Embertpróbáló világcsúcskísérlet előtt Szőnyi Ferenc: 20-szoros Ironman versenyen indul

Szőnyi Ferenc világcsúcs Ironman
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnok mindig újabb és újabb, a hétköznapi ember számára felfoghatatlan megmérettetésekre nevez be és többségüket meg is nyeri. A Racemachine becenevet méltán viselő komáromi sportoló októberben újabb versenyen indul, amivel az emberi teljesítőképesség határait feszegeti.

A legek embere, Szőnyi Ferenc a BioTechUSA sajtótájékoztatóján jelentette be következő nagy versenyét, és rekorddöntési kísérletét. Ferenc a hihetetlen távok teljesítéséről híres, amik persze a legextrémebb körülmények között zajlanak, hidegben és melegben, hegyen és völgyön, vízen és szárazföldön.

Csupán 43 évesen kezdett el sportolni, most, 55 évesen pedig jobb formában van, mint valaha. Az elmúlt 12 évben az egész világot lenyűgözte. A nagyközönség leginkább a Himalájában megrendezett, a világ legkeményebb ultrafutó versenyének tartott The Hell Race kapcsán jegyezte meg a nevét. A 480 km-es futóversenyt kétszer – két egymást követő évben – is egyedüliként teljesítette, másodjára ráadásul 4 órával meg is javította az eredményét.

Szőnyi Ferenc a Himalájában megrendezett futóversenyt egyedüliként teljesítette Forrás: Facebook/Szőnyi Ferenc - versenynapló

Egyetlen ember teljesítette a világ legkegyetlenebb futóversenyét: a magyar Szőnyi Ferenc


Kimondani is hihetetlen, nemhogy még végigcsinálni: ez jutott először eszünkbe Szőnyi Ferenc teljesítményéről, aki a világ legembertpróbálóbb terepfutó versenyén ért egyedüliként célba. A magyar ultratriatlon világbajnok 480 km-t teljesített a Himaláján, a 10 ezer méteres szintkülönbséget is leküzdve. Olvasd el korábbi cikkünket!

Ferenc egyfajta csodaként tekint késői pályafutására és különleges fizikai adottságaira, amit mindaddig szeretne kiaknázni, amíg az idő engedi, amíg elég erősnek és bátornak érzi magát. Az ultrasport fejedelme a 2019-es évre a triatlont tűzte zászlajára, az egész évet ennek szentelte, azért, hogy októberben elindulhasson az idei év csúcsversenyén, a mexikói Leonban megrendezésre kerülő Decaultratri World Cup-on.

Embertpróbáló világcsúcskísérlet előtt Szőnyi Ferenc, 20-szoros Ironman versenyt szeretne megnyerni Forrás: Szőnyi Ferenc

Itt egy 20-szoros Ironmant szeretne megnyerni, és megkísérli megdönteni a litván Vidmantas Urbonas által még 1998-ban felállított 437:21:40-es világcsúcsot. Október 5-én reggel 7.00 órakor rajtol el a 76 km úszásból, 3 600 km kerékpározásból és 844 km futásból álló verseny, melynek szintideje 28 nap.

Nem mellékes információ, hogy ezt a kihívást a Racemachine 2010-ben már teljesítette, sőt meg is nyerte, így immáron másodjára vág neki annak, ami saját bevallása szerint a legnehezebb verseny volt az életében. Ha sikerül elérnie a kitűzött célt, úgy az egyedüli sportoló lesz a világon, aki kétszer is teljesített 20-szoros Ironman, azaz dupla deca versenyt.

Szőnyi Ferenc másodjára vág neki annak, ami saját bevallása szerint a legnehezebb verseny volt az életében Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 18 induló a medencében kezd, a 76 km-es úszással, ami mindent eldönt. Ez ugyanis olyan megterhelés a szervezet számára, mely után rendkívül küzdelmes és fájdalmas kerékpározni és futni, ha lehet még egyáltalán. A triatlon három sportága közül az úszás Ferenc gyenge pontja. 44 évesen tanult csak meg úszni, és a mai napig nem igazán technikás és gyors, azonban úgy látja, jobb állapotban van a végére, mint a többiek, akik közül van, aki bizony elveszíti a járás- és futásképességét. Az úszást 3 600 km kerékpározás követi, amit egy parkban kell teljesíteni, majd 844 km futás. A magasság 1700 m lesz tengerszint felett, így kis oxigénhiányra is számítani kell. Az indulók közül potenciális ellenfél lehet az orosz Vladimir Matveev és a svéd Kristian Kristiansen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.