Ne várjuk meg, amíg megszomjazunk! Folyamatosan igyunk vizet!

Forrás: Shutterstock -
víz ivás szomjúság tea hőség kávé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem győzik hangsúlyozni a szakemberek, hogy létfontosságú a szervezetünk szempontjából sok folyadékot fogyasztani, főként a nyári hőségben. Sokan nem tudják, hogy milyen jelekre kell odafigyelnünk az ideális vízfogyasztásért, ráadásul az sem mindegy, hogy a folyadékpótlást pontosan hogyan oldjuk meg.

Beköszöntött a forróság, ezért az eddigieknél is lényegesebbé válik, hogy pótoljuk az izzadás általi vízveszteséget. Ezért akár napi 2-2,5 liter folyadékra is szükségünk lehet, egyenletesen elosztva. A szervezetben zajló életfolyamatok csakis akkor működnek kedvező módon, ha elegendő mennyiségű folyadékkal töltjük fel a testünket. Dr. Szegedi Adrián házi- és üzemorvos részletezte, miért olyan nélkülözhetetlen a vízfogyasztás.

Óránként egy pohár víz az ideális

„Sajnálatos módon sokan megvárják, amíg megszomjaznak, pedig az már nem jelent jót. Amikor már az agyunk ugyanis azt üzeni, hogy szomjasak vagyunk, akkorra a szervezetünknek rendkívül nagy szüksége van a folyadékra. Soha ne várjuk meg, amíg érezzük ezt az állapotot, és azonnal pótoljuk a folyadékveszteséget jó minőségű vizekkel! Szoktassuk rá magunkat a rendszerességre, például igyunk minden órában egy pohár vizet, legyen az asztalunkon, hogy lássuk, így nem feledkezünk meg róla" – kezdte az orvos, aki az olyan italokra is felhívta a figyelmet, amelyek vízhajtó hatásúak.

Ne felejtsünk el elég vizet fogyasztani a hőségben! Forrás: Shutterstock

A kávé és a tea nem a legjobb választás nyáron

„A kávé és tea hatására sokkal több vizet vesztünk, mint amennyit magunkhoz vettünk, ezért lényeges, hogy pótoljuk a veszteséget. A nyaralás során is figyeljünk, főként napozás közben, illetve a fürdőzés után is igyunk eleget – különös tekintettel a gyermekekre és az idősekre! Az étkezések között fogyasszunk vizet, az étkezések alatt ugyanis felhígítja az emésztőenzimeket, és lassítja a gyomor kiürülését" – tette hozzá dr. Szegedi Adrián.

A javaslatok szerint 2-2,5 liter napi vízbevitel az ideális, amelyet először kis mennyiségekben kell elkezdeni. A hozzászoktatás akár néhány hétig is eltart, de az eredmény megéri: sokkal energikusabbak leszünk, a stressz leküzdésében is segít, ráadásul a bőrünk és szervezetünk is meghálálja a törődést.

Az sem mindegy, hogy milyen vizet iszunk

Az emberi test 70 százaléka víz, úgynevezett biovíz. Ez a magas szintű energiával rendelkező víz adja a sejtek folyadékrészét, a szervek, testnedvek, az izmok, szövetek nedveit. A PI-víz pontosan megegyezik a szervezetben lévő biovízzel, tehát kémiailag tökéletesen tiszta, forrásvíz minőségű, frissítő hatású ivóvíz, kiváló oldószer, stabil, nem poshadó víz, aminek bársonyos ízét könnyen meg lehet különböztetni az ásványvizekétől vagy a csapvízétől.

Molnár Anikó Facebookon jelentkezett be mellműtétje után - Fotóhttp://www.life.hu/drlife/20190614-molnar-aniko-facebookon-jelentkezett-be-mellmutetje-utan.htmlMolnár Anikó mellműtéte után a Facebook-oldalán számolt be a beavatkozás sikeréről. Dr. Life--Nem tudsz aludni? Felkelsz éjszaka? Ez állhat a háttérbenhttp://www.life.hu/drlife/20190524-alvaszavar-es-atalvasi-zavar-tunetek-kezeles.htmlNincs is kimerítőbb, dühítőbb dolog annál, mint éjszaka álmatlanul vergődni az ágyban és gondolatban a bárányokat számolva arra várni, hátha egyszer végre álom jön a szemünkre. Dr. LifeOrigoHatalmas stresszt jelent a szervezetnek a kánikulahttp://www.life.hu/drlife/20190614-hatalmas-stresszt-jelent-a-szervezetnek-a-kanikula-forrosag.htmlA hőség stresszt jelent a szervezetnek – mondta Antal Emese dietetikus az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában. Dr. Life--Pokorny Lia lába egészségéről mesélt, bottal kellett színpadra állniahttp://www.life.hu/drlife/20190613-pokorny-lia-laba-egeszsegerol-meselt-bottal-kellett-szinpadra-allnia.htmlProblémák adódtak Pokorny Lia színésznő térdével. Félt, hogy műteni kell, ám szerencsére anélkül is garantált a gyógyulása. Egy héttel ezelőtt még bottal állt színpadra. Dr. Life--Molnár Anikó melleit megoperáljákhttp://www.life.hu/drlife/20190613-molnar-aniko-melleit-megoperaljak.htmlMolnár Anikónak ismét korrekciós műtétre van szüksége, így már negyedszer fekszik kés alá a mellei miatt. Dr. Life--Csonka András rejtélyes kórtól szenved: agydaganatra gyanakodotthttp://www.life.hu/drlife/20190613-csonka-andras-rejtelyes-kortol-szenved-agydaganatra-gyanakodott.htmlCsonka András rejtélyes problémával küzd, az orvosok sem tudják, mi baja lehet. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.