A PMS néha rosszabb, mint maga a menzesz? Ezt teheted ellene!

Forrás: Shutterstock -
PMS premens2019 egészség menzesz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A PMS, azaz a premenstruációs szindróma a legtöbb nő életét megkeseríti. Eláruljuk, pontosan mit jelent, és megtudhatod azt is, hogy mit tehetsz ellene.

A PMS-ről korábban már írtunk – így nevezzük azt a tünetegyüttest, amely a menzesz előtt 7-10 nappal jelentkezik. Ha ebben az időszakban fáj a fejed, falási rohamaid vannak, alhasi fájdalmakkal küzdesz, vizesedsz, ingerlékenyebb vagy, netán különböző bőrproblémákkal küzdesz, nagy valószínűséggel neked is premenstruációs szindrómád van. Ez a sokak (általában férfiak) által csak női hisztinek nevezett jelenség valójában orvosi probléma, és a húszas éveiben járó nőket éppen ugyanúgy veszélyezteti, mint az érettebb hölgyeket.

A premenstruációs szindróma a menzesz előtt 7-10 nappal jelentkezik Forrás: Shutterstock

Biztos, hogy a PMS a ludas?

Mindenki más-más tünetekkel és azok különböző kombinációival küzd hónapról hónapra, így a probléma viszonylag nehezen csíphető fülön. Érdemes éppen ezért naplót vezetni, és részletesen lejegyzetelni, hogy mikor milyen tünetek jelentkeztek a fent említett időszakban. Ha a leírtak visszaigazolják, hogy a tünetek időről időre mindig ugyanakkor jelentkeztek, bátran mondhatjuk, hogy a PMS-sel van dolgunk.

Ezért alakul ki

A PMS kialakulásáért a női ciklust szabályozó hormonok egyensúlyának felborulása a felelős.

Szüntesd meg a kellemetlen tüneteket!

Ha úgy érzed, hogy téged sem kímél a premenstruációs szindróma, az egyes tünetek enyhítésére vény nélkül is beszerezhető gyógyszerkészítmények sora áll rendelkezésedre: az alhasi fájdalmakra görcsoldó, míg a fejfájásra fájdalomcsökkentő tabletták szedése a „rutin" segítség. Ha inkább a természetesebb módszerek híve vagy, a problémák enyhítésére a barátcserje kínálkozik lehetőségként. Ennek a gyógynövénynek a hatóanyagai ugyanis jótékonyan befolyásolják a női hormonális rendszer működését, így bevethető a PMS okozta különböző panaszok csillapítására.

Az egyes tünetek enyhítésére vény nélkül is beszerezhető gyógyszerkészítmények sora áll rendelkezésedre Forrás: Shutterstock

Hogyan előzhetjük meg a bajt?

Fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel – ezt nem győzzük elégszer hangsúlyozni! Érdemes odafigyelni arra is, hogy a táplálkozásunkban csökkentsük a sóbevitelt, így a szervezet kevésbé fogja visszatartani a szövetek között felgyülemlett folyadékot. Vannak bizonyos ételek, amelyeket érdemes elhagynunk, mert ezek felerősíthetik a tüneteket. Ilyen például a vörösbor, a koffein, a sajtok, a csokoládé, amelyek a fejfájásért tehetők felelőssé, míg a magas sótartalmú ételek, például a fűszeres chipsek a vízvisszatartást segítik elő. Az, aki alapvetően hajlamos a puffadásra, igyekezzen kerülni azokat az ételeket, amelyek többnyire kiválthatják ezeket a tüneteket. Ilyenek lehetnek bizonyos zöldségek, köztük a hagyma, az articsóka, a spárga, a kelbimbó, a brokkoli, valamint a káposztafélék, de egyes gyümölcsöket is érdemes ilyenkor kerülni, például a szilvát, a barackot, az almát és a körtét.
Tegyük a rendszeres testmozgást a napirendünk részévé, ezzel ugyanis mérsékelhetők a PMS tünetei.

Segítség, felfáztam! Így szüntesd meg a bajt mielőbbhttp://www.life.hu/drlife/20190510-felfazas-tunetek-kezeles.htmlA felfázás nem kellemes, sajnos azonban bárkivel előfordulhat. A felfázást ugyan könnyebb elkerülni, mint kezelni, de szerencsére az utóbbi sem túl nagy kihívás. Ha néhány dologra odafigyelsz, egy-két nap alatt túleshetsz ezen a problémán. Dr. LifeOrigoFáj a fejed, feszül a hasad, rossz a közérzeted? A PMS állhat a háttérben!http://www.life.hu/drlife/20190502-faj-a-fejed-feszul-a-hasad-rossz-a-kozerzeted-a-pms-allhat-a-hatterben.htmlFáj a fejed, görcsöl a hasad, rossz a közérzeted, és mindemellett a melled is feszül? Ha mindezt 7–10 nappal a menstruációd előtt érzed, szinte biztos, hogy téged is a PMS gyötör. De mi is ez pontosan, és hogyan lehet véget vetni a szenvedésednek? Dr. LifeOrigoVigyázat! A szexi fehérnemű veszélyes lehethttp://www.life.hu/drlife/20190404-a-szexi-fehernemu-veszelyes.htmlA hódítás elengedhetetlen kelléke a szexi fehérnemű. Nem mindegy azonban, hogy milyet viselünk, hiszen egy rosszul megválasztott darab komoly bajok forrása is lehet. Dr. LifeOrigoSzex és felfázás: van kapcsolat a kettő között?http://www.life.hu/drlife/20190412-a-szex-intim-egyuttlet-es-a-felfazas-kapcsolata.htmlA felfázásként emlegetett húgyúti fertőzés tünetei – az égő érzés, a folytonos vizelési inger, az olykor véres vizeletürítés vagy az alhasi fájdalom – sokszor az intim együttlétek után jelentkeznek. Ez nem véletlen, ugyanis van összefüggés a szex és a húgyúti fertőzés között. Hogyan lehetséges ez, hogyan kaphatjuk el, hogyan előzhetjük meg és mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Dr. LifeOrigoVasban az erő! A vas nélkülözhetetlen a szervezet megfelelő működéséhezhttp://www.life.hu/drlife/20190321-a-vas-nelkulozhetetlen-a-szervezet-megfelelo-mukodesehez.htmlSokszor halljuk, hogy a különböző vitaminok és ásványi anyagok mennyire fontosak a szervezet működésének szempontjából, ám arról már kevesebb szó esik, hogy a megfelelő mennyiségű vasbevitel is legalább ennyire nélkülözhetetlen. Miért van szüksége a szervezetnek vasra, miért is felel ez a mikroelem, hogyan juttathatjuk be a szervezetünkbe, és mi történik akkor, ha hiányunk van belőle? Lássuk szépen sorban! Dr. LifeOrigoA szaglás szerepe az életmentésbenhttp://www.life.hu/drlife/20190220-az-orr-es-szaglas-szerepe-az-eletmentesben.htmlAz öt érzékszervünk közül nem a szaglást gondolnánk a legfontosabbnak, hiszen a legtöbb ember sokkal inkább hagyatkozik a hallására és a látására. Pedig az orrunknak nagyon is fontos szerepe van! Az érzelmek, a szexualitás és a kommunikáció terén betöltött funkcióján túl akár még életet is menthet: segíthet a lakástűz, a gázszivárgás vagy a romlott étel felismerésében. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.