ételmaradék hűtés hűtő gyomorrontás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvége után maradt ételeket kár lenne kidobni, viszont mindent nem is tudunk megenni azonnal, sőt pár nap alatt sem. Fontos tudni, mi az, amit érdemes tárolni, és mi az, amit nagyon gyorsan fogyasszunk el vagy dobjunk ki, ugyanis Magyarországon évente több mint kétezer ember betegszik meg valamilyen romlott étel fogyasztása miatt. A tévhittel ellentétben azonban nem étteremben, hanem otthon, ételmaradéktól leszünk betegek. 

A hűtést és melegítést nem igénylő ételek - például a pogácsa vagy más száraz sütemény, hűvös helyen tárolva jó pár napig, akár egy hétig is nyugodtan fogyasztható, leginkább a hangyáktól kell védened őket.

Ahhoz, hogy az alapvetően romlandó ételt felmelegítés után nyugodtan megehesd, először is megfelelően le kell hűtened. Ez nem azt jelenti, hogy az egész nap elöl hagyott pörköltet elég lefekvés előtt betenni a hűtőbe, és két nap múlva nyugodtan el lehet fogyasztani. Sőt, az sem mindegy, milyen mértékben hűtöd le az ételeket. Ahhoz, hogy tényleg három nap múlva is megehess mindent, a húst és a tejet öt fok körül kell tárolnod, míg a zöldségeket és a gyümölcsöket 6-10 °C-on. A maradék gazdaságos felhasználását ezen kívül az is segíti, ha nem a hűtőbe, hanem a fagyasztóba teszed el -ilyenkor is fontos azonban, hogy kivétel után jó alaposan felforrósítsd az ételt, és többet már ne fagyaszd vissza.

Forrás: Shutterstock

A halas fogások kifejezetten romlandónak számító ételek, fogyasztásuk inkább csak frissen ajánlott. Ugyanez igaz a majonézes, nyers tojásos ételekre, salátákra, hidegtálakra is - hiába van benne sült hús vagy főtt tojás, ha a majonéz romlandósága miatt tönkremegy az egész tálnyi étel.

A főtt tojások már jóval tovább eltarthatók, azz otthon főzött kemény tojás, melyet hideg vízzel leöblítettél, az asztalon hagyva két napig, hűtőben tárolva két hétig is ehető. Ha elhagyod a hideg vizes öblítést főzés után, akkor ez az idő kitolható - még akár hűtő nélkül is - egy hónapra.

A nyers hús az egyik legromlandóbb áru, így 2-3 napnál tovább semmiképp se tárold feldolgozatlanul a hűtőben. A darált húst egy fél nap után már érdemes megfőzni, míg az egész csirke vagy pulyka két napot is kibír. A fel nem használandó húsokat tedd a fagyasztóba, de ott sem tárolhatod őket 9-12 hónapnál tovább. A megsütött vagy megfőzött hús is csak két napig tárolható biztonsággal, és fogyasztás előtt mindenképpen alaposan fel kell melegítened. A tejtermékek hasonlóan kényes dolgok, a tejföl és a túró akár 4 napig is bírja felbontás után a hűtést, de a friss tej már egy nap után megromolhat – persze nem a dobozos változatról beszélünk.

Súlyos fertőzéseket lehet kapni a textil bevásárlótáskátólhttp://www.life.hu/drlife/20180711-sulyos-fertozeseket-lehet-kapni-a-textil-bevasarlotaskato.htmlBár a környezetvédelem szempontjából előremutató a textiltáskák használata bevásárláskor, az személyes egészségünket komolyan veszélyeztetheti, ha ezeket használjuk. Pláne, ha nem mossuk őket gyakran. A szakemberek szerint ezek a szatyrok a melegágyai az E.coli baktériumnak, a penésznek és akár még a csótányoknak is. Dr. Life--Intravénásan táplálják Orbán Józsithttp://www.life.hu/drlife/20180621-intravenasan-taplaljak-orban-jozsit-a-korhazban.htmlAhogy már megírtuk, ismét kórházban van Orbán József, a 100 Folk Celsius zenekar zenésze. Bár testéből a daganatok eltűntek, depressziós lett, olyannyira, hogy enni sem eszik. Dr. LifeOrigoMegfejtették, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agyahttp://www.life.hu/drlife/20180527-megfejtettek-miert-nott-aranytalanul-nagyra-az-emberi-agy.htmlSzámítógépes modellel fejtették meg amerikai tudósok, miért nőtt aránytalanul nagyra az ember agya az evolúció során, eredményeik szerint a legfontosabb tényezők nem társadalmiak, hanem gazdaságiak voltak: az élelem megszerzése, tárolása, eszközök készítése. Dr. LifeOrigoEgy ideig még nem tér vissza a színpadra Cserhalmi Györgyhttp://www.life.hu/drlife/20180526-egy-ideig-meg-nem-ter-vissza-a-szinpadra-cserhalmi-gyorgy-gerincmutetje-utan.htmlGerincműtétjét követően még nem épült fel teljesen Cserhalmi György. Lapinformációk szerint a színész az idei évadban már biztosan nem lép fel, de remélhetőleg 2019/2020-ban ismét játszhat. Dr. LifeOrigoGyógyszeres kezelésre van szüksége Szabó Zsófinak inzulinrezisztenciája miatthttp://www.life.hu/drlife/20180526-gyogyszeres-kezelesre-van-szuksege-szabo-zsofinak-inzulinrezisztenciaja-miat.htmlSzabó Zsófi a terhessége alatt tünetmentes volt, most azonban ismét romlott az állapota, ezért gyógyszert kell szednie. Dr. LifeOrigo90 éves, és még mindig műt Alla Ilinichna Levushkina, orosz doktornőhttp://www.life.hu/drlife/20180520-90-eves-es-meg-mindig-mut-alla-ilinichna-levushkina-orosz-doktorno.htmlLassan már hetven éve, hogy sebésznek állt a 90 éves Alla Ilinichna Levushkina. Az orvos a mai napig műt. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.