császármetszés szülés Ada
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ada szerint a császáros édesanyák is ugyanúgy megküzdenek gyermekeikért, mint azok, akik természetes módon szülnek.

A Tények Plusz adásában beszélt a császármetszésről Pintér Adrienn, aki mindhárom gyeremekét így hozta világra. Elmondta, hogy ikerfiai születésénél a császármetszés mentette meg az életét, a kislányát, Freyát pedig azért nem tudta természetes módon világra hozni, mert megint gondok akadtak a vérnyomásával, az orvosok pedig nem akartak kockáztatni. Ada szerint nagy felelőtlenség olyanokat mondani vagy kommentelni, hogy a császáros anyukák nem küzdöttek meg a gyermekeikért.

"Na igen, ezek a kommentek, hogy »te nem szenvedtél meg ezért a babáért«, szerintem de! Én azért tudom, hogy mi történik a császár utáni x napban, vagy x órában, amikor mindenedből lóg ki valami, és nem állhatsz föl. Vagy azért mert spinális, vagy azért, mert altatásos műtéted volt, és van x óra, amíg nem csinálhatsz semmit, vagy azért, mert egyéb más baj van. Ezt eléggé felelőtlen kijelenteni ilyen szempontból, hogy te nem küzdöttél meg a gyerekedért, meg hogy nem tettél érte semmit" - mondta Ada.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.