Sok rajtad a súlyfelesleg? Túlsúly esetén csökkenhet a vasfelszívódás

Vas maltofer2019 túlsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csak a kismamák, a vegetáriánus étrendet követők vagy éppen az aktívan sportolók veszélyeztetettek a vashiány szempontjából. A túlsúlyos férfiak és nők is érintettek, ugyanis a túlsúly csökkentheti a vas felszívódását.

A nem megfelelő vasfelszívódásnak több oka is lehet. Az egyik természetesen az, hogy nem eszünk elegendő mennyiségű vasban gazdag ételt. De a vasat tartalmazó élelmiszerek is változó módon szívódnak fel, a húsokból például akár ötször több vas szívódik fel, mint a vastartalmú zöldségekből. Azt is jó tudni, hogy vannak olyan élelmiszerek, amelyek kifejezetten gátolják a vasfelszívódást. Mivel a vas a belekben szívódik fel, a gyenge felszívódás emésztési problémákra is visszavezethető, de már azt is bizonyították, hogy a túlsúly is oka lehet annak, hogy nem hasznosul megfelelő mennyiségű vas a szervezetben. Ennek hátterében az áll, hogy túlsúly esetén a szervezetben a krónikus betegségekhez hasonlóan a vasfelvételt szabályozó fehérje mennyisége megemelkedhet, és ez csökkenti, illetve gátolhatja avas felszívódását a belekből.

A vastartalmú húsokból sokkal több vas tud hasznosulni, mint a vastartalmú zöldségekből Forrás: Shutterstock

A vas nélkülözhetetlen nyomelem, amelynek nagy szerepe van többek között a sejtek oxigénellátásában, az anyagcsere-folyamatainkban, az enzimek, az idegrendszer és az immunrendszer működésében. A vas a vér hemoglobinjának fontos alkotóeleme, feladata, hogy megkösse és elszállítsa az oxigént a sejtjeinkhez. Ha a gyenge vasfelszívódás tartósan fennáll, akkor vashiány, később pedig vashiányos vérszegénység alakulhat ki, ami számos rendkívül kellemetlen tünetettel jár, úgy mint kimerültség, szédülés, állandó fáradtságérzés, levertség, hajhullás, fejfájás, esetleg fokozott szívdobogásérzés.

A túlsúly is oka lehet annak, hogy nem hasznosul megfelelő mennyiségű vas a szervezetben Forrás: Shutterstock

Túlsúlyosként feltétlenül érdemes odafigyelni az egészséges életmódra. A változatos, kiegyensúlyozott étrend és a sport is segíthet a megfelelő testsúly elérésében, amivel pedig egy sokkal egészségesebb élet élhető, ráadásul többféle betegség is megelőzhető, legyen szó szív- és érrendszeri problémákról, vagy vashiányos vérszegénységről. Az egészséges életmódra váltva érdemes feltölteni a vasraktárakat is. Ehhez ajánlott olyan gyógyszernek minősülő készítményt választani, amelynek elemi vastartalma optimálisan magas (100 mg), szemben az étrend-kiegészítők alacsony vastartalmával (18 mg), ami hatásos vaspótlásra emiatt nem igazán alkalmas. Ha életmódváltóként rendszeres sportolásba kezdesz, ne feledd, hogy aktív izommunka esetén is kifejezetten ajánlott a vaspótlás, hogy az izmokban található vastartalmú mioglobin képes legyen az izmok tartós oxigénellátására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.