Falási rohamokkal küzdött, ma már imádja az életét az egykor 110 kilós lány

Forrás: Instagram/burgerstoburpees -
fogyás életmódváltás evési rendellenességek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 27 éves Randi Vasquez sokféle diétát kipróbált fiatalabb korában, de az evési rohamok mindig felülkerekedtek rajta. Az igazi változás és áttörés akkor jött, amikor 2015-ben megismerkedett a BBG módszerrel, amely óriási lendületet és motivációt adott neki. Ismerd meg a fiatal lány történetét!

"Egész életemben küzdöttem a súlyommal. Rengeteg diétát kipróbáltam, néhány hónapnyi szigorú kalóriaszámlálás és kardiózás után azonban visszatértek a falási rohamok (mértéktelen evésszavar szindróma) és persze a súlygyarapodás.

Randi Vasquez falási rohamokkal küzdött, amitől 110 kilósra hízott Forrás: Instagram/burgerstoburpees

A igazi változás csak az egyetem után jött el. Ekkor már jó ideje éreztem, hogy elvesztettem a kontrollt, és a hétvégéimet különösen meghatározó mértéktelen evési rohamok nagy károkat okoznak. Mindig is igyekeztem a lehető legkevesebb időt tölteni a tükör előtt, de egyszer valahogy ott ragadtam. Hosszú percekig néztem magam, ahogy az előző nap vásárolt mérlegen álltam fehérneműben. Ekkor szembesültem azzal, hogy 110 kiló vagyok, és teljesen elvesztettem az irányítást az életem felett.

Akkor és ott, 2014 augusztusában elhatároztam, hogy megváltoztatom az étkezi szokásaimat. Lassan elkezdtem a gyorséttermi étkezéseket otthon főzött fogásokra cserélni, de az idő 80 százalékában még így is rosszul ettem. 2015 januárjáig, azaz nagyjából fél év alatt 8 kilót fogytam, ami első lépésnek nem rossz, de tudtam, hogy ennél sokkal többre vágyom.

Lassan elkezdte a gyorséttermi étkezéseket otthon főzött fogásokra cserélni Forrás: Instagram/burgerstoburpees

Abban is biztos voltam, hogy nem akarok egy újabb gyors és divatos diétába belevágni, hiszen ezek korábban is több kárt okoztak, mint amennyi hasznuk volt. Inkább egy alacsony szénhidráttartalmú étrendet kezdtem követni, amely hosszú távon is tartható. Két hónap alatt 7 kilót fogytam, de még mindig úgy éreztem, hogy valami nem az igazi. Ekkor ismertem meg egy barátom által azt az edzéstervet, ami újabb lendületet adott.

Kayla Itsines Bikini Body Guide programjáról volt szó. Mivel egy 28 perces edzésről van szó, először meglehetősen szkeptikus voltam, de ez csak addig tartott, amíg ki nem próbáltam. Az első edzésem brutális volt. Emlékszem, már pár perc után is izzadtam, másnap pedig alig bírtam megmozdulni. Minden hét kihívás volt - mentálisan, fizikailag és érzelmileg. Soha nem volt könnyű, de láttam, hogy a testem és a gondolkodásmódom is változik, ami egyre kitartóbbá tett. Egyre inkább elhittem, hogy képes vagyok elérni a fogyási céljaimat.

2014 augusztusa óta 37 kilót fogyott, most újra erősnek érzi magát Forrás: Instagram/burgerstoburpees

A 12 hetes kihívás végére újabb 12 kilótól szabadultam meg. Végre feljöttek rám az évek óta nem hordott, 42-es méretű ruhák is. Miután találtam egy edzést, amit szeretek, az étrendet is jóval könnyebb volt tartani, valószínűleg azért, mert sokkal motiváltabb lettem.

Ma is aktív életet élek, egy tartható, egészséges életmóddal. Gyorsételeket is eszek néha, de nem kell bűntudatot éreznem, hiszen már képes vagyok mértéket tartani. 2014 augusztusa óta 37 kilót fogytam. Az elmúlt öt év tele volt nehézségekkel, próbálkozásokkal, de apró sikerekkel is. Például újra viselhettem rövidnadrágot, újra öröm volt a vásárlás, de életem első félmaratonját is teljesítettem. A legjobb azonban, hogy újra erősnek érzem magam, ami az életem minden részére pozitívan hat."

3 ok, amiért a leggings nem nadrághttp://www.life.hu/trend/20190327-a-leggings-nem-nadrag.htmlÉvek óta vitatott téma a leggings funkciója. A leggings egy nagyon is keresett ruhadarab, hiszen rendkívül kényelmes viselet. Sokan azonban nem a helyén kezelik, és úgy hordják, akár egy farmernadrágot, ami azonban óriási hiba, ráadásul szerencsétlen divatbakikat eredményez. Azt pedig egyikünk sem szeretné, ha a hátunk mögött kinevetnének bennünket. TrendOrigoA 10 legvibrálóbb szín 2019 tavaszára http://www.life.hu/trend/20190320-a-10-legvibralobb-szin-2019-tavaszara.htmlIdén tavasszal nem lesz hiány vibráló színekből. A sárgák, a pirosak, a pinkek mellett egy-egy vibráló kék és zöld árnyalat is helyet kapott a legtrendibb színek között. Mutatjuk őket! TrendOrigoA legdurvább melltartóbakikhttp://www.life.hu/trend/20190318-a-legdurvabb-melltarto-bakik.htmlA melltartó egy igencsak megosztó ruhadarab. Van, aki kifejezetten szereti, és minél többet szeretne belőle, de van olyan nő is, aki csak kényszerből hordja, egy szükséges rossznak tartja. Bárhogy is legyen, ha melltartót viselsz, akkor viseld jól, az alábbi hibákat pedig messziről kerüld el. TrendOrigoParfümök, amelyeket 2019-ben ki kell próbálnodhttp://www.life.hu/trend/20190312-a-legjobb-parfumok-amiket-muszaj-2019ben-kiprobalnod.htmlChristian Dior szerint "a nő parfümje többet árul el róla, mint a kézírása". Coco Chanel pedig egyenesen azt mondta: "A nőnek, aki nem használ parfümöt, nincs jövője". Kár lenne kockára tenni a jövőnket, inkább felkutattuk azokat a parfümöket, amelyeket 2019-ben egyszerűen muszáj kipróbálni. TrendOrigoEnnyit változtak a menyasszonyok, miután kisminkelték őket: döbbenetes előtte-utána fotókhttp://www.life.hu/trend/20190312-menyasszonyok-sminkkel-es-anelkul-dobbenetes-elotte-utana-fotok.htmlA smink valódi lényege abban rejlik, hogy ki tudjuk hozni magunkból a legjobbat. Kiemelhetjük a legszebb, és elrejthetjük a kevésbé előnyös vonásainkat. Ez rendben is van, mindössze azért vagyunk zavarban, mert nem egyértelmű számunkra, hogy a következő fotók kapcsán is ez jön-e át, vagy itt már olyan mértékű az átalakulás, ami torzítja a valóságot. TrendOrigoMég mindig hódít a műbőr: mutatjuk a legtrendibb darabokathttp://www.life.hu/trend/20190311-meg-mindig-hodit-a-mubor-mutatjuk-a-legtrendibb-darabokat.htmlA műbőr nemcsak télen szuper viselet, de az átmeneti szezonokban is kifejezetten praktikus. Az idei tavaszi időszakban ráadásul szuper színek, minták és fazonok várnak benneteket. Mutatjuk a hazai fast fashion üzletek kínálatát! TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.