Merev bőr szindrómában szenved a 12 éves fiú

betegség merev bőr szindróma gyűjtés kórház kezelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden pénzét fiuk kezelésére költi a Rogers család, mióta 2013-ban a kis Jaiden-nél merev bőr szindrómát diagnosztizáltak. Egyre nehezebben lélegzik, a kísérleti eljárások pedig igen drágák. 

Mindössze 12 éves a Coloradoban élő fiú, Jaiden Rogers, akit 2013-ban diagnosztizáltak merev bőr szindrómával. Édesapja talált egy nagyon kemény bőrfelületet fia combján, ezután fordultak orvoshoz - írja a Fox News.

2015 óta 42 ember diagnosztizáltak világszerte, ám kezelés egyelőre nincs. "Nem tudtuk elhinni, hogy nincs gyógymód, mert ez annyira ritka. Senkivel nem tudtunk beszélni, aki szintén beteg" - mondta Tim, az édesapa. Mára Jaiden combjáról a betegség átterjed a csípőjére, hasára, hátára és mellkasára. Óriási fájdalmai vannak. A családnál a People magazin is forgatott.

A betegség önmagában nem halálos, ám a kemény bőr miatt Jaiden már nagyon nehezen lélegzik. "A bőre már olyan, mint a kő" - mondta édesanyja, Natalie. Fiát jelenleg erős fájdalomcsillapítókkal és kemoterápiával kezelik.

A kísérleti kezelések és a kórházba való utazás nagyon drágák, így már 3 jelzálogot vettek fel a házukra, valamint a nyugdíjalaphoz is hozzányúltak. A fiúnak már gyűjtést is szerveztek.

Ez történik akkor, ha meghalunk: kémikusok elmagyaráztákhttp://www.life.hu/drlife/20180724-ez-tortenik-akkor-ha-meghalunk-kemikusok-elmagyaraztak.htmlA tudósok elmagyarázták, hogy milyen kémiai változások történnek az agyban, amikor megölnek valakit. Dr. LifeThinkstockSmaltig Dalma lábán áthajtott egy autóhttp://www.life.hu/drlife/20180723-smaltig-dalma-laban-athajtott-egy-auto.htmlA Feleségek luxuskivitelben szereplője, Smaltig Dalma kórházból tett közzé képet közösségi oldalán. Mint kiderült: áthajtott egy autó a lábán. Dr. LifeOrigoMegszólalt műtétje után Székhelyi Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20180723-megszolalt-mutetje-utan-szekhelyi-jozsef-rak.htmlA tüdőrákkal küzdő Székhelyi József elárulta, túlvan a műtéten: az operáció jól sikerült, minden remény megvan a felépülésre. Dr. Life--Hormonális betegségek állhatnak a fogyási képtelenség hátterébenhttp://www.life.hu/drlife/20180722-hormonalis-betegsegek-allhatnak-a-fogyas-keptelenseg-hattereben.htmlKevés dühítőbb dolog van annál, mint amikor életmódot váltottál, egészségesen táplálkozol, és nap mint nap ott vagy az edzőteremben is, mégsem mozdulnak a kilók. Egy darabig hitegetheted magadat azzal, hogy az izom nehezebb mint a zsír és azért stagnál a mérleg nyelve. Ez egy bizonyos fokig igaz is, de azt jó, ha tudod, egy-két kiló izom is komoly munkával alakul ki. Ráadásul, ha centiben sincs változás, a legjobb, ha utána jársz, mi a gond. A fogyási képtelenség vagy nehézség mögött komoly hormonális problémák állhatnak. Dr. LifeOrigoSzakértő figyelmeztet: hajtsd le a WC tetejét lehúzás előtthttp://www.life.hu/drlife/20180722-szakerto-figyelmeztet-hajtsd-le-a-wc-tetejet-lehuzas-elott.htmlSzakértő elárulta, nagy hibát követünk el akkor, ha azelőtt húzzuk le a WC-t, hogy a fedelét lehajtottuk volna. Dr. Life--Jótékony hatású lehet napi egy sörhttp://www.life.hu/drlife/20180722-jotekony-hatasu-lehet-napi-egy-sor-fontos-a-mertek.htmlAzt, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás káros, mindenki tudja. Azt azonban, hogy a teljes absztinencia vagy a mértékletes "ivás" az egészségesebb-e folyton kutatják. Most éppen arról lehet olvasni, hogy napi egy sör kifejezetten egészséges. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.