A halhatatlanság létezik – Fordítsuk vissza az öregedést!

Forrás: Shutterstock , laughinggif.com -
tudomány halál sejt öregedés kutatás hosszú élet DNS halhatatlanság örökké
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A halhatatlanság vizsgálatához fontos tisztázni, hogy pontosan mit is értünk ez alatt: sebezhetetlenség, örök fiatalság, betegségekkel szembeni immunitás, a lélek autonomitása? A következőkben egyaránt szó lesz a sejt, a DNS felelősségéről és az emberi halhatatlanság véges mértékéről. Ráadásul pedig mutatunk még olyan „halhatatlan” állatokat, amelyek talán előbb pusztulnak el, mint hinnéd.

A halhatatlanság sok mondában, történetben megjelenik. Elég csak a vámpírokra, Dorian Gray-re, vagy az ókori istenekre gondolnunk. A halhatatlanság kérdése, ha nem is egyidős velünk – hiszen az ősemberek hiedelmeiről jóval kevesebbet tudunk, mint szeretnénk -, de már évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. A Bibliában is találkozunk halhatatlanokkal: elsőként Ádám, majd Éva, de ezt a „képességüket" az Édenkertből való kiűzetésükkel elveszítik. Ami ezekben az alakokban közös, az a gyakorlati halhatatlanság, tehát se kor, se betegség, se baleset, se gyilkosság révén nem tudtak meghalni.

A halhatatlanságnak van egy másik, igen népszerű formája, ez pedig a lélek, mely spirituális értelemben az ember eszenciája, és lényegében elpusztíthatatlan. Gyakorlatilag az összes vallásban megjelenik, hol újjászületés, hol halál utáni élet formájában – menny és pokol, szellem, őrangyal...

Mi azonban a biológiai halhatatlansággal fogunk behatóan foglalkozni. Tehát nem a sérthetetlenséggel és nem is a megfoghatatlan lélek kérdéskörével. Arra keressük a választ, hogy létezhet-e sejtszinten a halhatatlanság, és valóban kell-e erre vágynunk?

Forrás: Shutterstock , laughinggif.com

Miért halandó a legtöbb élő organizmus?

Az ok, a DNS-szál két végén található, géneket nem tartalmazó, többszörösen ismétlődő, rövid szakaszban, azaz a telomerben keresendő.


A sejtek minden egyes osztódása során a kromoszómák DNS-láncának vége valamelyest rövidül. Ha ez „értékes" genetikai anyag hiányát okozza, az a keletkező sejt funkcionalitásának és életképességének csökkenésével jár. Amíg azonban csak a géneket nem tartalmazó telomer régió rövidül, a DNS nem károsodik. Minél hosszabb tehát a telomer szakasz, annál több osztódásra képes a sejt anélkül, hogy génkészlete sérülne. Az emberi sejtek kb. 50 osztódásra képesek, ezt követően a DNS sérülése már jelentős.*


*Wikipédia – Telomer

A halhatatlanság létezik

Azokat az élőlényeket nevezzük tehát biológiailag halhatatlannak, melyek sejtjei folyamatosan, időkorlát nélkül képesek szaporodni, osztódni, megújulni anélkül, hogy sérülne a bennük lévő génállomány, sőt bizonyos esetekben még a DNS javítására is képesek. Se életkor, se betegség, sőt, bizonyos esetekben még a mérgező-, károsító anyagok és az extra szélsőséges környezeti tényezők sem okozhatják az egyed pusztulását. A biológiailag halhatatlan kifejezést elsőként a rákos sejtekre használták, mivel esetükben, a telomer-hosszabbító sejteknek köszönhetően nem ismeretes a programozott sejthalál – tehát egy sejtjük sem „használódik el” és követ el öngyilkosságot.

Halhatatlan élőlények

  • Baktériumok – Az emberi testben tízszer több baktérium él, mint emberi sejt, és számuk a Földön eléri a kimondhatatlan és leírhatatlan 5 kvintilliót (5×1030). Az ő halhatatlanságuk titka a tömegben van; egyedül képtelenek életben maradni.
  • Medveállatkák – Ezek az állatok igen aprók - mindössze 0,2-1,5 mm hosszúak - a világ szinte bármely pontján megélnek, legyen az sivatag, mocsár, gleccser, óceáni üledék, kénforrás, tenger. A kb. 1000 faja közül vannak növényevők és ragadozók, élnek a sarkkörnél és az Egyenlítőnél is. A halhatatlanság jelzőjét hihetetlen tűrő- és ellenálló képességüknek köszönhetik. Kibírják a 100 fokos forróságot, a -200 fokos fagyást, életben maradnak a forrásban lévő vízben, savakban és oldószerekben, túlélik a földi ultraibolya sugárzás ezerszeresét, a gamma-sugárzást, az emberi szervezet tűrőképességét több mint ezerszeresen meghaladó röntgensugárzást, mindezek mellett pedig elviselik a földi légköri nyomás háromszázszorosát, a tenger legmélyebb pontján lévő nyomás hatszorosát.

    A medveállatkákat komoly tesztnek is alávetették. 2007-ben kilőtték őket az űrbe.

