20 évesen hunyt el a ritka genetikai betegséggel küzdő lány, aki csak 9 hónaposnak tűnt

betegség halál X-szindróma öregedés fejlődés genetikai betegség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy héttel korábban segítették a világra Brooke Megan Greenberget, az X-szindrómával született lányt. Húszévesen hunyt el, de mindössze egy 9 hónapos gyermek fejlettségi szintjén állt.

Brooke Megan Greenberget négy héttel korábban segítették a világra, ugyanis a vizsgálatok során kiderült, nem úgy fejlődik, mint más magzatok. Az orvosok a rendkívül ritka X-szindrómával diagnosztizálták – írja a Nuus.

Az ebben szenvedő gyerekek nem öregszenek, de nem is fejlődnek. Fejlődési szintjük nagyjából 9 hónapos korban áll meg. Brooke 20 évesen halt meg, de mindössze 76 centi és 7,8 kiló volt. A betegsége miatt az agy különböző részei nem állnak összeköttetésben, ezért nem következik be a fejlődés.

A betegség mibenléte és gyógyítása máig rejtély az orvosok előtt.

Balesete után 9 napig erekciója volt egy brit férfinakhttp://www.life.hu/drlife/20190604-balesete-utan-9-napig-erekcioja-volt-egy-brit-ferfinak.htmlEgy mopedbaleset miatt kilenc napig erekciója volt egy brit férfinak. Dr. Life--Kórházba került Majka kisfia Törökországbanhttp://www.life.hu/drlife/20190604-korhazba-kerult-majka-kisfia-torokorszagban.htmlNem alakul túl jól Majka és családja törökországi nyaralása. Marián, a műsorvezető nagyobbik fia kórházba került. Dr. LifeNémeth Kristóf édesanyja stroke-ot kapott, újra kellett tanulnia beszélnihttp://www.life.hu/drlife/20190603-nemeth-kristof-edesanyja-strokeot-kapott-ujra-kellett-tanulnia-beszelni.htmlStroke-ot kapott 15 évvel ezelőtt Németh Kristóf édesanyja. Egy megérzésnek és egy telefonhívásnak volt köszönhető, hogy nem történt meg a legrosszabb. A színész édesanyja felépült, van, amikor észre sem lehet venni, hogy újra kellett tanulnia beszélni. Dr. Life--HIV-fertőzést kaptak ketten a vámpírkezeléstőlhttp://www.life.hu/drlife/20190603-hiv-fertozest-kaptak-ketten-a-vampir-kezelestol.htmlRövid időn belül ketten is HIV-fertőzést kaptak az úgynevezett vámpírkezelés után. Dr. LifeOrigoEz lehet az oka annak, ha nem nő a szakálladhttp://www.life.hu/drlife/20190529-ez-lehet-az-oka-annak-ha-nem-no-a-szakallad.htmlNem mindenkinek nő dús szakálla, és ennek bizony többnyire hormonális okai vannak. Dr. LifeOrigoKautzky Armand allergiás sokkot kapott: fentről látta önmagát, amíg küzdöttek az életéérthttp://www.life.hu/drlife/20190530-kautzky-armand-allergias-sokkot-kapott-fentrol-latta-onmagat-mig-kuzdottek-eleteert.htmlKautzky Armand elárulta, fentről látta önmagát azokban a percekben, amikor az életéért küzdöttek. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.