Heti két óra a természetben a jó egészség elengedhetetlen feltétele

Fotó: Polyák Attila - Origo -
természet egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget, a jólétet, még úgy is, ha csak egyszerűen üldögél az ember, és élvezi a nyugalmat – vélik brit kutatók. A szabadidő parkokban, erdőkben vagy strandokon való eltöltésének fizikai és mentális hatásai jól ismertek, de ez az első olyan nagy kutatás, amely kiderítette, mennyi idő szükséges ezen hatások eléréséhez – olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Az Exeteri Egyetem orvostudományi karának kutatói húszezer embert kérdeztek ki Angliában előző heti tevékenységükről. Rossz egészségi állapotra panaszkodott azoknak az egynegyede, akik csekély vagy semennyi időt nem töltöttek el a természetben, és mintegy fele elégedetlen is volt az életével. Azoknak viszont, akik legalább két órát eltöltöttek a természetben, csupán egyhetedük panaszkodott rossz egészségi állapotra, és egyharmada volt elégedetlen az életével.

"Igazán az lepett meg minket, hogy ez minden csoportra fennáll, fiatalra és idősre, gazdagra és szegényre, városi és vidéki emberre egyaránt" – mondta Mathew White, a Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány vezető szerzője. Azokra is fennáll, akik tartós betegségben szenvednek, vagy fogyatékosok. "Tehát a kiszabadulás a természetbe mindenkire jó hatással van. És nem kell, hogy testedzést végezzünk, a padon való üldögélés is elégséges" – tette hozzá.

Fotó: Polyák Attila - Origo


A kutatókat az is meglepte, hogy egyáltalán nem számít az, hogy ez a két óra egybefüggő volt, vagy több rövidebb időszakból áll, és az sem, hogy városi parkba, erdőbe, vagy strandra mentek az emberek. Nem mérték azt, hogy az emberek mennyi időt töltöttek el a saját kertjükben. White elmondta, hogy az emberek fele a kertjére inkább teherként, és nem élvezetként tekint.

Az adatok azt mutatták, hogy két óra volt az a küszöbérték, amelynek pozitív hatásai voltak: a természetben eltöltött jóval több időnek sem volt pluszhatása az egészségre. A tanulmánynak nem az volt a célja, hogy kiderítsék, a természetnek miért van áldásos hatása. White szerint a nyugalom lehet a kulcs. "Az emberek többsége rendszeresen többszörös nyomás alatt áll. Ha kimegy a természetbe, ott nyugalom honol, pihentető, és időt biztosít arra, hogy elkezdhessük feldolgozni a dolgokat" – magyarázta.
"Egyre inkább az találjuk, hogy fontos a biodiverzitás gazdagsága. Ugyanebben a felmérésben 4500 embert követtünk nyomon, és azt találtuk, hogy ha páratlan természeti szépséggel vagy különleges tudományos jelentőséggel bír az a hely, ahol a szabadidejüket eltöltötték, akkor stresszes állapotuk jobban oldódott" – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.