Ételek, amelyeket fogyókúrásnak hiszünk, pedig nem azok

Forrás: Shutterstock -
diéta Schobert Norbert étkezés étel fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Schobert Norbi Szolnokon tartott előadást, ahol elmondta, melyek azok az ételek, amelyeket fogyókúrásnak hiszünk, pedig nem azok. 

Sok ételt tévedésből vásárolnak meg a fogyókúrázók Schobert Norbert szerint. A Bors ellátogatott a fitneszguru szolnoki előadására, ahol megemlített néhány olyan ételt, amelyet diétásnak gondolunk, ám valójában nem az.

Teljes kiőrlésű kenyér

„Ez a legnagyobb tévhit. Tele van szénhidráttal, csak lassabban szívódik fel, mint a fehér kenyér. Valaki azért nem fogy, mert ezt eszi, miközben azt hiszi róla, hogy diétás” – mondta Schobert Norbert.

A görögdinnye nem csak víz Forrás: Shutterstock

Édes gyümölcsök és aszalványok

„Mindjárt itt a dinnyeszezon. Sokan úgy vannak vele, hogy hisz ez csak víz. Sajnos nem, tele van gyümölcscukorral. Ha valaki akar enni belőle a fogyókúra alatt, akkor csak edzés előtt tegye, és maximum tíz dekát” – árulta el a közönségnek Norbi.

Rizs

„Ha veszíteni akar a súlyából, akkor szépen tegye vissza a polcra! A rizst én testépítőknek ajánlom tömegnöveléshez” – fejtette ki a fitneszguru.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.