asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákokat remek energiák ölelik körbe, lehetőségeikhez mérten az estéket töltsék békében, nyugalomban. A Szüzek számára is békességgel kezdődik a hét, de később akadhatnak bonyodalmak. A Nyilasok pedig sokakat el fognak kápráztatni a tulajdonságaikkal. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Ha úgy véled, a hétfői nap nem hoz látványos sikert és szerencsét, akkor biztasson a tudat, hogy a keddi és szerdai napok során a dolgok egyszerűen csak jól fognak alakulni. Alkalmanként több időre és energiára van szükséged bizonyos feladatok elvégzéséhez, ugyanakkor lesz kedved ahhoz, hogy a megszokott munkametódusokat kissé átformáld, így pedig hosszú távon a saját dolgodat könnyíted meg. Csütörtökön adódhatnak olyan pillanatok, amikor úgy vélheted, bármibe fogsz, az nem akar növekedni, fejlődni, javulni, gyarapodni. A mondás viszont úgy tartja, hogy ami késik, nem múlik. A sors most arra akarja felhívni a figyelmedet, hogy egy-két apróságon változtatnod kell!

Bika

Több remek alkalom nyílik arra, hogy új kapcsolatokat építs ki, illetve a meglévőket javítsd. Ez igaz baráti, üzleti, vagy akár jószomszédi viszonyra is – úgyhogy ne sajnáld ebbe fektetni az időt és az energiát. Ugyanakkor fontos vonulata lesz a következő napoknak az, hogy a rutin és a megfeszített tempó alkalmanként igencsak elkedvetleníthet, a hét végére szinte belefásulsz. A fáradtság miatt eleged lesz sok mindenből. Ám ez a tény nem ismeretlen számodra, így a saját lelked megnyugtatása érdekében továbbra is teljesíts maximálisan! Szűk környezetedben komoly esély van arra, hogy valakik összefeszülnek egymással, s téged kérhetnek fel döntőbírónak. Ne vállalj el ilyen feladatot!

Ikrek

Már hétfőn valaki alaposan felbosszanthat, ráadásul magadra veszed a dolgot, de sebaj, keddtől gyors ütemben kivilágosodik feletted az ég, tovaszállnak a felhők, és ha valaki nem megfelelően közeledik hozzád, azt nagyon hamar észreveszed. A hét második felében lehetetlen lesz téged kihasználni, becsapni, megvezetni. Hagyd, hogy a dolgok a maguk útját járják, ne avatkozz bele idő előtt semmibe! Megeshet, hogy valaki igyekszik keresztbe tenni neked, de te jól jössz ki az ügyből! Ezek a napok kiemelkedő sikert nem hoznak neked, de kiválóak arra, hogy leépítsd azokat az embereket, akik energiavámpírként leginkább csak a véredet szívták, és hátráltattak a haladásban.

Rák

A hét dolgosabbik részét remek energiák ölelik körbe, számos feladatot elvégzel, többet, mint egy hasonló időszakban. Meglepően sok pozitív történés követi majd egymást, és a legjobb hír az, hogy pár régóta húzódó problémád szinte magától megoldódik, pedig te már letettél arról, hogy rendezz bizonyos ügyeket. Lehetőségeidhez mérten az estéket békességben, nyugalomban töltsd, és a házimunka is várhat egy kicsikét. Tedd szabaddá magadat, ezáltal pedig segítheted fantáziádat újra szárnyalni – ez pedig inspirálni fog. Tegyél meg mindent azért, hogy te és környezeted is visszanyerje jókedvét, életszeretetét. Mindenképp kerüld el azt, hogy belebonyolódj a mások által kezdeményezett veszekedésekbe.

Oroszlán

Gondokból szerencsére kevés jut neked ezekben a napokban, és ha akad is belőlük, akkor az legfeljebb hétfőn vagy kedden képzelhető el, utána viszont minden megy, mint a karikacsapás! Eleinte ugyan azt érezheted, hogy talán hiányzik belőled a kitartás, az ambíció, meg némi elkötelezettség, pedig ezek mindennapi rutinfeladataid, valamint tanulásod szempontjából kiemelt elemei az életednek - ám mindez csak azért lesz érezhető, mert jelenleg nincs új kihívás az életedben. A hét második felére befut egy izgalmas ajánlat vagy feladat, ám ne kapkodj el semmit, gondold át, miként tudod az adódó lehetőségből a legtöbbet kihozni. Étkezési szokásaidra most különösen ügyelj, ha megszabadulnál pár kilótól, most ez könnyen fog menni.

Szűz

A hét eleje békességben telik, aztán a szerdai nap tartogat pár kellemetlen szituációt. Régóta halogatott családi problémák éleződhetnek ki, és ez rásüthető a baráti kapcsolataidra, vagy a szomszédokkal való viszonyodra is. Ám te nagyon unod a felesleges konfliktusokat, a problémás embereket, a banális vitákat, és lásd be: nyugalomra és békére vágysz. Ugyanakkor ez egy kétélű helyzet, hisz nem teheted meg, hogy hátat fordítasz a családodnak vagy a sürgősen megoldandó problémáknak! Egyetlen dolgot tehetsz, méghozzá azt, hogy végtelen bölcsességgel és nyugalommal, valamint hideg fejjel állsz hozzá a különféle ügyekhez, hogy a hétvégéd már teljes harmóniában teljen.

