önismeret a nap cikke psziché lélek enneagram
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kilencágú csillagról kapta a nevét az egyik legösszetettebb személyiség-tipológia, az enneagram. Az enneagram szerkezetét egy három- és egy hatszögű alakzat alkotja, melyet egy kör fog egybe: egyes tanítások szerint ez a legtökéletesebb szimbólum, teljessége révén maga isten arca. A kabbalisztikából is ismerős alakzat csúcsain az egyes fő karakterek helyezkednek el.

Bár nem ismerjük a tudomány pontos eredetét, az bizonyos, hogy az iszlám misztikusok, a szufik már használták a 7. században. Egyes kutatások szerint a 3-4. században a korai kereszténység egy mozgalmának követői, az anakhoréták összegezték az enneagramban elmélkedéseik tapasztalatait. Egy feljegyzés szerint a sivatagban végeztek lelkigyakorlatot, hogy szembenézzenek a démonaikkal: kilenc démont, azaz bűnt írtak le az enneagram pólusaiként. (A listát I. Gergely pápa hét fő bűnre rövidítette később: a harag, a kevélység, az irigység, a fösvénység, a torkosság, a bujaság és a restség mellett eredetileg a félelem és a hamisság is szerepelt.) Az egyes személyiségtípusok tulajdonképpen ezek egyikének fogságában szenvednek - ám e gyengeségek a szeretet révén átalakíthatók erénnyé.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Ma már korszerű, könnyen érthető fogalmakat használnak a kilenc típus leírására - köszönhetően annak, hogy a 20. században pszichológusok formálták a típustan modern alakjára. A típuselnevezések nem mindig egységesek, így most a legelterjedtebbet mutatjuk be.

Ági (32) párkapcsolati problémák miatt fordult pszichológushoz, aki többek között enneagram-személyiségtesztet is végeztetett vele. "Nagyon sok mindent tudtam meg a viselkedésem mozgatórugóiról, a gyengeségeimről és az erősségeimről, ráadásul árnyalt formában, hiszen a domináns karakter mellett a személyiségnek más összetevőire is rámutatott: milyen karakterek színezik a domináns személyiségtípust, mit hoztam a szüleimtől, milyen viselkedést vált ki belőlem a stresszhelyzet, és így tovább. Sokkal közelebb kerültem magamhoz, és ez segített csiszolnom a hozzáállásomon."


Az enneagramból azokat a számunkra gyakran rejtett, a tudatalattiban rejtőző motívumokat ismerhetjük meg, melyek meghatározzák a világhoz és más emberekhez való viszonyunkat. Az enneagram rávilágít a hibákra és az esendőségre is: de mellette arra is, hogy a fény-árnyék elve alapján ugyanott kell keresni az erőt és a tehetséget, ahol a nehézségekkel találkozunk.
A világhoz és a problémák megoldásához való kapcsolatunk alapján kilenc személyiségtípust különböztet meg az enneagram. A személyiségtípusoknak az ábrán nyilakkal jelzett kapcsolódásai más típusokhoz azt jelzik, hogyan viselkedik az adott személy stressz hatása alatt, illetve ha biztonságban érzi magát és teli van a szíve szeretettel.

Lássuk hát a kilenc karaktert!

EGYESEK - REFORMEREK: Maximalisták, a tökéletességre törekednek. Szabálykövetők, de ezeket a szabályokat szeretik maguk meghozni. Kissé vaskalaposak, a renitenseket nehezen tűrik, a rendbontást provokációnak veszik. Elszántságuk és ambíciójuk jó, de rugalmatlan vezetőkké teszi őket. Munkájukat precízen és felkészülten végzik. Kritikusak és gyakran elégedetlenkednek. Érzelmeik kimutatását gyengeségnek vélik, ezért általában nehezen fedik fel őket.

KETTESEK - SEGÍTŐK: Mások igényeinek és szükségleteinek kielégítését tartják életcéljuknak, és ebben gyakran túlzásokba esnek. Hajlamosak a mártíromságra, de elsőként segítenek a bajban is. Gondoskodó és önfeláldozó típusok. Ha értékelik áldozatukat, hegyeket képesek megmozgatni a hálás személynek. Gyakran abban az illúzióban élnek, hogy a másik szeretete megvehető, megváltható: emiatt sok kapcsolatfüggő van közöttük.

HÁRMASOK - EREDMÉNYESEK: Mindent alárendelnek a sikernek. Remekül kommunikálnak, megnyerőek és lehengerlő személyiségek, ügyesen tudják magukat eladni. Ha a sikerhez megalkuváson keresztül vezet az út, készek megtenni. Kereskedelemben, értékesítésben, kommunikációban kamatoztathatják tehetségüket, de akár politikusok is válhatnak belőlük. Munkamániások, és ha a helyzet úgy adja, az eredményekért akár szabályokat is áthágnak. Mivel mindenekelőtt sikeresnek szeretnének látszani, nem kifejezetten őszinték érzelmeik kimutatásában. Lelkiismeretüket gyakran nyugtatják azzal, hogy a cél szentesíti az eszközt.

NÉGYESEK - INDIVIDUALISTÁK: Irtóznak attól, hogy beleolvadjanak a tömegbe, mindenáron ki szeretnének tűnni. Kreatívak és művészi látásmóddal vannak megáldva, egyedi gondolataik vannak. Gyűlölik a közönségességet, a kisszerűséget, a megszokást. Roppant érzékenyek, és emiatt szükségük van mások figyelmére és támogatására, még ha nem is merik bevallani. Gyakran érzik magukat elszigeteltnek és meg nem értettnek. A régi sebeket hajlamosak újra meg újra feltépni, és miközben saját sebeiket nyalogatják, mások felett elsiklik a figyelmük.

