Tévhit, hogy lefekvés előtt két órával már nem ajánlott enni

Forrás: Shutterstock -
fogyás kutatás tévhit alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, hogy az elalvás előtti órákban sem kell koplalnunk, ha fogyni szeretnénk.

A fogyni vágyók közül sokan arra esküsznek, hogy az elalvás előtti órákban már egy falatot sem esznek, mondván, nem akarnak elhízni. Japán kutatók most ezt a nézőpontot vizsgálták meg, és érdekes eredményre jutottak.

Az Independent azt írja, a szakemberek több mint 1500 alanyt vettek górcső alá. Megfigyelték étkezési szokásaikat, valamint feljegyezték azt is, dohányoznak vagy isznak-e, valamint milyen az életstílusuk, fizikai aktivitásuk.

Este sem érdemes koplalni Forrás: Shutterstock

Ez alapján megállapították, hogy az elalvás előtti étkezés tulajdonképpen nem befolyásolja a vércukorszintet. Ez pedig azért is fontos, mert ha ez a szint megemelkedne, akkor az hosszú távon elhízáshoz, sőt cukor- és szívbetegséghez is vezetne.

Azt azonban hozzátették a kutatók, hogy az alanyok a japánok étkezési szokásait követték, tehát kisebb és egészségesebb adagokat fogyasztottak, mint más nemzetek képviselői.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.