Újabb zaklatási botrány: férfi modellek is felszólaltak

Forrás: Shutterstock -
Férfiműszak modell szexuális abúzus metoo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tegnapi cikkünkben mutattuk be videós riporterünket, Domszky Lászlót, akinek a napokban jelent meg Férfiműszak című könyve. A könyv a luxusprostituáltak világát mutatja be, önálló fejezetet szentelve egy heteroszexuális srác történetének.

A könyv ezen fejezetét nyáron rögzítettem, amikor a molesztálási botrányról még csak sejteni sem lehetett" – kezdte Domszky, majd hozzátette, döbbenten hallgatta már akkor is, hogyan esett áldozatul egy 17 éves srác a kiszolgáltatott helyzetnek. „Alanyom - nevezzük Olivérnek - megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor kihasználva adottságait - helyes arcát és kidolgozott felsőtestét - munkát remélve több modellügynökséghez jelentkezett. Egy női keresztnevű facebook-álprofil bombázni kezdte levelekkel.

Olivér megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor kihasználva adottságait - helyes arcát és kidolgozott felsőtestét - munkát remélve több modellügynökséghez jelentkezett Forrás: Shutterstock

Leírta neki, hogy tud modellmunkát, de olyat is, ahol férfiakat kell kielégíteni jó pénzért. Ekkor alanyom még nem sejtette, hogy egy általa kinézett ügynökségtől keresik."

Részlet a könyvből:

Látszott, hogy kamu profil, éjszakánként mégis sokat nyűglődtem a témán. Újra és újra letiltottam, majd feloldottam a profilját, ráírtam, vártam, hogy jelentkezzen. Részletekre voltam kíváncsi, viszont mivel heteró vagyok, nem akartam elkapatni az érdeklődésemmel. (...)

Csurrant-cseppent a munka a srácoknak, majd hirtelen minden elapadt. Ekkor már Olivér azt hitte, sztármodell lesz, a beetetés tökéletes volt. Írogatott az ügynökség vezetőjének, aki sokáig nem válaszolt neki, a lelki ráhatás technikája kiváló és hatásos volt. Amikor Oli már szinte könyörgött a munkáért, sírt, hogy mennyire kéne a pénz, jött a válasz, az ügynökség vezetője áthívta magához, ahol elővett egy igényesen szerkesztett, szép könyvet. Megmutatta Olivérnek a fotókat, amelyeken hosszú oldalakon keresztül meztelen fiúk voltak, felfokozottan izgalmi állapotban. Ekkor hangzott el az a mondat, hogy ha Olivér bevállalósabb lenne, több pénzt kereshetne. – Kigyúrt, sportos srácok voltak a könyvben, pont, mint én. Mondtam, most mi bajom lehetne, csinálhatunk bevállalósabb dolgokat is, hiszen a barátnőmet szerettem volna eltartani.

,,Most mi bajom lehetne, csinálhatunk bevállalósabb dolgokat is" Forrás: Shutterstock

– jött az ajánlat, amelyet a facebookos Krisztitől már többször hallottam. A fejemhez kaptam, megvilágosodott minden. Kriszti volt a képzeletbeli sodrófa, ami puhított, ami ültette a bogarat a fülembe, és most itt áll előttem. (...)

A szűrt fénynél láttam, hogy folyamatosan az arcomat kémleli. Igyekeztem a pornóra koncentrálni, de amikor a haja a kezemhez ért, borzalmas undort keltett bennem. Mormoltam magamban, hogy kell a pénz baszki, kell a pénz... Megtörtént a dolog. (...) Fura volt utána. Kínosan nevettem. Érezhettem volna azt is, mintha megerőszakoltak volna, de nagyon zavarban voltam. (...) Ekkor még csak tizenhét éves voltam.

Miután a Férfiműszak könyv megjelent, megkeresett egy modell, aki kísértetiesen hasonló történettel állt elő. Nem járult hozzá nevének közléséhez." – mesélte riporterünk.

