70 kilós lábbal élt a nő: életmentő műtétet hajtottak végre rajta

műtét nyiroködéma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú éveken keresztül nem tudott mozogni a 27 éves Jamila Coleman. A lába nyiroködéma miatt 70 kilót nyomott, és egyre súlyosabb lett az állapota. Végül életmentő műtét segített rajta, ma újra jár.

Jamila mindent megtett, hogy állapota ne romoljon, fekve is tornázott, amennyit bírt, hogy az ízületei épek maradjanak, de végül egy bakteriális fertőzés miatt életmentő műtétre szorult. 12 órán keresztül egy orvoscsapat azon dolgozott azon, hogy a közel 70 kilós folyadék- és hústömeget eltávolítsa a lány lábáról. Jamila, ha lassan is, de felépült, és ma már elhagyhatja az ágyát, sőt a kerekesszéket is.

Háromszor annyi elhízott ember van, mint 1975-benhttp://www.life.hu/drlife/20190706-haromszorosara-nott-az-elhizottak-aranya-vilagszerte-1975-ota.htmlAz étrend változása, a mozgáshiány és a genetika is szerepet játszik abban, hogy a háromszorosára nőtt az elhízott felnőttek aránya világszerte 1975 óta – állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban. Dr. LifeOrigoKárosíthatja a DNS őssejtjeit az e-cigarettahttp://www.life.hu/drlife/20190706-karosithatja-a-dns-ossejtjeit-az-ecigaretta.htmlHa a hagyományos dohánytermékről áttérsz az e-cigire, valamit biztosan tettél az egészségedért, de azért ne nyugodj meg túlságosan. Friss kutatások szerint az e-cigaretta is nagyon káros. Dr. Life--Egészségtelen, ha ventilátor mellett alszolhttp://www.life.hu/drlife/20190706-egeszsegtelen-ha-ventillator-mellett-alszol.htmlA kánikulában sokan bármit megtennének, hogy egy kicsit lehűtsék a szobájukat, és tudjanak aludni. Ha nincs légkondi, hadba fogható a ventilátor is: de nem mindegy, hogy hogyan használjuk. Dr. LifeThinkstockA legjobban a 0-s vércsoportot szeretik a szúnyogokhttp://www.life.hu/drlife/20190630-a-legjobban-0as-vercsoportot-szeretik-a-szunyogok.htmlVan, akit minden szúnyog azonnal megtalál, és akadnak olyan szerencsések is, akik a legnagyobb invázió közepette is megússzák néhány csípéssel. Vajon miért van ez így? Dr. Life--Semmelweis-nap – Hétfőn zárva lesznek a rendelők és a patikákhttp://www.life.hu/drlife/20190629-semmelweisnap-hetfon-zarva-lesznek-a-rendelok-es-a-patikak.htmlZárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők július 1-jén, hétfőn az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon. Dr. Life--Rosszabbodott Pécsi Ildikó férjének, Szűcs Lajosnak az állapotahttp://www.life.hu/drlife/20190627-rosszabbodott-pecsi-ildiko-ferjenek-szucs-lajosnak-az-allapota.htmlAz olimpiai bajnok labdarúgó, Szűcs Lajos a Nemzeti Sportnak adott interjújában mondta el, hogy vastagbélrákot állapítottak meg nála és megműtötték. Az egykori sportoló az operációt követően gyorsan gyógyult, ám most felesége, Pécsi Ildikó arról számolt be, nagy a baj. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.