Komoly betegséggel küzd az elhunyt Orbán Józsi volt szerelme

Forrás: Mokka -
betegség temetés Orbán József zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy írtunk róla, Andrea tizenöt év után elhagyta a beteg zenészt, de később mégis megcáfolták ezt a híresztelést, vagy legalábbis arról szóltak a hírek, hogy a nő visszament Orbán Józsefhez. Most kiderült, Andrea is komoly egészségi gondokkal küzd, ezért nem tudott megfelelően párja mellett állni. 

"Nagyon egyedül érzem magam. Józsi barátai haragszanak rám, nem vesznek rólam tudomást" - mondta el a Ripostnak Andrea, aki a templomi szertartás után félve ült be a zenész temetésére tartó kisbuszba.

"Erősnek kell lennem, mert senki nem foglalkozik velem. Igaz, hogy az utolsó időszakban nem látogattam túl gyakran Józsit, de csak azért nem, mert én is beteg vagyok.Képtelen voltam feldolgozni, ami vele történik, közben igyekeztem magamon is segíteni. Több mint tizenöt éve ismerjük egymást a fiúkkal, de most mindennek vége, elfordultak tőlem, bevallom, rettegtem beülni a buszba. Úgy érzem, hogy engem senki nem akar megérteni, pedig csak mert nem vagyok rákos, még komoly betegséggel küzdök, amiből egyre inkább úgy érzem, hogy nincs kiút, és gyógyszer sincs rá" - tette hozzá az elhunyt zenész kedvese.

Forrás: Mokka

Fekélyes lett a férfi pénisze, majd leesett: kiderült, rákos volt, majd meghalt (18+)http://www.life.hu/drlife/20180811-fekelyes-lett-a-ferfi-penisze-majd-leesett-kiderult-rakos-volt-majd-meghalt.htmlRitka betegségben szenvedett a férfi: antibiotikumot kapott fekélyes péniszére, ám a nemi szerve leesett. Később kiderült, rákos, nem is tudták megmenteni az életét. Dr. LifeThinkstockNincs jól a nagybeteg Székhelyi Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20180811-nincs-jol-a-nagybeteg-szekhelyi-jozsef-szinesz.htmlA Jászai Mari-díjas színész, Székhelyi József minden erejével azon dolgozik, hogy legyőzze a gyilkos kórt, mégis sokszor azt érzi, szervezete feladja a harcot. A közismert művész nincs jól, de bízik a gyógyulásában. Dr. LifeOrigoVálságos állapotban van a gyenesdiási villámcsapás negyedik sérültjehttp://www.life.hu/drlife/20180804-valsagos-allapotban-van-a-gyenesdiasi-villamcsapas-negyedik-serultj.htmlVálságos állapotban van a pénteki, gyenesdiási villámcsapás negyedik sérültje - közölte a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház az MTI megkeresésére szombaton.Dr. LifeOrigoEzért merev a pénisz reggelente (18+)http://www.life.hu/drlife/20180721-ezert-merev-a-penisz-reggelente.htmlRengeteg tévhit él a reggeli merevedéssel kapcsolatban. Tény, sokszor nem kellemes, sőt kínos is, viszont ha elmarad, az komoly egészségügyi problémákra is utalhat. Ha egy férfinak problémái vannak a keménységgel, az orvos tutira megkérdezi, van-e reggeli erekciója. Dr. Life--Jótékony hatású lehet napi egy sörhttp://www.life.hu/drlife/20180722-jotekony-hatasu-lehet-napi-egy-sor-fontos-a-mertek.htmlAzt, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás káros, mindenki tudja. Azt azonban, hogy a teljes absztinencia vagy a mértékletes "ivás" az egészségesebb-e folyton kutatják. Most éppen arról lehet olvasni, hogy napi egy sör kifejezetten egészséges. Dr. LifeOrigoTartós agykárosodást is okozhat a hőgutahttp://www.life.hu/drlife/20180721-tartos-agykarosodast-is-okozhat-a-hoguta-ezt-kell-tenni-napszuras-eseten.htmlAzzal már a legtöbben tisztában vannak, hogy bőrünket, szemünket védeni kell a túlzott napozástól, és azt is sokan tudják, hogy miként kell használni a napvédő krémeket, illetve mikor nem javasolt a napon tartózkodni. Talán a napszúrás veszélyeiről, kockázati tényezőiről kevesebbet hallani, pedig a hosszú órákon át nagy melegben, tűző napon végzett munka, sportolás, vagy csupán napozás bizony veszélyeket rejthet magában – hívja fel a figyelmet Dr. Pácz Alexandra belgyógyász, kardiológus.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.