Mindent az inkontinenciáról

Forrás: Shutterstock -
tünet vizelet vizelettartás inkontinencia egészség kezelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az inkontinencia vizelet-visszatartási problémát jelent. Bármely életkorban kialakulhat, a kor előrehaladtával pedig nő a gyakorisága. De ne aggódj! Egyrészt tudd, hogy nem vagy egyedül a problémáddal, másrészt ma már számos módszer létezik, aminek a segítségével befolyásolhatod, vagy akár meg is szüntetheted ezt a kellemetlen egészségügyi tünetet.

Habár ma Magyarországon közel egymillió embert érint az inkontinencia valamilyen formája, érdemes megjegyezni, hogy ez nem tekintendő sem a szülés, sem az öregedés természetes velejárójának; nem önálló betegség, hanem egy tünet, amelyet önmagában is kezelni kell, ám hátterében komolyabb megbetegedések is állhatnak, melyek feltárása és kezelése kiemelkedően fontos.

Az inkontinencia enyhébb formája, amikor köhögés, tüsszentés hatására egy-két csepp vizelet akaratlanul távozik, súlyosabb esetben azonban a vizelési inger hirtelen megjelenése után a legtöbben már nem jutnak el a mellékhelységig. Akkor forduljunk ezekkel vagy hasonló tünetekkel orvoshoz, ha úgy érezzük, hogy a vizelet visszatartásával meggyűlt problémáink az életminőségünket rontják.

Ma Magyarországon közel egymillió embert érint az inkontinencia valamilyen formája Forrás: Shutterstock

A jó hír az, hogy az inkontinencia többféleképpen kezelhető.

Sok esetben gyógyszerekkel, viselkedésterápiával, azaz életmódváltással, intimtornával, elektrostimulációval, toalett-tréninggel, de a gyógyászati segédeszközök segítségével is kordában tarthatók a tünetek. Súlyosabb esetekben műtéti beavatkozásra is szükség lehet: hólyagnyak felfüggesztésre vagy megerősítésre kollagén injekciókkal, szalagplasztikára vagy mesterséges hólyagzáró izom beépítésére.

Megkülönböztetünk átmenti és tartós inkontinenciát.

Átmeneti inkontinencia kialakulhat rossz étkezési szokásoktól, de bizonyos gyógyszerek is előidézhetik, illetve különböző vizelethajtó italok nagy mennyiségű fogyasztása is befolyásolhatja – például sör, bor, röviditalok, kávé, kóla. Természetesen a fokozott folyadékbevitel is megemeli a „balesetek" kockázatát. Egyéb betegségek, például egy húgyúti fertőzés vagy székrekedés is befolyásolhatja a vizeletürítést. Tartós inkontinenciát idézhet elő a terhesség, a kor előrehaladtával egyre ernyedő izmok, a krónikus hólyaggyulladás, a prosztata megnagyobbodása vagy gyulladása, a prosztatarák, a hólyagrák, a hólyagkő, a neurológiai betegségek, úgy, mint sclerosis multiplex, Parkinson-kór, stroke, agydaganat vagy a különböző gerincvelői rendellenességek, illetve a vizeletelvezető rendszer bármely szakaszán kialakuló szűkület.

Hogy hogyan tudod csökkenteni az inkontinencia tüneteit? Korábbi írásunkban megtalálod a választ, kattints IDE.

Nagy segítségedre lehet a gátizom erősítése is, ehhez néhány gyakorlatot pedig ITT találsz.

Ahol élmény a fogászati kezelés: mesebeli gyermekrendelők http://www.life.hu/drlife/20180419-gyermek-fogaszati-beavatkozasok-megoldasok-rendelok.htmlTegye fel a kezét, aki gyermekkorában nem rettegett a fogorvostól! Gyanús, hogy a kezek többsége ezúttal szorosan a testek mellett lapul. Nem is csoda: ki ne emlékezne az iskolai fogászatokat átjáró fertőtlenítő szagára, a folyton visító fúró borzalmas hangjára? Szerencsére a mi gyermekeink már jobb helyzetben vannak: manapság számos olyan jól felszerelt, barátságos fogászati rendelő van, ahol a megnyugtató hangú, mosolygós doktor néni olyan észrevétlenül és fájdalommentes eljárásokkal dolgozik, hogy a gyerekek örömmel térnek vissza hozzá minden egyes alkalommal. Dr. LifeOrigoÉlet a Sclerozis Multiplexszel - Igor gyönyörű világahttp://www.life.hu/drlife/20170906-elet-a-sclerozis-multiplex-szel-andrassew-david-igor-gyonyoru-vilaga.htmlSM. Sokféle rövidítést jelenthet e két betű. Andrassew Dávid Igornak például kettőt is, de erről majd kicsit később. A 36 éves dunakeszi fiatalember élő példája annak, hogy miként lehet egy súlyos betegséggel együtt élve is jókedélyűen élvezni a számára cseppet sem szürke hétköznapokat. Merthogy Igi - ahogy sokan becézik - igazán tudja, hogy a boldogság tényleg nem a külső körülményeken múlik. Vida Melinda interjúja. Dr. LifeOrigoSzemélyre szabott kezelésekkel a daganatok ellenhttp://www.life.hu/drlife/20170511-szemelyre-szabott-kezelesi-lehetosegek-a-daganatos-megbetegedeseket-illetoen.htmlA személyre szabott kezelési módszerek a leghatékonyabbak és a legnagyobb újdonságnak számítanak világszerte a rákkutatásban. De mit is jelent ez pontosan? Dr. Life--A parlagfű fogyasztása károshttp://www.life.hu/drlife/20170509-a-parlagfu-fogyasztasa-karos-sokan-megis-gyogynovenykent-kezelik.htmlGyomnövény, nem pedig „új gyógynövény” a parlagfű: elfogyasztása károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták. A Szegedi Tudományegyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit. Az eredményeiket bemutató cikk 2017 májusában jelent meg a PLoS One tudományos folyóiratban. Dr. LifeThinkstockTüdőtranszplantáltak indulnak a Kilimandzsáró csúcsárahttp://www.life.hu/drlife/20170512-tudotranszplantaltak-indulnak-a-kilimandzsarora.htmlSzervátültetett emberekkel indulnak orvosok egy különleges kutatómunkára: 5895 méter magasságban, a Kilimandzsárón vizsgálják majd az átültetett tüdők működését. Dr. LifeAFPA sport előtti szex nincs negatív hatással a teljesítményrehttp://www.life.hu/drlife/20161013-tevhitek-arrol-hogy-a-sport-elotti-szex-ront-a-teljesitmenyen.htmlAz olimpiai falu környékén a riói olimpia ideje alatt 450 ezer óvszert osztottak ki. Ez a többséget meglepte, tekintve, hogy az általános vélekedés szerint a szexuális aktivitás árt a teljesítménynek. A friss kutatások szerint ez azonban egy tévhit, amelyet ideje felszámolni. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.