Egy nagy csalódás után fogyott 60 kilót a fiatal lány: így kezdte újra tiszta lappal az életét

fogyás életmódváltás megcsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ötéves kapcsolatot zárt le Kristen McLaughlin, miután a barátja megcsalta. Ezután viszont tiszta lappal újrakezdett mindent, és hamar meg is szabadult 60 kilótól, nagyjából a testsúlya felétől. Ismerd meg Kristen történetét!

Kristen McLaughlin aktív fiatal volt, a középiskolában háromféle sportot is űzött. Természetes volt számára, hogy a rengeteg sport mellett sokat is eszik. Minden megváltozott azonban, amikor főiskolára került, ahol sokkal kevésbé élt aktív életet, inkább az ülő életmód jellemezte. Mindezek mellett egy bonyolult, kevésbé harmonikus kapcsolat vette ekkor kezdetét.

„Soha nem gondoltam bele igazán, hogy mit eszek. Ha valamit megkívántam, azon nem is gondolkodtam, egyszerűen csak megettem. Amikor találkoztam az exbarátommal, aki szintén túlsúlyos volt, elkezdtem ugyanazt enni, mint ő, még az adagokban sem nagyon volt különbség” – meséli Kristen, aki saját bevallása szerint érzelmi evő volt, és a párja is hasonlóan működött, így együtt ettek boldogságukban és szomorúságukban is. „Úgy éreztem, könnyebb enni, és arra a negyed órára jól érezni magam, mintsem szembenézni a problémákkal” – mondja Kristen, aki rengeteg kalóriával nyomta el a problémáit és valódi érzéseit.

Kristen McLaughlin érzelmi evő volt, rengeteg kalóriával nyomta el a problémáit és valódi érzéseit Forrás: Youtube/Today

Reggelire csokis croissant evett, délben egy óriási tacotálat, vacsorára pedig jött a nagy közös étkezés, rendszerint pizza vagy sajtburger és hasábburgonya, és mellé az alkohol sem volt ritka, aminek szintén magas a kalóriatartalma. „Nagyjából 12 ezer kalóriát fogyasztottam egy nap, majd reggel felkeltem, és nem értettem, hogy miért vagyok fáradt” – emlékszik vissza a fiatal lány.

Amikor Kristen elérte a 123 kilót, egyszerűen besokallt, érezte, hogy most azonnal változásra van szüksége. Elkezdett egy új étrendet, ami működött is, hamarosan leadott 27 kilót, párja miatt azonban bűntudata lett, így nem sokkal később vissza is hízott. Ebben az időben azonban a barátja eltávolodott tőle. Habár sokkolta Kristent, amikor kiderült, hogy megcsalta, és rendkívül rosszul érintette a szakítás, ma élete legjobb döntésének tartja.

Amikor Kristen elérte a 123 kilót, egyszerűen besokallt, érezte, hogy most azonnal változásra van szüksége Forrás: Youtube/Today

„Ahogy lecsillapodtak bennem az érzelmek, máris tudtam, hogy ez most az a tiszta lap, amire mindennél jobban szükségem volt. Megszabadultam minden kifogástól, amit valaha is felhoztam a fogyás ellen, és éreztem, hogy soha nem lesz jobb lehetőségem, hogy csak magamra összpontosítsak” – meséli Kristen, aki 2017 februárjában visszatért a korábban bevált étrendhez, és abban az évben leadott 45 kilót. Élvezte, hogy magára főz, hogy új alapanyagokat ismer meg, és persze örült a pozitív eredményeknek is. Hamarosan a sporthoz is megjött a kedve, ami csak fokozta benne a jó érzéseket.

„A fogyás nem csak fizikai vagy mentális szinten hatott rám, ténylegesen megváltozott az egész életem” – meséli a 30 éves lány, aki összesen nagyjából a testsúlya felétől, 60 kilótól szabadult meg, és jobban érzi magát a testében, mint valaha.

Leküzdötte evészavarát, majd egy év alatt 6 ruhamérettel lett vékonyabbhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190710-kelly-howland-lekuzdotte-mertektelen-eveszavarat-es-30-kilot-fogyott.htmlHabár manapság is az anorexia és bulimia a leginkább ismert evészavar, az utóbbi időkben egy másik, szintén súlyos evészavar érintette a legtöbb embert, ez pedig a mértéktelen evésszavar (angolul binge eating desorder). Ebben szenvedett Kelly Howland is, aki felvállalva betegségét egyúttal le is tudta küzdeni azt. Ez Zsír!OrigoEz a kávés smoothie lesz nyáron a kedvenc napindító italod – recepthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190625-kaves-smoothie-egeszseges-recept-nyarra.htmlEz az ital a frissítő jegeskávé és a tartalmas reggeli smoothie ötvözete, ráadásul egészséges, és kiváló napindítónak a tikkasztó nyári reggeleken, amikor az ember egy gazdag, hűsítő italra vágyik leginkább. Ez Zsír!OrigoKánikulában is sportolnál? Erre figyelj!http://www.life.hu/ez-zsir/20190701-kanikaban-sportolas-szabalyai.htmlA nyári kánikulában a szervezetnek extrém igényei vannak, amelyekre feltétlenül oda kell figyelni, hiszen a sport nagyon fontos, de mindig az a legfontosabb, hogy egészséges keretek között tudjuk űzni. Éppen ezért ezeket a szabályokat feltétlenül tartsd be! Ez Zsír!OrigoGyógyteák, amelyek nyáron is jólesnek és jót tesznekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190625-gyogyteak-nyarra.htmlSokak számára az őszi és téli időszak a teázások, és különösen a gyógyteák fogyasztásának időszaka. Ekkor nemcsak az íze és a jótékony hatása, de a gőzölgése, a melegsége is jót tesz a testnek és a léleknek egyaránt. Néhány tea azonban kifejezetten frissítő hatású, langyosan iható, és különösen a nyári időszakban segíti a szervezet működését. Ez Zsír!OrigoItt a trikószezon! Tónusos vállak és karizmok nyárra http://www.life.hu/ez-zsir/20190626-tonusos-vall-es-karizmok-nyarra.htmlA nyári forma a nők számára elsősorban a has, a comb és a popsi edzéséről szól. Ám sokan megfeledkeznek a karok edzéséről, pedig egy ujjatlan ruhában, de egy egyszerű trikóban is fantasztikusan mutat a tónusos karizom. Ez Zsír!OrigoSikertörténet! Apró változtatásokkal fogyott 36 kilót ez a fiatal lányhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190628-36-kilot-fogyott-randi-vasquez-eletmodvaltasanak-tortenete.htmlRandi Vasquez mindig is teltebb alkatú lány volt, de a főiskola után elvesztette a kontrollt. Egyre rosszabbul érezte magát a bőrében, végül elhatározta, hogy bebizonyítja magának, ő bizony keményen tud küzdeni. Ennek meg is lett az eredménye, Randi most boldogabb és elégedettebb, mint valaha. Ismerd meg a történetét! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.