A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát

Forrás: Shutterstock -
rák cukros üdítők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát egy nagyszabású, hosszú időn át tartó vizsgálat eredményei alapján – írta a BBC hírportálja.

A British Medical Journal friss számában megjelent tanulmány készítői, a párizsi Sorbonne Egyetem kutatói több mint 100 ezer embert követtek nyomon öt éven át. Azt tekintették cukros üdítőitalnak, amelynek több mint 5 százaléka cukor volt, tehát ide sorolták a gyümölcsleveket (a hozzáadott cukor nélkülieket is), a dobozos, szénsavas üdítőket, az édesített tejturmixokat, az energiaitalokat és az olyan teát, kávét, amelybe cukrot kevernek.

Megvizsgálták a mesterséges édesítővel készült, úgynevezett zéró kalóriás italokat is, de nem találtak összefüggést a fogyasztásuk és a rák kockázata között. Az eredmények azt mutatták, hogy naponta 100 milliliter cukrozott ital – ami körülbelül heti két doboznyit jelent – 18 százalékkal emeli a rák kockázatát.

Forrás: Shutterstock

A vizsgált résztvevők körében ezerből 22-nél alakult ki daganat. Ha naponta még 100 millilitert ittak volna, akkor ezer résztvevőnél néggyel több, vagyis 26 rákos eset lett volna a tudósok szerint.
A résztvevők közül összesen 2193 embernél alakult ki daganat, 693-an mellrákosok, 291-en prosztatarákosok és 166-an bélrákosok lettek. Annyi biztos, hogy akik a legtöbb cukros italt itták, (mintegy 185 millilitert naponta), azok közül többen lettek rákosok, mint akik a legkevesebbet (legfeljebb napi 30 millilitert). Egy lehetséges magyarázat, hogy a cukros italok növelik a rák kockázatát, de az is lehet, hogy a cukros italokat fogyasztóknak más egészségtelen szokásaik is vannak – például a nagyobb só- és kalóriabevitelük –, és az utóbbi fokozza a rák veszélyét, nem a cukros italok.

Erős fájdalmakkal küzd autóbalesete óta Oszvald Marikahttp://www.life.hu/drlife/20190710-eros-fajdalmakkal-kuzd-autobalesete-ota-oszvald-marika-jaszai-maridijas-szubrett.htmlAz M0-s autóúton szenvedett autóbalesetet másfél hete Oszvald Marika. Bordatörése van, nagy fájdalmak gyötrik: fájdalomcsillapítót szed, ülve alszik. Dr. LifeOrigoSzorongással küzd Köllő Babetthttp://www.life.hu/drlife/20190709-szorongassal-kuzd-kollo-babett-tulvallalja-magat.htmlHajlamos túlhajtani magát a Feleségek luxuskivitelben sztárja. Dr. LifeOrigoStevie Wonder bejelentette, hogy veseátültetésre készülhttp://www.life.hu/drlife/20190707-stevie-wonder-bejelentette-londoni-koncertjen-hogy-veseatultetesre-keszul.htmlStevie Wonder bejelentette szombat esti londoni koncertjén, hogy egy ideig nem fog fellépni, mert szeptemberben veseátültetésen esik át. Dr. Life--A legjobban a 0-s vércsoportot szeretik a szúnyogokhttp://www.life.hu/drlife/20190630-a-legjobban-0as-vercsoportot-szeretik-a-szunyogok.htmlVan, akit minden szúnyog azonnal megtalál, és akadnak olyan szerencsések is, akik a legnagyobb invázió közepette is megússzák néhány csípéssel. Vajon miért van ez így? Dr. Life--Sokat tehetsz életmódváltással a premenstruációs tünetek ellenhttp://www.life.hu/drlife/20190616-mozgassal-taplalkozassal-a-pms-ellen.htmlFelmérések szerint a termékeny korú nőknek legalább a fele szenved az úgynevezett premenstruációs szindróma (PMS) tüneteitől. A panaszok a menzesz előtti napokban jelentkeznek, gyakran már 7-10 nappal korábban. Van, akinél csak enyhe közérzetromlás érezhető, mások életét azonban hangulatingadozás, feszültség, mellfeszülés, puffadás, falásrohamok keserítik meg. A jó hír, hogy minderre van megoldás: a "titok" az életmódváltásban rejlik. Dr. LifeOrigoA legjobban a 0-s vércsoportot szeretik a szúnyogokhttp://www.life.hu/drlife/20190630-a-legjobban-0as-vercsoportot-szeretik-a-szunyogok.htmlVan, akit minden szúnyog azonnal megtalál, és akadnak olyan szerencsések is, akik a legnagyobb invázió közepette is megússzák néhány csípéssel. Vajon miért van ez így? Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.