Eltiltották a taxizástól a túlsúlyos párt, tönkretették az autókat

Forrás: The Sun -
kövér betegség taxi túlsúly autó eltiltás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindkét tagja túlsúlyos annak a párnak, akiket az egyik taxitásaság megkért arra, hogy a jövőben válasszanak másik céget utazásaikhoz. A menedzser azt állította, hogy két autónak is tönkretették a felfüggesztését. 

Marcus Edwards 229 kilót, párja, Taylor Faulkner 120 kilót nyom, utazásaikhoz pedig midnig ugyanazt a taxitásaságot választották. Mindig ötszemélyes autót rendeltek súlyuk és méreteik miatt, ám amikor legutóbb kocsit kértek, a menedzser közölte velük, hogy nem tud számukra személyszállítást biztosítani - írja a The Sun.

A pár nem érti, miért diszkriminálták őket Forrás: The Sun

Azt állította, hogy két sofőrük is arról számolt be, tönkretették az autó felfüggesztését. A pár nem érti a dolgot, hiszen szerintük, ha egy család ül be az ötszemélyes autóba a csomagjaikkal, szintén nyomnak akkora súlyt, mint ők. Repülővel is utaztak már, akkor a légitársaság 3 helyet foglalt le a férfinek, ott sem akadt problémájuk.

Marcus azt is elmondta a lapnak, hogy rögök vannak szívében és tüdejében, keringési problémáktól szenved, Taylor pedig epilepsziája miatt túlsúlyos. A szóvivő azt mondta a lapnak, hogy nem a súlyuk miatt utasították el őket, mindössze azért, mert nem volt olyan nagy autójuk, ami megfelelne nekik.

Étkezz úgy, ahogy II. Erzsébet brit királynő, és élj olyan hosszan, mint őhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180514-edd-azt-amit-ii-erzsebet-brit-kiralyno-es-elj-olyan-hosszan-mint-o.htmlII. Erzsébet királynő, aki immár 66. éve uralkodik, idén lett 92 éves. Nem lehet elmenni amellett, hogy egészségében nagy szerep jut étkezési szokásainak. Darren McGrady, egykori királyi séf most feltárja, hogy mit is eszik egy nap a brit uralkodónő. Ez Zsír!--Katus Attila személyi edzőt fogadotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180516-katus-attila-szemelyi-edzot-fogadott.htmlKatus Attila lesz Sarka Kata vendége a vasárnap 16 órakor kezdődő Ez Zsír! magazinban. Az aerobik szakedző, személyi edző és életmódtanácsadó többek között arról mesél, miért fogadott maga is személyi edzőt. Kapcsolj ránk: LifeTv! Ez Zsír!OrigoRhiannon Lambert szerint nem szabad számuznünk a szénhidrátokathttp://www.life.hu/ez-zsir/20180515-rhiannon-lambert-szerint-nem-szabad-szamuznunk-a-szenhidratokat.htmlA táplálkozási szakértő, Rhiannon Lambert szerint rosszat teszünk testünkkel, ha teljesen elhagyjuk a szénhidrátokat, mindössze okosan kell használnunk a megfelelő fajtájukat. Ha teljesen kizárjuk őket az életünkből, hangulatingazodásokra és fáradékonyságra lehet számítani. Ez Zsír!OrigoA férfiak körében is egyre népszerűbb a botox és a ráncfeltöltéshttp://www.life.hu/ez-zsir/20180514-a-ferfiak-koreben-is-egyre-nepszerubb-a-botox-es-a-rancfeltoltes-plasztika.htmlA nők gyakran panaszkodnak az idő múlásával megjelenő ráncok és a rájuk rakódó pluszkilók miatt. Egyre többen választják a plasztikai és szépészeti beavatkozásokat, hogy felvegyék a harcot az öregedéssel. De mi a helyzet a férfiakkal? Ők is elégedetlenkednek vajon? És ha igen, mely testrészükön változtatnának? Most kiderül! Ez Zsír!AFPBaukó Éva megmutatta, milyen volt, mielőtt lefogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180514-bauko-eva-megmutatta-milyen-volt-mielott-lefogyott.htmlKözösségi oldalán mutatta meg Baukó Éva, hogyan festett, mielőtt lefogyott. A három évvel ezellőti bikinis fotót egy nemrégiben készült kép mellé szerkesztette. Ez Zsír!--Exkluzív interjú Szilágyi Liliánával: "Bujkálnom kellett"http://www.life.hu/ez-zsir/20180510-interju-szilagyi-liliana-uszonoval-betegsegerol-a-bulimiarol.htmlAz Ez Zsír! magazin múlt heti adásában adott exkluzív interjút Szilágyi Liliána. Az úszónő elárulta, hogy komoly testképzavarral küzd, betegségéről, a bulimiáról mesélt, ami miatt hosszú évekig bujkálnia kellett. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.