Munkahelyén esett össze a fiatal táncoslány: az orvosi diagnózis minden álmát összetörte

betegség munkahely táncoslány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden álma összetört a fiatal táncolánynak, miután a munkahelyén összeesett: kiderült, hogy karrierje már sosem fog beteljesedni. 

Nemzetközi versenyeken vett részt a skót Natalie Rushton, aki kétéves kora óta táncolt. Ez volt mindene, de 2019-ben az álmai összetörtek. Ekkor esett össze a munakhelyén, és habár akkor egy mellkasi fertőzés miatt lett rosszul, az orvosok azonban egy sokkal súlyosabb betegséget állapítottak meg nála a kivizsgálások során.

A 21. születésnapja előtt közölték vele, hogy élete hátralévő részét kerekesszékben kell töltenie. Egy gyógyíthatatlan, degeneratív idegrendszeri betegség, az úgynevezett MND támadta meg ugyanis, ami megakadályozza, hogy az agyból induló jelek eljussanak az izmokig. Ennek következtében a betegek elveszthetik a járás képességét, de az evés, a beszéd vagy a légzés is problémás lehet.

Tünetkereső

Nézd meg, milyen betegségre utalhatnak a tüneteid! Az alkalmazás segítségével megtudhatod, hogy milyen egészségügyi problémára utalhatnak a panaszaid. A tünetkereső eléréséhez kattints IDE!


Ez is érdekelhet: Sztriptízelés előtt kapott szívrohamot az erotikus táncos

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.