Új tanulmány: mégsem egészséges a tojás

Forrás: Shutterstock -
koleszterin tojás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tojás nem annyira jó az egészségünk számára, mert a fogyasztása növeli a koleszterinszintet, ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát – mutatta ki egy pénteken közzétett átfogó tanulmány. Hogy mennyire lehet ennek hinni, nem tudni, ugyanis ez az élelmiszer már többször került célkeresztbe, mondván: egészségtelen, később aztán ezt mindig megcáfolták. 

A Northwestern University Feinberg School of Medicine kutatói kimutatták: a heti 3-4 tojás fogyasztása 6%-kal emeli a kardiovaszkuláris betegségek kockázatát és 8%-kal növeli a halálozás esélyét. A koleszterinbevitellel függhet össze a kockázatok emelkedése. Egy tojás sárgája 186 milligrammnyi koleszterint tartalmaz. A napi 300 milligramm koleszterin bevitele 17%-kal növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását és 18%-kal magasabb halálozási kockázatot jelent – írja a wsj.com nyomán a portfolio.hu.

Forrás: Shutterstock

Thaiföldi nyaralásán lett rosszul Sas Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20190307-thaifoldi-nyaralasan-lett-rosszul-sas-jozsef-kint-kezelik.htmlThaiföldön pihent Sas József, amikor is rosszul lett, és kórházba vitték. A visszautat el kellett halasztania és úgy tudni, a biztonság kedvéért egy orvos is vele tart majd, ha arra kerül a sor. Dr. Life--Évekig járt pszichológushoz Tóth Andihttp://www.life.hu/drlife/20190223-evekig-jart-pszichologushoz-toth-andi-enekesno.htmlKamaszlányként nyerte meg az X-Faktort Tóth Andi. Az énekesnő azóta főszerepeket játszik a Madách Színházban, láthattuk sikersorozatban és televíziós műsorban is, egy ideje pedig boldog kapcsolatban él Szabó Ádámmal. Arról azonban eddig nem beszélt, hogy súlyos árat fizetett a hirtelen jött sikerért, amely komoly pszichés betegséget okozott nála. Dr. LifeOrigoStory Gála 2019: Peller Anna lebetegedett, az utolsó pillanatban úgy döntött, otthon maradhttp://www.life.hu/drlife/20190209-story-gala-2019-peller-anna-lebetegedett-az-utolso-pillanatban-ugy-dontott-otthon-marad.htmlOrigoTeljes kivizsgálásra ment Sváby András: kórházból posztolthttp://www.life.hu/drlife/20190126-teljes-kivizsgalasra-ment-svaby-andras-korhazbol-posztolt.htmlKórházi kivizsgálásra ment Sváby András. A műsorvezető időről időre megnézeti, nincs-e gond az egészségével. Dr. Life--Egy autó belterében hatszor annyi baktérium található, mint a nyilvános vécék ülőkéjénhttp://www.life.hu/drlife/20190202-egy-atlagos-auto-beltereben-hatszor-annyi-bakterium-talalhato-mint-a-nyilvanos-vecek-ulokejen.htmlSzékleteredetű bőr- és legionellabaktériumok tenyészhetnek a kocsiban, ha nem takarítják rendszeresen. A legtöbb kórokozó a kormánykeréken fordul elő, de a klímaberendezésben is lehetnek veszélyes, tüdőgyulladást vagy gombás fertőzést okozó bacilusok. Dr. LifeOrigoVérfarkasszindrómával született Lalit Patidar, egy 13 éves indiai kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20190209-verfarkas-szindromaval-szuletett-lalit-patidar-a-13-eves-indiai-kisfiu.htmlLalit Patidar, a 13 éves indiai kisfiú egy ún. vérfarkasszindrómával született: az egész arcát szőr borítja. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.