Zacher Gábor elmondta véleményét Curtisről

rehab elvonókúra Zacher Gábor Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zacher Gábor is kifejtette véleményét Curtis elvonókúrájával kapcsolatban.

Curtis nemrég azt nyilatkozta, hogy testmozgással és szaunázással próbálták őt kigyógyítani a hathetes rehabon. Mindez azért is furcsa, mert a szakemberek szerint ilyenkor nem ajánlott az intenzív sportolás, és többnyire nem ilyen módszerekkel szokták leszoktatni a pácienseket.

Megszólalt az ügyben Zacher Gábor toxikológus is, aki az ATV műsorában kifejtette, Curtist nagyon tiszteli azért, mert fel merte vállalni a nyilvánosság előtt, hogy kezelteti magát. Ugyanakkor azt mondja, a rendes elvonókúrák nem 6 hétig, hanem legalább másfél évig tartanak.

Nem azt mondom, hogy kamuterápia, mert valami kis pluszt tud adni a történethez. Amit ebben a dologban én borzasztó fontosnak tartok, hogy felvállalta. A másik szembesítette vele, és ki mert állni a nyilvánosság elé, és példát tud mutatni esetleg másoknak. Egy olyan fickóról van szó, akinek majd 200 ezres követőtábora van. (...) De az, hogy 6 hét, bent vagyok, kiszedik belőlem a kábítószert és megváltozik az életem... Ez azért nem ilyen egyszerű. Mert alapvetően egy klasszikus rehab legalább másfél év."

Plüssmacit műtött Dr. Kőnig Róbert a beteg gyermekek kérésérehttp://www.life.hu/drlife/20190222-plussmacit-mutott-dr-konig-robert-a-beteg-gyermekek-keresere.htmlA felnőttek is félnek, amikor arra kerül a sor, hogy a műtőbe tolják őket, ám a gyerekek még inkább rettegnek attól, mi történik a szüleiktől távol, a zárt ajtók mögött. Éppen ezért Dr. Kőnig Róbert plüssmacit műtött meg, hogy bemutassa kis pácienseinek, mi történik egy operáció alatt. Dr. Life--Hatéves lett az agy nélkül született kisfiúhttp://www.life.hu/drlife/20190222-hateves-lett-az-agy-nelkul-szuletett-kisfiu.htmlIgazi orvosi szenzáció az agy nélkül született Noah, akinek a szervezete idővel elkezdte visszanöveszteni az agyát. Dr. LifeOrigoMichael Jackson orvosa azt állítja, hogy Jacko inkontinenciával küzdötthttp://www.life.hu/drlife/20190222-michael-jackson-orvosa-azt-allitja-hogy-jacko-inkontinenciaval-kuzdott.htmlZavarba ejtő részleteket árult el Michael Jackson egészségi állapotáról a megölésével vádolt orvos, Conrad Murray. Természetesen arra nincs bizonyíték, hogy minden valóban úgy történt-e, ahogyan elmondta, mindenesetre azt állítja, hogy ő maga húzott óvszert a pop királyának péniszére annak inkontinenciaproblémái miatt. Dr. Life--Éjszakánként mindössze két órát alszik Orosz Barbihttp://www.life.hu/drlife/20190222-ejszakankent-mindossze-ket-orat-alszik-orosz-barbi.htmlOrosz Bari elárulta, jó ideje alvásproblémákkal küzd. Dr. LifeOrigoTatár Csilla állandó fájdalmakkal élhttp://www.life.hu/drlife/20190222-tatar-csilla-allando-fajdalmakkal-el.htmlTatár Csilla állandó fájdalommal küzd, nagy valószínűséggel műteni is kell. Dr. LifeOrigoA bőrgyógyász elárulta, van-e különbség a férfi és a női kozmetikumok közötthttp://www.life.hu/drlife/20190219-a-borgyogyasz-elarulta-van-e-kulonbseg-a-ferfi-es-a-noi-kozmetikumok-kozott.htmlA drogériák polcain külön sorakoznak a férfiaknak és külön a nőknek szánt arcápoló termékek, kozmetikumok. De tényleg van különbség a bőrünk között? Használhatnak a férfiak nőknek szánt arckrémet, és bátran nyúlhatunk a férfi tusfürdő után, ha kifogyott a sajátunk? – ezekre a kérdésekre dr. Képíró László bőrgyógyász szakorvos segítségével keressük a válaszokat. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.