Mérleg

Az égiek hét eleji kellemetlenkedése összezavarhat, így több hibát is elkövethetsz, akár az irányítás is kicsúszhat a kezedből, mert nem lesz elég időd az összes kötelezettséged teljesítésére. Ne aggódj, ez az állapot nem tart örökké, bár tény, hogy egyetlen szabad perced sem lesz, hát készülj fel minden eshetőségre. Emellett környezeted, családod hirtelen támadt igényeinek is eleget kellene tenned. Nem futhatsz el a tennivalók sokasága elől, inkább meríts valahonnan energiát, felelj meg a veled szemben támasztott elvárásoknak. Legyen a heti mottód az, hogy „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!"

Skorpió

Az ősz egyre közeleg... legalábbis a naptár ezt mutatja, hisz augusztus végéhez értünk. Ugyanakkor és szerencsére a te kedved egy csipetnyit sem romlik attól, hogy szeptember hava beköszönt. Olyannyira nem, hogy hajlamos leszel túlságosan is hajszolni az élvezeteket, több munkát vállalsz, flörtölsz, új dolgokat próbálsz ki. Bátran feszegesd a határaidat. Mivel nagyon felszabadult és mosolygós leszel, akadhat olyan ember a környezetedben, aki emiatt furcsán néz majd rád, ám te ne törődj vele. Fordíts arra energiát és időt, ami saját hasznodat szolgálja, és bátran hagyd ki a számításból saját környezetedet és túlzott elvárásaikat. Végre légy te a saját életed középpontja!

Nyilas

Olyan tulajdonságaid kerülhetnek fókuszba ezekben a napokban, amikkel sokakat el fogsz kápráztatni. Egy különleges, rejtett oldaladat mutatod meg a világnak, amit kevesen ismernek, de most sokan értékelnek nagyra. Ám légy tudatos, logikus és előrelátó, ne fedj fel minden lapot, nehogy valaki megláthassa esetleges gyenge pontodat, amivel akár vissza is élhet. Épp ezért csak az erős, ambiciózus tulajdonságaidat helyezd előtérbe, vállalj központi szerepet, merj irányítani és okos utasításokat adni másoknak. Inkább hátráljanak meg sokan az adott helyzetben, minthogy valaki kihasználjon. Sok beszélgetésben lesz részed, ám adódhat pillanat, amikor meg kell őrizned a hidegvéredet! Légy belevaló Nyilas!

Bak

Az előtted álló napok kiemelt feladata az, hogy szánj időt függőben lévő ügyeid alapos átgondolására, mielőtt komoly döntésre szánnád el magadat. Ha nem érzel erőteljes kényszert arra, hogy titkaidat másokkal megoszd, inkább ne beszélj senkinek a terveidről, mert az galibát okozhat. Nem biztos, hogy pletykálnának róla, de könnyen lebeszélhetnek valamiről, amit te bizony képes lennél remekül megvalósítani. Családod egyes tagjai bátoríthatnak, barátaid és ismerőseid inkább lebeszélnének a terveidről. Dönts önállóan úgy, hogy később se bánd meg azt! Anyagiak terén visszafogottság javallott, ha lehet, ne költekezz túlságosan.

Vízöntő

Ezen a héten akár több váratlan dolog is megeshet veled és körülötted. Figyelned kell arra, hogy nem szabad mindent kézpénznek venned, és naivan elhinned. Láss a dolgok mögé, és ha kételyeid adódnak, vedd őket komolyan! Semmire ne bólints rá kényszerből - ugyanis valaki megpróbálhat kihasználni! Mindegy, hogy régi vagy új ismerősről legyen szó, kezeld óvatosan ezt a hirtelen érdeklődést és aktivitást, amit irántad tanúsít. Csak azt hidd el, ami kézzelfogható. Légy őszinte és diplomatikus mindenkivel, ne kertelj, ha ki kell mondani valamit! Péntekre minden kellemetlen hatás enyhül, így ismét befogadóvá válhatsz mindenféle impulzusra.

Halak

Ezen a héten nem leszel maradéktalanul fitt és erős, alkalmanként gyorsan száguldó hullámvasúton ülsz, ami visz fel és le - így pedig gyakorta fogod magadat fáradtnak, nyomottnak érezni. Igyekszel majd mindenre odafigyelni, kivéve az egészségi és lelkiállapotodat, így viszont egy kisebb betegség is megterhelheti a szervezetedet. Ugyan nem lesz nehéz ezt legyűrni, azonban lehet, hogy a lelkedet jobban kell majd ápolgatni, hogy helyre rázódj. Olyan személyek keresztezhetik most az utadat, akik ellenségesen viseltethetnek irántad, még akkor is, ha erre nincs is valódi okuk. A hétvégét töltsd nyugalomban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.