A szívet védő jó éjszakai alvás egyik rejtélyét fedték fel amerikai kutatók

Forrás: Shutterstock -
pihenés szívbetegség egészség alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amerikai kutatók közelebb kerültek annak a rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miként védi a szívet egy jó éjszakai alvás.

Egérkísérletekben felfedeztek egy eddig ismeretlen mechanizmust az agy, a csontvelő és az erek között, amely véd az érelmeszesedés, az artériák megkeményedésének kialakulásától, de csak akkor, ha az alvás teljes és mély.

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók kiemelték, hogy ennek az útnak a felfedezése rávilágít az elégséges mennyiségű, minőségi alvás fontosságára az szív- és érrendszer egészségének fenntartása érdekében, valamint új célokat jelölhet ki a szívbetegségek elleni harcban. A szív- és érrendszeri betegségek vezető halálozási ok a nők és a férfiak körében az Egyesült Államokban.
„Azonosítottunk egy mechanizmust, amelyben egy agyi hormon kontrollálja a gyulladásra hajlamos sejtek termelődését a csontvelőben oly módon, hogy segít megvédeni az ereket a károsodástól” – magyarázta Filip Swirski, a tanulmány vezető szerzője, a Harvard Egyetem orvostudományi karának adjunktusa. „Ezt a gyulladás elleni mechanizmust az alvás szabályozza, és ha rendszeresen széttöredezett az alvás, vagy rossz a minősége, ez a mechanizmus megszakad. Ez egy nagyobb kirakójáték egy apró darabja” – tette hozzá a kutató.

Közelmúltbeli kutatások összefüggést találtak az alváshiány és bizonyos alvászavarok, mint az alvási apnoe, valamint az elhízás, a diabétesz, a rák és a szívbetegségek megnövekedett kockázata között. De a kutatók még keveset tudnak arról a sejt- és molekuláris mechanizmusról, amely magyarázattal szolgálhat az alvás és a szív- és érrendszeri egészség közötti kapcsolatra.

A rossz és kevés alvás jelentős közegészségügyi probléma, amely több millió embert érint minden korosztályban. Tanulmányok mutatták ki, hogy a minőségi alvás megfelelő időben létfontosságú az egészség szempontjából, de az Egyesült Államokban például a felnőttek kevesebb mint fele alszik 7–8 órát naponta.

Széklettel szennyeződhet a fogkefe, ha a vécé a fürdőszobában vanhttp://www.life.hu/drlife/20190216-szeklettel-szennyezodhet-a-fogkefe-ha-a-vece-a-furdoszobaban-van.htmlAhol a vécé a fürdőszobában van, ott bizony a baktériumok is elszaporodnak és szétterjednek olyan tárgyakon, amelyeken nem akarnánk mondjuk székletet találni. Dr. LifeThinkstockIzomszakadást szenvedett az Exatlon Hungary versenyzője, Kása Andráshttp://www.life.hu/drlife/20190215-izomszakadast-szenvedett-az-exatlon-hungary-versenyzoje-kasa-andras.htmlIzomszakadás miatt fel kellett adnia az Exatlon Hungaryt Kása Andrásnak. Dr. LifeHírt adott magáról az anorexiás blogger: orvosi kezelést kaphttp://www.life.hu/drlife/20190214-hirt-adott-magarol-az-anorexias-blogger-orvosi-kezelest-kap.htmlVisszatért a közösségi oldalra Eugenia Cooney blogger, aki anorexiával küzd. Korábban a rajongói nagyon aggódtak érte, sokan már a halálhírét keltették. Dr. LifeOrigoKarok és lábak nélkül született a kisfiú, nem sok esélyt adnak neki, de életben maradthttp://www.life.hu/drlife/20190214-karok-es-labak-nelkul-szuletett-a-kisfiu-nem-sok-eselyt-adnak-neki-de-eletben-maradt.htmlNincsenek karjai, lába, de a szívében, az idegrendszerében és a genitáliáknál is súlyos hiányosságokkal küzd a tavaly szeptemberben született RJ Wilson. Tetra-amelia-szindrómában szenved, az orvosok nem sok esélyt adnak neki, mégis életben maradt. Dr. LifeKiengedték az intenzívről Ozzy Osbourne-thttp://www.life.hu/drlife/20190214-kiengedtek-az-intenzivrol-ozzy-osbournet.htmlOzzy Osbourne jobban van: a felesége, Sharon közölte, hogy már nincs az intenzív osztályon. Dr. Life--Nem fognak eltűnni a vörös hajú emberekhttp://www.life.hu/drlife/20190214-nem-fognak-eltunni-a-voros-haju-emberek.htmlRégóta fennáll az a tévhit, hogy a vörös hajért felelős gén el fog tűnni, ám ez nem igaz. Erre nincs tudományos magyarázat. Dr. Life





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.