, abból persze divat lett), fiús az alakja, lapos a melle és a feneke, akár már nadrágot és térdet sem takaró szoknyát is felvehetett, füstös a szemhéja és füstölgő a hosszú cigarettaszipkája, egyáltalán: már cigarettázhatott és ihatott nyilvános helyen!

Mondjuk, más divatos szerelése nem is lett volna: Clara Bow gyerekkora meglehetősen viharosan telt, az apja mindig új dolgokba fogott, és pénz híján állandóan költöztek, az anyja pedig mentális betegséggel küzdött, ami miatt egy ponton a saját lányát is megkísérelte megölni, és intézetbe kellett zárni. Gyerekkorában a kis Clarát a lányok kiközösítették a külseje és a szegénysége miatt, így aztán a fiúkkal játszott és moziba járt — később pedig ő lett a fiús külsejű mozisztár, akinek tulajdonságai pont találkoztak a korízléssel.

A húszas években rengeteg némafilmben szerepelt, a leghíresebb közülük az Az a bizonyos... volt, és Clara Bow-t ennek eredeti címe nyomán nevezték el „It-girl"-nek. És hogy mi volt „az a bizonyos..."? Hát a szexepil, amivel levette a lábukról a férfiakat a mozivásznon és a nézőtéren egyaránt.

Clara Bow már csak azért is az 1920-as évek tipikus nőideálja, szexszimbóluma és mozisztárja, mert az évtized végén megjelenő hangosfilm már nem az ő világa volt. Bevallottan ellenérzései is voltak a technikával kapcsolatban, nem szerette a saját hangját és akcentusát, és noha készített aztán néhány (nem is sikertelen) hangosfilmet is, de 1933-ban visszavonult a színészkedéstől. A szintén szakmabeli, majd később politikusi pályára lépő férjével, Rex Bellel egy nevadai farmon éltek, egészen az 1965-ben bekövetekezett haláláig.