terhesség stria várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A várandósság egy nő életének legszebb időszaka, talán még akkor is, ha rosszullétek tarkítják, és az utolsó hónapban már a cipőfűző bekötéséhez is segítség kell. Egyébként rendkívül változó lehet, hogy milyen nehézségek, kényelmetlenségek merülnek fel a babavárás során, de vannak általános dolgok is, mint például a striák kialakulása. 

A várandósság során rendkívül sok változás zajlik egy nő testében. Átalakul a hormonháztartás, elmozdulnak a belső szervek addigi helyükről, hiszen a baba helyet követel magának, amivel persze a bőrünk is jócskán megnyúlik. Habár a külsőt érintő kényelmetlenségek között valószínűleg a hízás az első számú, azt megfelelő étrenddel és mozgással a legtöbb esetben nagyon jól kordában lehet tartani. Sokak számára gondot okoz a fokozott faggyútermelődés is, ez esetben érdemes problémás bőrre való, de mindenképpen vegyszermentes, natúr kozmetikumokat használni.

A terhesség alatt szinte elkerülhetetlen a striák kialakulása, ezért érdemes elkezdeni az elején ápolni a bőrt Forrás: Shutterstock

Utóbbit ajánljuk akkor is, ha a striák megelőzése a célod. Részben genetika függő is, hogy mennyire vagy hajlamos rá, de az biztos, hogy ilyen mértékű igénybevételbél elkerülhetetlen a striák kialakulása, hacsak nem ápolod a bőrödet már az elejétől. Ha a striák miatt elsőre nem is jutna eszedbe az extra kényeztetés, a húzódó, sokszor viszkető bőr miatt már biztosan. A hazai natúrkozmetikumok piacáról mutatjuk be a három kedvenc termékünket, ami kiváló striák megelőzésére, de még akár narancsbőrre is bevetheted.

Eszterkrém: Perfect Belly Balm (50 ml, 2690 Ft)

Lágyan olvadó, tápláló balzsam, hogy bírja a bőröd az iramot a pici növekedésével. Összetevői, az olíva olaj, a hidegen sajtolt napraforgó olaj, a shea vaj, a kakaóvaj, a madámiadió olaj, az avokádó olaj, a vadrózsa olaj, a méhviasz, az E-vitamin mind a hidratáltságot, a bőr táplálását, rugalmasságának megőrzését segítik. Narancsbőrre, és a hízási-fogyási csíkokra is nagyon jó hatással van.

Eszterkrém: Perfect Belly Balm Forrás: Eszterkrém

BölcsŐ: Melengető pocakbalzsam (50 ml, 2990 Ft)

A BölcsŐ bőrápoló balzsamjának összetevői mint például az édesmandula-, szőlőmag- és jojobaolaj, hatékonyan táplálják a bőr mélyebb rétegeit, vadrózsa-, búzacsíraolaj és E-vitamin tartalma pedig megőrzi a kismamák bőrének rugalmasságát, ezzel védve őket a striák és terhességi csíkok kialakulásától. Használhatod más területeken is, mint a mell, fenék, és comb.

BölcsŐ: Melengető pocakbalzsam Forrás: BölcsŐ

Dora Natura: Tahiti liliom aromaterápiás natúr testvaj (200 ml, 2990 Ft)

Természetes összetevőkből készült, gazdagon tápláló shea vaj alapú testvaj, amely édesmandula-olajjal, kókuszvajjal, és növényi gilcerinnel egészül ki, továbbá hársfavirág-vizet és varázsmogyorót is tartalmaz. Használata nem csak kismamáknak, de nekik különösen ajánlott, hiszen megszünteti a húzódó, viszkető érzést a bőrön és segít megelőzni a striák kialakulását. Az sem utolsó szempont, hogy pozitív energiákkal tölt fel, stresszoldó, hangulatjavító aromaterápiás hatású.

Dora Natura: Tahiti liliom aromaterápiás natúr testvaj Forrás: Dora Natura
Fogyni szeretnél? Az első lépéseket a konyhádban kell megtenned!http://www.life.hu/ez-zsir/20190910-fogyni-szeretnel-az-elso-lepeseket-a-konyhadban-kell-metenned.htmlA fogyás kapcsán szokás emlegetni, hogy a táplálkozás 70, a testmozgás 30 százalékban járul hozzá a súlycsökkenéshez, illetve az egészséges életmódhoz. Éppen ezért legtöbben az étkezési reformokkal kezdik a diétát, ami szuper, de érdemes még ez előtt is tenni egy fontos lépést. Ez Zsír!OrigoRájuk sem ismerni! Együtt fogyott le és fiatalodott meg a házaspárhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190909-tricia-es-nick-hensley-amerikai-hazaspar-egyutt-fogyott-le-es-fiatalodott-meg.html"A legjobb dolog a fogyásban, hogy együtt csináltuk végig" - vallja Tricia, aki férfjével Nick-kel indult el az életmódváltás útján. Az amerikai házaspár előtte-utána fotójától leesett az állunk: nemcsak, hogy lefogytak, de sok-sok évet fiatalodtak. Ez Zsír!OrigoEgészséges tízóraik, amiket a gyerekek is imádni fognakhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190902-egeszseges-tizoraik-amiket-a-gyerekek-is-imadni-fognak.htmlEgy anya számára általában a 24 óra is kevés, hogy mindent elintézzen. Érdemes fontossági sorrendet állítani, és lehetőleg valahova előre bepréselni a gyerekek, és persze önmagunk megfelelő étkeztetését is. Manapság túl sok adalékanyagot, tartósítószert és felesleges cukrot viszünk be a szervezetünkbe a feldolgozott élelmiszerekkel, de nem szabad elfelejteni, hogy azok leszünk, amit megeszünk. Most mutatunk néhány egészséges, és a gyerekek számára is tetszetős tízórait. Ez Zsír!OrigoFelszedtél néhány kilót a nyáron? Így szabadulj meg tőle!http://www.life.hu/ez-zsir/20190827-nyaron-felszedett-kiloktol-igy-szabadulhatsz-meg.htmlHa a januári nagy fogadalmak után tényleg sikerül nyárra bomba formába kerülni, a legmelegebb hónapokban hajlamosak vagyunk kiesni az addigra megszokott rutinból, elhagyni az edzéseket, és az egészséges étrendet. Ha veled is elszaladt egy kicsit a ló az elmúlt időszakban, akkor most ideje visszatérni az egészséges életmódhoz. Ez Zsír!OrigoAmikor az életmódváltás egy igazi hullámvasút: négy év, négy különböző testsúlyhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190814-lucy-mcconnell-eletmodvaltasanak-tortenete.htmlAz ausztrál edző, Lucy McConell Instagram-oldalán vallott életmódváltásának történetéről, ami egy hosszú, és saját bevallása szerint a mai napig tartó folyamat, hiszen még mindig rengeteget tanul magáról, a teste működéséről, és hogy mi a legjobb a számára. Ismerd meg Lucy történetét! Ez Zsír!OrigoSzáműzd a mérleget! Ezért felejtsd el örökre a méreckedést, ha fogyni szeretnélhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190911-a-merleg-altal-mutatott-szam-nem-mervado-ha-fogyni-szeretnel.htmlRendszeresen edzel, a mérleg mégsem mutat annyit, amivel elégedett lennél? Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valamit rosszul csinálsz. Ha fogyásról, életmódváltásról van szó, nem az a szám a mérvadó amit a mérleg számlapjáról leolvashatsz. Következzen, 3 ok, amiért ideje száműzni a mérleget a lakásból. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.