Görög Zita sárga arccal rótta az utcákat egy kezelés után

Görög Zita bőr hámlasztás Sárga arc kezelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár már Görög Zita visszavonult a modellkedéstől, még mindig figyel arra, hogy ápolja a szépségét. A háromgyermekes édesanya most egy hámlasztásos kezelésen vett részt. Ennek következtében sárga arccal kellett autóba ülnie. 

„A sárga fejjel való rohangalás kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy az ember már nem 20 éves és pont nem érdekli, mit gondolnak róla mások” – írta közösségi oldalára feltöltött fotójához Görög Zita.

A háromgyermekes édesanya egy hámlasztásos kezelésen vett részt bőre egészsége és szépsége érdekében. Mint írta: ezt 12 hétig tartó otthoni kezelés előzte meg. Bár Görög Zita már visszavonult a modellkedéstől, külseje még mindig kifogástalan.

Tóth Róbert kajakos megkapta az első kezelését Houstonbanhttp://www.life.hu/drlife/20190312-toth-robert-kajakos-megkapta-az-elso-kezeleset-houstonban.htmlAz Amerikai Egyesült Államokban, Houstonban kapott esélyt a gyógyulásra Tóth Róbert kajakos. Kiutazásukkor kiderült: a gyógyszert valóban ingyen kapják, de a kórházi ellátásra nem elég a pénzük. Gyűjtés indult, most megkaphatta az első kezelést. Dr. Life--Halász Judit megküzdött a mellrákkal, melyet egy májbetegség követetthttp://www.life.hu/drlife/20190312-halasz-judit-megkuzdott-a-mellrakkal-melyet-egy-majbetegseg-kovetett.htmlSokáig nem beszélt róla, de ma már a kamerák előtt is elmondja Halázs Judit: megküzdött a mellrákkal. Ezt egy májbetegség követte, melyet szintén sikerült átvészelnie. Most gyógyulásáról mesélt. Dr. Life--Mennyit isznak a magyarok? Felmérés készült a folyadékbevitelünkrőlhttp://www.life.hu/drlife/20190312-mennyit-isznak-a-magyarok-felmeres-keszult-a-folyadekbevitelunkrol.htmlOrszágos kutatásban vizsgálták a hazai fogyasztók folyadékbevitellel kapcsolatos szokásait és ismereteit: a többségük a szükségesnél kevesebbet iszik, habár tudja, hogy mennyit kellene. Dr. LifeOrigoSzuperhősként ábrázolja könyveiben halálos beteg kisfiát az édesapahttp://www.life.hu/drlife/20190311-szuperhoskent-abrazolja-konyveiben-halalos-beteg-kisfiat-az-edesapa.htmlEgy édesapa szuperhősként ábrázolja halálos beteg kisfiát a könyveiben. Dr. LifeOrigoSas József felesége elmondta, hogy van most a férjehttp://www.life.hu/drlife/20190311-sas-jozsef-felesege-elmondta-hogy-van-most-ferje.htmlThaiföldi nyaralásán lett rosszul Sas József humorista. A művész felesége most férje állapotáról nyilatkozott. Dr. Life--Elefántlábúnak csúfolják, mégis szépségversenyt nyert a lányhttp://www.life.hu/drlife/20190311-elefantlabunak-csufoljak-megis-szepsegversenyt-nyert-a-lany.htmlNyiroködémája miatt hatalmasra duzzadt az egyik lába Amynek, ő azonban nem adta fel, így is megvalósította régi vágyát: szépségkirálynő lett és rendszeresen eljár sportolni. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.