ÖTÖSÖK - MEGFIGYELŐK: Igazi csodabogarak. Analitikus gondolkodók, szívesen és eredményesen mélyednek el a tudományokban, de visszahúzódóak és kicsit maguknak valók. Kevés barátjuk van, de mellettük tűzön-vízen át kitartanak. Inkább egyedül szeretnek dolgozni, nem is igazán alkalmasak csapatmunkára egyéni megoldásaik miatt. Bámulatosan jól rendszerezik a tényeket és információkat, melyeket hangyaszorgalommal gyűjtenek. Belőlük kerülnek ki a geekek, az informatikusok, a tudósok - félszeg, társaságban ritkán mozgó, de érdekes emberek. Megfigyeléseiket nem rejtik véka alá, és emiatt kritikusnak tűnnek.

HATOSOK - LOJÁLISOK: Biztonságra törekvésük miatt próbálnak mindenhez és mindenkihez alkalmazkodni. Hűségesek és tele vannak megfelelési vággyal. Ugyanakkor függetlenségüket is féltik, ami rendkívül ellentmondásos személyiségekké teszi őket, s emiatt bizony kiszámíthatatlanok is. Szabadúszó újságíróként megtalálhatják számításaikat. Bár törvény- és normatisztelők, a hierarchikus viszonyokkal nem tudnak mit kezdeni. Saját döntéseikért nem szeretnek egyedül felelősséget vállalni, ezért fontosnak tartják a tekintély szavát. Hajlamosak a szorongásra és önbizalomhiányra.

HETESEK - RAJONGÓK: Optimisták, lelkesek, nyitottak és gyakran naivak is. Élvezik az életet, nem idegenkednek a kicsapongástól és a kalandozástól sem. Gyakran bizony nem tartják be a szavukat és pontatlanok, de lehetetlen rájuk komolyan megharagudni, hiszen örök gyerekek. Komoly helyzetekben azonban lehet rájuk építeni. Hajlamosak a nevettetés álarca mögé bújtatni bánatukat és félelmeiket. Életszeretetükkel másokat is megfertőznek, jó csapatjátékosak, bár kissé felszínesek. Stresszhelyzetben olykor struccpolitikát folytatnak, nem akarnak tudomást venni a rosszról.

NYOLCASOK - KIHÍVÓK: Vérbeli provokátorok, lobbanékony természetűek és gyakran támadnak. Keresik a harcot, a konfliktust, szívesen fitogtatják erejüket és önállóságukat. Nehéz emberek, viszont hízelgéssel könnyen befolyásolhatók. Tipikus népi igazságosztók, megragadják az alkalmat a kötekedésre. Egyáltalán nem finomkodó vitapartnerek, akár agresszívek is lehetnek. Nem szeretnek közel engedni magukhoz bárkit, a gyengédségnek még a látszatát is kerülik, ők viszont birtoklóak a kapcsolataikban. Ellenállóak, erős testi és lelki adottságaik vannak. Rendőrök, katonák, sportolók, de bűnözők is kikerülnek soraikból.

KILENCESEK - BÉKETEREMTŐK: Kényelmes, békés és konfliktuskerülő emberek. Nyugalmuk mögött energiahiány van, a rohanó világgal képtelenek lépést tartani, de nem is akarnak. Nem kifejezetten lelkizős típusok, hiszen az megzavarná a belső békéjüket. Hajlamosak a lustaságra, szeretik a könnyebb utat választani. Borzasztóan zavarja őket, ha veszekedést tapasztalnak, ezért szívesen közvetítenek haragos felek között. Mivel pártatlanok, nyugodtak és elkötelezett hívei a harmóniának, sikerrel töltik be békebírói küldetésüket. Szeretnek pepecselni, de kitartást igénylő vagy felelősségteljes feladatok alól igyekeznek magukat kivonni.

Ha nem találtad meg a téged legjobban leíró karaktert, végezz el egy enneagramm-tesztet! Minél hosszabb a kérdéssor, annál pontosabb eredményre számíthatsz. Mi ezeket ajánljuk: 99 kérdéses teszt és 135 kérdéses teszt.

Így csábíts - Segít a horoszkópodhttp://www.life.hu/tested-lelked/20130509-ezoteria-es-csillagjegy-a-venusz-horoszkop-megmutatja-hogyan-csabits.htmlJátékbabák figyelik minden léptedet!http://www.life.hu/tested-lelked/20130506-ezoteria-es-termeszetfeletti-dolgok-isla-de-las-muecas-vagyis-a.htmlJósolj dobókockával!http://www.life.hu/tested-lelked/20130507-josolas-dobokockaval-kockajoslassal-megismerheted-a-jovot.htmlGyerekjáték a lazulás!http://www.life.hu/tested-lelked/20130430-kotelezo-relaxacio-az-iskolaban-gyerekjoga-belso-figyelem-onkontroll-testtudat.htmlCivilizációs fenevadak - a pszichopaták itt élnekhttp://www.life.hu/tested-lelked/20130506-igy-kezeld-a-pszichopatakat-akik-elszivjak-az-energiadat-visszaelnek-szereteteddel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.