asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kosok vidámak és életerősek lesznek a hétvégén, bármit csináljanak, az jól alakul. Az Ikrekre váratlan események sokasága zúdul, a Mérlegekkel pedig bárhová menjenek, bárkivel találkozzanak, jó dolgok történnek, sok örömben lesz részük. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Pénteken tele voltál pozitív, éltető energiákkal, és ez a hosszú hétvége egészén sem csökken, sőt, inkább a sok élmény hatására még vidámabb és életerősebb leszel. Még az is megeshet, hogy egyfajta újjászületést élsz meg, már-már úgy érezheted, hogy rátaláltál valami különleges dologra, ami eddig benned volt, de sosem tudott előbújni. Sok örömteli hír fut be hozzád, és bármit csinálj, az jól végződik. A különféle hatások folyamatosan mosolyra sarkallnak, és napi rutinfeladataid egyáltalán nem fognak neked gondot okozni. Sőt! Segítséget nyújtasz a környezetednek, kiváló ötletekkel látod el azokat, akik elakadtak az élet sűrűjében.

Bika

Pénteken volt még benned némi feszültség, de ez hamar tovaszáll, így nyoma sem marad gondoknak, leterheltségnek vagy épp békétlenségnek, helyette teljes kiegyensúlyozottság jellemez. A hétvége minden pillanata tartogat neked örömöt, boldoggá tesznek a különféle történések, találkozók, adódik alkalmad társaságba menni, pihenni. Könnyen rálelsz a másokkal közös témákra, még olyanokkal is egyezel most, akikkel sosem találkoztál eddig. Minden zavarba ejtően jól alakul, hidd el, hogy ez neked szól. Mosolyogj sokat és élvezd a jó pillanatokat.

Ikrek

Váratlan események követik egymást ezen a hétvégén, semmi sem alakul úgy, ahogy eltervezted, viszont összességében mégis minden a kedvedre lesz. Már szombat reggel kezdetét veszi valami új, valami különleges, ami biztosan mosolyt csal az arcodra és még elégedettséggel is feltölt. Légy egész hétvégén éber, figyeld az embereket, a reakcióikat, az események alakulását, és mindig épp ott és akkor szállj be bizonyos folyamatokba, amikor az szükséges. Ezen a két napon lényeges lesz, hogy mindenre gyorsan reagálj, ugyanis a belső hangod azonnal megsúgja, mi a helyes irány, csak figyelj!

Rák

Ezen a hétvégén sok furának tűnő gondolat pattanhat ki a fejedből, legfőképpen azért, mert tisztán akarsz látni. Kicsit elmerülsz a múltban, képes leszel meglátni valós hibáidat, és nagyszerűen ráérzel arra, mit és hogyan kell megcselekedned ahhoz, hogy az ne csak neked, hanem másnak is jó legyen. Egyértelműen fókuszba kerülnek emberi kapcsolataid. Időt kell szánnod a baráti viszonyok átértékelésére, és döntened kell abban is, melyikre van valójában szükséged. A Szaturnusz inspirációjával átgondolhatod az eddigi eseményeket, és csak azokat a kapcsolatokat tartsd meg, amelyek a javadat szolgálják.

Oroszlán

A hét tevékenyebb részében felmerült kérdések a hétvégén is erőteljesen foglalkoztatnak, bár nagyon jó lenne, ha igyekeznél ezeket mellőzni! Törődj önmagaddal, családoddal, barátaiddal! Többször megeshet, hogy messzire kalandoznak a gondolataid, szárnyal a fantáziád, ami jó ötleteket eredményezhet. Azért persze nem árt, ha odafigyelsz szeretteidre is, mert ha észreveszik, hogy csak testben vagy jelen, fejben pedig nem, nemtetszésüknek adhatnak hangot. Legyen helyén a szíved, ráérsz szakmai témákkal foglalkozni a hosszú hétvégét követően. Mindent a maga idejében kell csinálni!

Szűz

Okosan cselekszel, amikor úgy döntesz, nem adsz teret tüzes, heves, akaratosabbik énednek, inkább tudatos leszel. Előbb gondolkodsz, és csak utána cselekszel? Sokak szemében így felértékelődsz. Érezd jól magadat, bárkivel, bárhol légy is! Nyugodtan szánj időt a különféle dolgok alapos elemzésére, beszélgetésekre, őszinte megnyilatkozásokra – jót tesz, ha kimondod, mi jó vagy épp mi bánt aktuálisan. Magánéleti téren jelentős áttörést tudsz elérni ezzel a nyitott szemlélettel, a végeredmény pedig garantáltan hasznos lesz számodra. Mivel ezen a két napon hajlandó leszel egy adott dolgot több oldalról szemlélni, az jelentős hasznot hozhat neked. Képes vagy bármire!

