184 kilóról fogyott le: így változott meg az élete

Forrás: Instagram/angel3dot0 -
fogyás életmódváltás sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
31 évesen érte el legmagasabb súlyát Angel Diaz, egészen pontosan a 184 kilót. Fiatal édesapaként végül rádöbbent, hogy nem hagyhatja el magát ennyire, hiszen látni szeretné a gyerekeit felnőni. Ahogy meghozta a döntést, máris életmódváltásba kezdett. Ismerd meg Diaz történetét!

Nem is emlékszik olyan időkre Angel Diaz, amikor normál súlyú volt. Valójában egész életében túlsúlyos volt, de amikor megnősült, és megszületett két gyermeke, és az életvitele még inkább felfordult, elérte a 184 kilót. Végül a barátai támogatásával sikerült kitörnie az egészségtelen életmódból, és alig több, mint egy év alatt lefogyott 85 kilót. De hosszú út volt eljutni idáig.

"Soha nem ittam és dohányoztam, de az étrendem kritikán aluli volt. Mindig csak azt ettem, amit megkívántam. Semmiféle tudatosság nem volt bennem. Alapvetően a pizza, a gyorséttermi fogások és a sütemények tették ki az étkezéseimet. Zöldségeket például egyáltalán nem ettem."

Angel Diaz tavaly még 184 kilós volt Forrás: Instagram/angel3dot0

A táplálkozásának köszönhetően Diaz 18 éves korára 57 kiló felesleget szedett fel, amire az egyik legjobb barátja hívta fel a figyelmét, ugyanis aggódott az egészségéért. "Tudtam, hogy baj van, hiszen egyre rosszabbul éreztem magam a bőrömben, egyre inkább nehézséget okoztak a mindennapi dolgok a súlyfelesleg miatt. Ráadásul még csak 18 voltam." Meg is született benne az elhatározás, és nagyjából fél év alatt leadta ezt az 57 kilót. Néhány hónappal később azonban ennél is többet szedett vissza. "Visszajött minden leadott kiló, és sajnos még több is. 2006-tól 2018-ig, amíg elértem a 184 kilót, többször is ingadozott a súlyom."

A legutóbbi "aha" pillanata akkor jött el, amikor egy jó barátja kör-e-mailben, a többi barátját is rátéve, rákérdezett, hogy mikor vállalja a súlycsökkentő műtétet. Először rosszulesett neki ez a váratlan szembesítés, mégis komolyan elgondolkodtatta. Ekkor már 31 éves volt, és úgy érezte, ha most nem áll meg a lejtőn, akkor a gyerekeit sem láthatja majd felnőni. Ez volt az a gondolat, ami végül meghozta a változás valódi igényét.

Angel legnagyobb motivációja a fogyásban a gyerekei voltak Forrás: Instagram/angel3dot0

Mivel Diaz nagyon félt a műtéttől, úgy gondolta, hogy teljes életmódváltással próbál meg elindulni, így 2018. február 5-én bele is vágott. Először is teljesen megváltoztatta az étrendjét, főleg zöldségeket és sovány húsokat kezdett fogyasztani. Nyomon követte a kalóriabevitelét, elhagyta az összes feldolgozott élelmiszert, odafigyelt a cukorbevitelre, és italként kizárólag vizet fogyasztott. Fél év alatt 45 kilót fogyott.

Négy hónappal az étrend reformálása után egyre nagyobb intenzitással vetette bele magát a mozgásba is. Kezdetben csak nagyokat sétált, majd kocogott, hamarosan pedig egy kondibérletbe is beruházott, bár ez utóbbit komoly félelmekkel tette. "Akkor azért még mindig sok súlyfelesleg volt rajtam, féltem, hogy bámulni és kritizálni fognak. Hamar kiderült, hogy a kondibérlettel a lehető legjobb lépést tettem meg. Elképesztően hamar belelendültem, hamarosan már heti öt-hat napot is lejártam."

