3 ezer képeslapot küldtek a világ minden tájáról a ritka betegséggel küzdő fiúnak

betegség meglepetés képeslap ritka betegség születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
El akarta dobni életét a 13 éves ritka betegséggel küzdő fiú, ám édesanyjának sikerült visszahozni az életkedvét.

A 13 esztendős Rhys epidermolízis bullózával, azaz egy ritka betegséggel született, amely azt jelenti, hogy bőre annyira érzékeny, hogy egyetlen érintéstől sebek képződnek rajta. Ujjai is összenőttek, hatalmas fájdalmai vannak és tolószékben éli az életét.

A fiú nemrég minden életkedvét elvesztette, nem mozdult ki a lakásból, mert félt az emberek tekintetétől. Ekkor az édesanyja gondolt egyet, és kiírta a Facebookra, mennyire örülne neki, ha fia közelgő születésnapjára küldenének neki üdvözlőlapot. A bejegyzést rengetegen megosztották és 3 ezren vették is a fáradságot, és képeslappal lepték meg a gyermeket.

Ez a kedves gesztus visszahozta Rhys életkedvét, akinek az egyik barátja segített kibontani a borítékokat - számolt be róla a Mirror.

Kulcsár Edina derékfájdalommal küzd: ezzel próbálkozikhttp://www.life.hu/drlife/20190910-kulcsar-edina-derekfajdalommal-kuzd-ezzel-probalkozik.htmlKulcsár Edina a követői segítségét kérte, ugyanis hosszú ideje borzalmas derékfájdalom kínozza. Ezt a megoldást javasolták neki. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoKomoly balesetet szenvedett Gór Nagy Máriahttp://www.life.hu/drlife/20190910-komoly-balesetet-szenvedett-gor-nagy-maria-szineszno.htmlA színitanoda folyosóján érte baleset Gór Nagy Máriát: nem vette észre, hogy vizes a kő és elcsúszott. Dr. LifeOrigoMentőautóval egy párizsi kórházba szállították Michael Schumacherthttp://www.life.hu/drlife/20190910-mentoautoval-egy-parizsi-korhazba-szallitottak-michael-schumachert-forma2.htmlA La Parisien nevű francia lapra hivatkozva a focus.de azt írja, Michael Schumachert Párizsban kezelik a Georges Pompidou Klinikán. Őssejtinfúziót kap, hogy a szervezetében fellépő gyulladást csökkentsék - írja az autoszektor.hu. Dr. Life--Egyre gyakoribb a bélrák a fiatalok körébenhttp://www.life.hu/drlife/20190909-egyre-gyakoribb-a-belrak-a-fiatalok-koreben.htmlEgyre gyakoribb a bélrák a fiatal korosztály körében - derült ki az amerikai rákkutató társaság tanulmányából, melyet 43 ország adatai alapján készítettek.Dr. LifeThinkstockTöbb bordáját is eltörte a Mobilmánia billentyűse, Gamsz Árpád http://www.life.hu/drlife/20190909-tobb-bordajat-is-eltorte-a-mobilmania-billentyuse-gamsz-arpad.htmlA Mobilmánia zenésze, Gamsz Árpád csúnyán megsérült, ami miatt ki is kellett hagynia a legutóbbi koncertet. Zeffer András alapító és Vikidál Gyula tartotta a frontot. Dr. LifeOrigoRákjáról vallott Wichmann Tamás http://www.life.hu/drlife/20190909-rakjarol-vallott-wichmann-tamas.htmlNyíltan beszélt a rákkal folytatott küzdelméről a kilencszeres világbajnok kenus Wichmann Tamás. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.