    10 napig kellett kibírniuk kriptiózisban (az adott élőlény betokozódik, vagy beszárad, életjeleket nem ad, a sejtszintű metabolizmus leáll, ebből az állapotból a medveállatkák akár 100 év után is képesek felébredni) a -270 fokos hideget, a légüres teret, a totális oxigénhiányt, a földi ultraibolya sugárzás ezerszeresét és a kozmikus sugárzást. Miután visszatértek a földre, a tudósok vízbe helyezték őket, és 68%-uk feléledt, többen pedig ezek után szaporodtak is. Mivel az ultraibolya sugárzás sterillé teszi az élőlényeket, ez arra utal, hogy a medveállatkák valamilyen módon képesek kijavítani a DNS-üket ért károsodást.

  • Hydra – A csalánozók törzsébe tartozó nemnek, 17 ismert faja van. Ezek mindegyike édesvízben él és ragadozó életmódot folytat. Méreteiket tekintve azonban nem kell félnünk egyiktől sem, 6-13 milliméter hosszúak csupán. A Hydra, sejtjei folyamatos osztódásának köszönhetően, képes kiszűrni szervezetéből a mérgeket és kiküszöbölni az esetleges hibákat. A tudomány tényként kezeli, hogy ennek az állatnak a sejtjei nem öregednek, de a mikéntje még előttük is titok.
  • Egy apró medúza - A turritopsis nutricula faj ugyanabba a törzsbe és osztályba tartozik, mint az előbb említett Hydra. Miután kifejlődött és ivaréretté vált, sejtjeinek öregedése helyett, ez az állat képes visszafejlődni egy kezdetleges, szexuálisan éretlen, telepes állapotig. A medúza polippá való visszaalakulása egy sajátos sejtfejlődési folyamatnak köszönhető, melyet transzdifferenciálódásnak, vagyis a sejtek genetikai újraprogramozásnak nevezünk. Egy ember esetében, ez azt jelentené, hogy felnőttként képes lenne visszaalakulni csecsemővé, vagy épp magzattá. Ez a folyamat pedig bármennyiszer megismételhető, épp ezért is tartjuk ezt a medúzát halhatatlannak.
Turritopsis Nutricula, a halhatatlan medúza Forrás: Shutterstock

A halhatatlan állatok ugyanakkor nem sebezhetetlenek, a legtöbb egy ragadozó áldozatául esik, még mielőtt csodálatos képessége kibontakozhatna. Tehát az általunk elképzelt örök élet, még számukra sem adatik meg.

A jövőben elérhetjük mi, emberek is a halhatatlanságot?

Az emberiség sokféleképpen tervez a halál arcába nevetni. Vannak, akik feltöltenék elméjüket egy számítógépre, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak lefagyasztatnák magukat. Sokan a nanotechnológiában látják a megoldást, a transzhumanisták szerint az ember hamarosan elérkezik arra a fejlettségi szintre – az új technológiák kiaknázásának köszönhetően -, amikor képes lesz a saját evolúcióját alakítani, és így akár elérheti a halhatatlanságot is. Addig azonban, amíg nem cyborgokként, vagy a szervezetünkben, a sejtjeinket folyamatosan javító és megújító aprócska robotokkal élünk, addig az elérhető életkor messze sem nevezhető beláthatatlannak.

Aubrey de Grey, a Cabridge Egyetem gerontológusa már hosszú ideje kutatja az emberi öregedést, célja pedig visszafordítani a természetes elhasználódás hatásait. Az állítja, hogy már köztünk él az az ember, aki képes lehet 1000 évig is élni.

Jelenet a Benjamin button különös élete című filmből Forrás: YouTube

Tehát de Grey nem megállítani, hanem visszaforgatni szeretné az idő hatásait. Ehhez pedig pusztítania kell; méghozzá azokat a sejteket, melyek már elhasználódtak, nem képesek az osztódásra. A kutató úgy véli, ebben az esetben az egészséges sejtek képessé válnának az elpusztítottak pótlására, aminek révén egy embert, lényegében bármeddig újra lehetne fiatalítani. De Grey 2015-ben úgy nyilatkozott a Motherboard-nak, hogy 6-8 év múlva lehet kész az eljárás az emberi tesztelésre. A várható kezelés képes lesz például egy 60 éves embert megfiatalítani úgy, hogy biológiailag 90 éves korára váljon ismét 60 évessé.

De mit kezdenénk 1000 évvel?

Tegyük fel, hogy 30-40 éves testben élhetnénk 500-1000 évig. Ez ma csupán a sci-fi számára tűnhet reálisnak. Ahhoz, hogy ez a gyakorlatban is működhessen – feltételezve, hogy ez a lehetőség nemtől, rassztól, társadalmi pozíciótól, vagyontól függetlenül bárki számára elérhető lesz –, elengedhetetlen lenne elsősorban a szociális védőháló teljes átalakítása, a munkahelyek számának drasztikus növelése, a pénzügyi szektor újratervezése. Mindezek mellett a legsürgetőbb, más bolygók gyarmatosítása lenne, hiszen rövid időn belül egyszerűen nem férnénk el a Földön.

Ez a hosszú-hosszú élet azonban komoly pszichológiai problémákat is felvetne; célok megfogalmazása, útkeresés, az egészséges társadalmi és párkapcsolati sürgetés hiánya... stb.

Szerinted az emberiség a javára tudná fordítani a halhatatlanságot?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.