2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Elhunyt Sam Lloyd, színész - Agydaganattal küzdött

agydaganat halál Született feleségek rák Sam Lloyd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életét vesztette Sam Lloyd - Agydaganata volt.

56 éves korában hunyt el a híres színész, Sam Lloyd. Mint kiderült, agydaganattal küzdött. A Született feleségek és a Dokik sztárja 2019-ben tudta meg, hogy beteg - pont akkor, amikor megszületett a kisbabájuk.

Eleinte senki nem vette olyan komolyan a tüneteit, az erős fejfájását a kisbaba körüli teendők okozta kimerültséggel hozták összefüggésbe. Aztán fokozatosan fogyni kezdett, a fejfájása pedig nemhogy csökkent volna, egyre erősebb lett, ekkor fordult szakemberhez. A helyzet elég aggasztó volt, sejteni lehetett, hogy ezt nem csak az apaság okozza.

Sajnos azonban már nem sokat lehetett tenni, a daganat ugyanis áttétet képezett a tüdejébe, a májába és az állkapcsába is. Családja és a színészvilág egy emberként gyászol. Sorra jelennek meg az egykori kollégák búcsúzó posztjai, senki nem akarja elhinni, hogy tényleg meghalt - írta meg a Variety.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.