,,ltözőt nem biztosított, elég megalázó volt, ahogy rám csorgatva a nyálát, előtte kellett meztelenkednem az átöltözések miatt" Forrás: Shutterstock

„Bőven 18 alatt voltam, amikor szüleim unszolására jelentkeztem egy ügynökséghez. Lakásra hívtak egy fotózásra. Furcsa volt, hogy egyedül voltam az ügynökség emberével. Mondta, hogy mivel nem küldtem meztelen képeket magamról, most itt a lehetőség, hogy ezeket elkészítsék. Nagyon megijedtem, nem vagyok az a magamutogatós fajta" – mondta a srác, aki a drámai élmények hatására azonnal el is tántorodott a modellipartól. „Kijelentettem, hogy maximum alsónadrágig vetkőzöm le. Ekkor azzal az ötlettel állt elő az ügynökség embere, hogy ez esetben többféle alsóban kell pózolnom. Öltözőt nem biztosított, elég megalázó volt, ahogy rám csorgatva a nyálát, előtte kellett meztelenkednem az átöltözések miatt. A fotók elkészülte után egy darabig senki sem keresett, majd kaptam egy levelet attól az embertől, aki fotózott, hogy

tudna munkát, de cserébe újra kellene találkoznunk, és szeretne orálisan kielégíteni.

Elutasítottam, erre szidalmazni kezdett chat-en, valamint fenyegetni, hogy a rólam készült képeket felteszi a netre. Tizenévesen nagyon ijesztő volt." – mesélte az a srác, aki egykoron még modell pályára vágyott. Hozzátette, hogy a szüleinek sosem mert mesélni az esetről, félt, hogy édesapja meggondolatlanul esetleg helybenhagyja az ügynökséges embert.

Régi idők szexszimbólumai: a 18. század és Madame de Pompadourhttp://www.life.hu/intim/20171107-regi-idok-szexszimbolumai-madame-de-pompadour.htmlCikksorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk: mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak? A legújabb részben a francia forradalom előtti Párizsba látogatunk.IntimRégi idők szexszimbólumai: a reneszánsz és Botticelli Vénuszahttp://www.life.hu/intim/20171106-regi-idok-szexszimbolumai-a-reneszansz-es-botticelli-venusza.htmlSorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk, mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak. A negyedik részben a reneszánsz Firenzébe látogatunk. IntimAFPSandra Iron: „A pornó nemcsak a sok pénzről szól – megviseli a testet és a lelket egyaránt” http://www.life.hu/intim/20171020-interju-az-egykori-ponroszinesznovel-sandra-ironnal.htmlEgy név a pornófilmek fénykorából: Sandra Iron. A tetovált, szexi felnőttfilmes ezúttal Pilát Gábornak adott interjújában vallott meztelen múltjáról, életének legmélyebb és legsötétebb időszakáról és arról, hogy a szakma Oscar-díja után miért hagyott mindent maga mögött egy csapásra, és hogyan kezdett teljesen új életet. Intim--Csiklóvibrátort teszteltünk: Lelo Sona (18+)http://www.life.hu/intim/20171016-dori-es-krisztian-csiklovibratort-teszteltek-leno-sona.htmlA csikóvibrátorok legújabb generációjába tartozó, mindössze néhány napja piacra lépő Lelo Sona nem kevesebbet ígér, minthogy legfőbb vetélytársánál is erősebb orgazmussal kényezteti a gyengébbik nemet. Hogy ez valóban így van-e, arra ezúttal is tesztelő párosunk hölgy tagja, Dóri keresett bizonyítékot. Intim--Pilát Gábor: A gondolat teremtő erejérőlhttp://www.life.hu/intim/20171016-pilat-gabor-a-gondolat-teremto-erejerol.htmlA materialisták szerint az ember egy szilárd anyaghalmaz. Te is eldöntheted, hogy ebbe a csoportba tartozol-e, csupán ezt a kérdést kell feltenned magadnak: „Én egy test vagyok, vagy nekem van egy testem?” IntimOrigoRégi idők szexszimbólumai: a középkor és Jeanne D’Archttp://www.life.hu/intim/20171004-regi-idok-szexszimbolumai-kozepkor-es-jeanne-d-arc.htmlÚj sorozatunkban elmúlt korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a 2000-es évekig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk: mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak. A harmadik részben a középkori Franciaországba látogatunk.IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.