Diaz súlya ma 99 kiló, de szeretne még 9-et leadni. "Végső soron azonban nem az a legfőbb dolog, hogy mit mutat a mérleg, hiszen az izomtömegem jó, sokkal erősebb vagyok, mint bármikor. Nem beszélve arról, hogy az önbecsülésem és az önbizalmam is a helyére került. Az energiaszintem kiváló, és sokkal jobban tudok konventrálni a munkahelyemen. A szorongásaim is nagyrészt megszűntek, lelkileg is sokkal egészségesebb vagyok" – mondta Diaz, aki azt is elárulta, mit tanácsol kezdő életmódváltóknak: "Mindig csak az előtted álló napra koncentrálj. Nekem így sokkal könnyebb volt."

"Végső soron azonban nem az a legfőbb dolog, hogy mit mutat a mérleg, hiszen az izomtömegem jó, sokkal erősebb vagyok, mint bármikor." Forrás: Instagram/angel3dot0

3 + 1 rossz szokás, amivel elrontod a fogyókúráthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190214-rossz-szokasok-amikkel-elrontod-a-fogyokurat.htmlSokan elkövetik azt a hibát, hogy mindenféle tájékozódás nélkül belevágnak egy tarthatatlan fogyókúrába, aztán néhány hét után jönnek is a nehézségek. Érdemes alaposan körbejárni a témát, és a legfőbb pontokat mindenképpen betartani. Íme, néhány szempont, amin könnyen elcsúszhat a fogyókúra! Ez Zsír!OrigoKalóriaégetésre fel! Ez a 10 perces kardió csodákat tesz a testeddelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190214-kaloriaegetesre-fel-ez-a-10-perces-kardio-csodakat-tesz-a-testeddel.htmlA kardió nemcsak az állóképességet fejleszti, de zsírt is éget. Rendkívül hatékony edzésmódszer, amely 10 perc alatt is jócskán megizzaszthat. Ha nem hiszed el, próbáld ki ezt a 10 perces edzéssort. Ez Zsír!OrigoA túlsúlyt és a depressziót is leküzdötte, fitneszversenyre készül a fiatal anyukahttp://www.life.hu/ez-zsir/20190213-kalee-adkins-57-kilot-fogyott-es-fitneszmodell-versenyre-keszul.htmlKalee Adkins gyerekként is túlsúlyos volt, és ahogy tinédzserként diétázni kezdett, csak még rosszabb lett a helyzet. Végül depresszióssá vált, és az ördögi körből nem tudott szabadulni. A kislánya ébresztette rá, hogy változtatnia kell az életén. Ismerd meg Kalee történetét! Ez Zsír!Origo5 tipp az egészségtudatos étkezéshezhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190213-tippek-az-egeszsegtudatos-etkezeshez.htmlAz adalékanyagok, a mértéktelen cukorfogyasztás, az olcsón sokat világát éltük az elmúlt évtizedekben. Manapság azonban egyre nagyobb teret hódít mindezekkel szemben az egészségtudatosság, vagyis az embereket egyre jobban érdekli, hogy mit esznek, mit visznek be pontosan a szervezetükbe, és valóban oda is kell figyelni erre, ha igazán törődünk önmagunkkal. Ez Zsír!Origo50 évesen is bomba nő: így edz Jennifer Anistonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190206-jennifer-aniston-50-evesen-is-bomabno-igy-edz.htmlMa ünnepli 50. születésnapját Jennifer Aniston, aki nemcsak a munkássága miatt lehet példakép, de azért is, mert rendkívül tudatosan él: soha nem téveszti szem elől, hogy az egészség a legfontosabb kincsünk, amire vigyázni kell. Nem csoda, hogy ma is bomba formában van a Jóbarátokból megismert színésznő. Ez Zsír!--Meleg smoothie-k hideg napokra: csokis és banános receptekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190130-meleg-smoothiek-hideg-napokra.htmlA smoothie-ról egy gyümölcsökben, zöldségekben gazdag, üdítő nyári ital jut eszünkbe, pedig a télies verziókat is érdemes kipróbálni. Indíthatjuk a napot egy csokis-zabos vagy egy banános-datolyás itallal, amely a megszokott smoothie-hoz hasonlóan egészséges, bővelkedik fontos tápanyagokban, és nagyon finom is. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.