Mérleg

Tennivalók sokasága vár rád, valamilyen formába mind kötődik az otthonodhoz vagy a családodhoz. Ugyanakkor jön a lényegi kérdés: a kötelezettségek vagy a szórakozás mellett teszed le a voksodat? Természetesen rajtad múlik, hol töltöd az idődet, egy biztos, nem lesz okod panaszra, remek élményekből akad most bőven. Bárhová menj, bárkivel találkozz, jó dolgok történnek, sok örömben lesz részed. Otthonod rendbe tétele kiemelten fontos, viszont a legjobb az, ha arany középutat keresel, és a rutinfeladatok mellett időt szánsz a tartalmas kikapcsolódásra, bulizásra, mély beszélgetésekre is.

Skorpió

Szombaton délelőtt – akaratodon kívül – egy meglehetősen furcsa élethelyzetbe kerülhetsz. Azt tapasztalhatod, hogy valaki sarokba akar szorítani csak azért, hogy a saját akaratát és véleményét rád erőltesse. Szerencsére fitt leszel testileg és mentálisan egyaránt, és észreveszed időben, mi a célja az illetőnek, és vita nélkül fogod tudni lerendezni ezt a bonyolult szituációt. Amint ezen túl vagy, akkor a hétvége olyannyira nagyszerűen telik majd, hogy ezt a kis affért el is felejted. Bármi adódjék ezen a hosszú hétvégén, helyén lesz az eszed, és mindent megoldasz pikk-pakk. Vasárnap akadnak olyanok, akik szeretnének hozzád közelebb kerülni – engedd!

Nyilas

Ez a hétvége lendületesen indul, és bizony a végén elégedett leszel! Egy dolog teljesen biztos, hogy végig elkísér, ez pedig a jókedv, a mosoly és az öröm hármasa! Ugyanakkor többször is ki kell állnod önmagadért, igazadért, véleményedért, és amit egyszer kimondtál, ahhoz ragaszkodj bátran. Be kell bizonyítanod, hogy kreatív ötleteid sokat érnek, és jó, ha ezekre mások is odafigyelnek! Ne hagyd, hogy bárki felül akarja írni a döntéseidet vagy megmásítsa a terveidet. Szerencsére végül mindenkit magad mellé állítasz, mindenre jut időd, a lehetőségek száma pedig végtelen. Minden törekvésed sikerrel jár.

Bak

A szombati napba belerondíthat némi feszültség, esetleg egy felesleges összefeszülés. Te keresnéd a jót, de tele leszel kérdésekkel, kételyekkel, nem vagy csak nagyon nehezen találod a helyedet, valahogy nem leled azokat a dolgokat, helyeket vagy embereket, amiktől és akiktől jobban tudnád magadat érezni. Talán egyszerűen csak hagynod kellene magadat sodortatni az árral? Úgy bizony! Ne tervezz előre, légy spontán, élj a mának, tedd azt, ami jólesik! Így pedig a vasárnap jól alakul, sőt a hosszú hétvége többi része is! A lényeg, hogy ne akarj pontos időbeosztást, és csak olyan helyekre menj, olyanokkal találkozz, akikkel biztos jól érzed magadat.

Vízöntő

Rengeteg izgalmas élmény vár rád a hosszú hétvége első felében. Lesz részed örömben és mosolyban, hát mindent csinálj úgy, ahogy kedved tartja. A spontaneitás lesz a legjobb fegyvered. Ha valahová nem szívesen mennél, akkor azt közöld az érintettekkel. Minden döntésed hasznodra lesz, a legjobb bulikra jutsz el, ismeretlenekkel találkozol, akik kiváló társasággá válnak. Alkalmanként kapkodni fogod a fejedet, hisz annyi minden történik majd körülötted. Persze az események nem az otthonod négy fala közt fognak zajlani, így feltétlenül mozdulj ki otthonról! Szükséged van vidám társaságra, sok nevetésre, lazításra.

Halak

A hétvége indulása épp azt jelzi, hogy hagyd magad mögött a hétköznapi gondokat, nyűgöket, a befejezetlenül maradt feladatokat, úgysem tudod azokat megoldani szerda előtt, hát legyints, és törődj önmagaddal és a terveiddel. Légy most bátor és belevaló Halak, rúgj ki a hámból. Csatlakozz vidám társasághoz! Adj te tippeket a többieknek, hová menjetek, mit csináljatok. Mutass irányt annak, aki hozzád fordul segítségért. Vasárnap kreatív leszel, sok meglepő eszme születik meg a fejedben, írd fel ezeket, a megvalósítással ráérsz még pár napot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.