Zöldségek és gyümölcsök, amiket mindenki rosszul pucol

pucolás zöldség tisztítás gyümölcs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vannak olyan, akár minden nap tányérunkra kerülő gyümölcsök és zöldségek, amelyeket mindezidáig rosszul fogyasztottunk. Megfosztottuk őket legértékesebb hatóanyagaiktól. Mutatjuk is, hogy melyek ezek! 

Csak vékonyan

A gyömbért nagyon vékonyan kell megtisztítani, csak a felső fás rétegtől kell megszabadítani. Szóval, ha eddig csodálkoztál azon, ha valaki azt mondta, egy kiskanállal pucold meg a gyömbért, akkor most beláthatod, hogy igaza volt. A kiskanál szélét használva, de egy kés élét is használhatod erre, nagyon szépen vékonyan tudod letisztítani a felső réteget, csakis a legfelsőt. Ezalatt a réteg alatt ugyanis már értékes hatóanyagok vannak, amelyeket kár volna a szemetesbe dobni.

Az avokádónak is közvetlenül a héja alatt van a legértékesebb része., így ennek a pucolása is hasonló elven működik. Azt jó tudnod, hogy megfelelően csak az érett avokádónál alkalmazható a módszer. Ha túlságosan kemény volt, amikor megvetted, várj még vele pár napot. Először is vágd félbe, majd a kés hegyével emeld ki a magot. Ezután ne vágd le róla a héját, hanem felül nyúlj alá az ujjaddal, ha érett, könnyedén le tudod választani.

Héjban az érték

Vannak olyan zöldségek és gyümölcsök, amiket valójában meg sem szabadna pucolni, ugyanis a héjuk is rengeteg vitamint, ásványi anyagot, sok esetben Omega 3-mat rejt, nem beszélve a rostokról. Pucolás helyett inkább csak alaposan mosd meg őket, vagy válassz bio alapanyagot, amit nem kezeltek vegyszerekkel.

Az uborkának például nem véletlenül a héja a legélénkebb színű, ebben a részében található a legtöbb értékes tápanyag: a vitaminok és az antioxidánsok. A krumpli héjára is az jellemző, hogy több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, mint a zöldség többi része. A répát sem érdemes megtisztítani a héjától, ugyanis antioxidánsokat, gyulladáscsökkentő hatóanyagokat is tartalmaz, ugyanígy az alma héja is nagyon egészséges.

Az uborka héja rengeteg a vitamint és az antioxidánst tartalmaz Forrás: Shutterstock

A praktikus szempontok

A gránátalma az őszi és téli szezon egyik kedvenc gyümölcse, igazi szuperétel, sokan azonban mégsem veszik, mert túl bonyolult megpucolni, és túl sok kosszal jár. Mi korábban két módszert is mutattunk, s ahogy akkor is, mi most is a fröcsögésmentes, víz alatti technikára szavazunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.