Paskolás és szagolgatás: nem könnyű megállapítani, hogy érett-e a dinnye

Forrás: Shutterstock -
érett görögdinnye sárgadinnye dinnye gyümölcs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Íz, állag, víztartalom – sok összetevőből áll a jó, igazán finom dinnye. De hogyan állapítsuk meg az üzletben, hogy valóban a tökéletes példányt választjuk-e ki? 

A görögdinnye érettségének a megállapítása szakértelmet igényel, de leginkább a dinnyetermelőtől – írja cikkében a Nébih. A zöldségesnél, áruházakban nehéz a vásárlónak eldöntenie, melyik az érett példány. Kopogtatjuk, ütögetjük, szagolgatjuk, de vajon ezek tényleg jó módszerek?

A termelők mintát vesznek több helyről, így állapítják meg, hogy érett-e már a termés, vagy még hagyniuk kell érni. Ám ez kóstolás nélkül is megállapítható.

Így állapítsd meg, hogy érett-e a dinnye Forrás: Shutterstock

Árulkodó lehet a dinnye kocsánya, hiszen az érett gyümölcs már készen van, az anyanövényre már egyre kevésbé van szüksége, ennek megfelelően a kocsány kezd száradni, barnulni – olvasható a Nébih oldalán.

A csíkos héjú fajtáknál érdemes a színre is figyelni, a világosabb csíkoknál megjelenő halvány vajszín az érett állapotot jelzi. Az ütögetésre jelentkező kongó hang nem jelenti feltétlenül azt, hogy a dinnye megérett, sokszor csupán arra utal, hogy a dinnye belseje nincs megszakadva, magas a víztartalma. Ez leginkább a szezon végén érdekes, amikor már arra is ügyelnünk kell, hogy kiszűrjük a túlérett, belül löttyedt dinnyéket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.