Boros Lajos szívműtétje után újabb beavatkozásra készül: a prosztatájával van baj

Forrás: Facebook - Boros Lajos -
szívműtét prosztata kóma élet-halál Boros Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Boros Lajos komoly szívműtéten esett át, ami után öt hétig kómában volt, de nemsokára újabb beavatkozást kell elvégezni rajta, ezúttal azonban a prosztatáját kell operálni. 

Boros Lajos szívműtéte a szervezetének és a családjának is komoly megpróbáltatást okozott. A rádiós öt hétig kómában volt a beavatkozás után, és hamarosan egy újabb műtétet kell végrehajtani rajta, de még az előzőből sem épült fel teljesen. Rengeteget fogyott, és az izmai is leépültek, ezért edzeni kezdett, valamint az étrendjén is változtatott, hogy megerősödjön. Amíg azonban Boros Lajos aludt, a családja nagyon nehéz helyzetben volt.

Boros Lajos újabb műtétre készül Forrás: Facebook - Boros Lajos

"

egy darabig semmi sem volt biztos"

Blikknek
Napi 16 perc futópad, persze, sétálva, ezt egy percekkel növelhetem, mellé egy kicsi kerékpározás, utána az edzővel csocsózok egy kicsit, de járok gyógytornára is!

Eltörte a bokáját az Irigy Hónaljmirigy zenésze, Uszkó Lászlóhttp://www.life.hu/drlife/20181108-eltorte-a-bokajat-az-irigy-honaljmirigy-zenesze-uszko-laszlo.htmlEgy szerencsétlen otthoni baleset következtében mozogni se nagyon tud egyedül az Irigy Hónaljmirigy tagja. Dr. LifeOrigoSúlyos betegségéről vallott Barta Sylviahttp://www.life.hu/drlife/20181107-sulyos-betegsegerol-vallott-barta-sylvia.htmlBarta Sylvia Joshi Bharatnak vallott élete nehéz időszakáról, amikor az orvosok súlyos, mozgásszervi betegséget diagnosztizáltak nála. Dr. LifeOrigoCukorbetegsége miatt fogyott 18 kilót Varga Ferihttp://www.life.hu/drlife/20181106-cukorbetegsege-miatt-fogyott-18-kilot-varga-feri.htmlVarga Ferinek három hónap alatt sikerült 18 kilót fogynia. Remekül néz ki, a nők is odáig vannak érte. Dr. LifeOrigoMínusz 20 fok kellene ahhoz, hogy elpusztuljanak a veszélyes szúnyogok http://www.life.hu/drlife/20181106-minusz-20-fok-kellene-ahhoz-hogy-elpusztuljanak-a-veszelyes-szunyogok.htmlMég ősszel is találhatunk szúnyogot a lakásban, amelyek nagyobb kellemetlenséget is okozhatnak egy kis bőrpírnél. Az utóbbi években három új szúnyogfaj vert gyökeret hazánkban. Dr. Life--Futás közben lett rosszul lett Rákóczi Feri: a szívével lehet a bajhttp://www.life.hu/drlife/20181106-futas-kozben-lett-rosszul-lett-rakoczi-feri-a-szivevel-lehet-a-baj.htmlRákóczi Feri Olaszországban készült lefutni a maratont, már másodszor életében, ám csak gyalog tudta befejezni a 42,2 km-es távot - tudta meg a Blikk. Dr. Life--Eltűntek Meghan Markle bütykei: műtéten eshetett át a hercegnéhttp://www.life.hu/drlife/20181105-eltuntek-meghan-markle-butykei-muteten-eshetett-at-a-hercegne.htmlMeghan Markle a közelmúltban leműttethette a bütykeit. A rajongók ugyanis műtéti heget fedeztek fel a lábfején. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.